Mikor az Úr megérint valakit, az az ember térdre borul, és Krisztussal intim kapcsolatba kerül. Ebbõl a bensõséges, meghitt kapcsolatból, a mennyekbõl friss kijelentést kap. Az ilyen személy aggodalommal és sietve hozza bûneit a Szent Lélekhez, hogy azok lényébõl ki legyenek irtva. Az ilyen embernek lelke újjászületett és nyugalmat talál. Mindezek után pedig megkezdi szolgálatát Krisztusnak nagy szenvedéllyel és még nagyobb szeretettel.

Jézus kijelentése Lukács Evangélium 18.-ik fejezetében mindig egy kérdésként állt elõttem, ".mindazáltal az embernek Fia mikor eljõ, avagy talál-e hitet a földön?" Mit jelenhet ez? Ha napjainkban, megfontolás alá vetem Jézus Krisztus Egyházát úgy érzem, hogy az elõzõ nemzedékek nem koncentráltak olyan mértékben a hit kérdésén mint jelen nemzedékünk.

"Meg ne illesstek az n felkentjeimet, s az n prftimnak ne rtsatok" (Zsolt. 1o5:15) Ez a rvid vers erteljes figyelmeztetst tartalmaz az rtl, s minden egyes szt komolyan vesz: jaj akrmelyik nemzetnek vagy szemlynek aki kezt Isten vlasztottjra emeli. s jaj akrkinek aki prftit bntalmazza.

Ezt a szigor figyelmeztetst kt szempontbl kell megrtennk. Elszr: a "felkentek" s a "prftk" a termszetes Izrelre vonatkoznak, Isten -Testamentumi npre. Azonban Isten figyelmezetetse hogy ne bntalmazzuk vlasztottjait, mra is vonatkozik. A szellemi Izraelre is, az anyaszentegyhzra.

2oo1. Szeptember 11-én a World Trade Center iker tornyait New Yorkban lerombolták. Öt nappal késõbb, amint ezt az üzenetet készítettem, a dolgozó szobám ablakán néztem ki 3o emeletes lakóházunkban. Még mindig hatalmas füst oszlopok szálltak fel a romokból. A kõtörmelékbõl eredõ füstfelhõt a szél átfújta a Hudson folyó és a Szabadság szobor felett nyugat felé.

Halála elõtti estén Jézus, a pászka ünnepén együtt étkezett tanítványaival. Meghitten töltötték együttlétüket. Amikor pedig befejezték az étkezést, Krisztus komolyan jelentette ki, "De imé annak a keze aki engem elárul, velem van az asztalon" (Lukács 22, 21) Sátán szemtelenül hatalmába kerítette Jézus egyik saját tanítványának, Júdásnak a lényét.

Ismerek egy bizonyos fiatalembert, aki állandó félelemben és rettegésben él. Ezek a szörnyû érzések akkor kezdõdtek nála, amikor elhagyta az Urat.

A fiatalember dicsõségesen menekült meg, és töltekezett be Isten szellemével. Bizonyságot tett Isten kegyelmének életében jelenlévõ erejérõl, és az evangélium hatékony tanúságtevõje volt. Sok embernek adott tanácsot a gyülekezetében, Krisztus szeretetével szolgálva feléjük. Aztán egy napon, mint derült égbõl a villámcsapás, azt mondta, "Elegem van. Nem akarom ezt az életet többé."

Nemrégen kezdtem tervezgetni hogy írok egy könyvet Isten szentjeinek szenvedésérõl. Fel akartam bátorítani a keresztény hívõket, hogy az Úr hûséges még megpróbáltatásuk közben is. Azóta sokan írtak tanúvallomást téve, hogy Isten miképpen adott kegyelmet szenvedésük idején. Az egyik asszony egy hosszú ideig tartó fizikai megpróbáltatásról írt:

A Zsidókhoz írt levél írója igy szól hozzánk: "Mert nem olyan fõpapunk van aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bûnt" (Zsidókhoz 4:15)