Szeretett és elfogadott vagy

David Wilkerson (1931-2011)

Jeremiás egy harsogó hangú próféta volt. Minden szó amit hirdetett hasonlított egy éles kardhoz ami a testbe hasított. Annyira feldűhített politikusokat és gyülekezet vezetőket hogy börtönbe zárták. De mindez idő alatt ez a síró próféta előre tekintett arra a napra amikor Isten meglátogatja az Ő népét és megváltoztatja a szíveiket. Jeremiás tudta hogy Isten sajnálja a népét és örökkévaló szeretettel szereti őket.

Ahogy a Jeremiás 24-ben látjuk az ígéretet az Atya elküdte Krisztust hogy betöltse az Új Szövetséget. Ő megpecsetételte a szerződést a saját vérével és attól a naptól amikor meghalt érvénybe lépett. Ez azt jelenti hogy Isten nem úgy bánik a mi generációnkkal mint a Jeremiás korában. Nekünk új megegyezésünk van job ígéretekre épülve. Jeremiás üzenete a törvényről most beteljesedett a Jézus Krisztus befejezett áldozata által. És milyen hatalmas a különbség Jeremiás mennydörgése és Jézus irgalma között.

Jézus az élete utolsó órájában, a Gecsemáné kertben a tanítványaiért imádkozott a Mennyei Atyjához. Emlékezz, Péter néhány óra múlva elárulta Őt, Tamás kételkedett benne és az összes tanítvány elhagyta Őt és hazatértek. De Jézus nem vádolta őket ahogy látjuk a csodálatos imádságában a János 17-ben:

“(Atyám) a tieid voltak, és nekem adtad őket, és ők megtartották a te igédet…. Azokat a beszédeket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik, ők pedig befogadták azokat. … Nem e világból valók …. Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam… hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél." (János 17:6, 8, 16, 22-23)

Mi azt mondjuk: ‘De Jézus, te nem látod hogy mi van a Péter szívében? Ő el fog árulni téged! És Tamás telve van félelemmel és remegéssel. Hogy tudsz imádkozni értük hogy szeretve legyenek amikor annyira gyengék?”

Oh, igen, a bűneik megszomorították Jézust, de megjelent az Új Szövetség ami megbocsájtást, irgalmat és kegyelmet hozott. “Megbocsájtom az ők bűneiket, nem emlékezem meg többé az ők bűneikről.” Jeremiás az Őszövetség alatt azt hirdette: “A ti bűneitek elválasztanak titeket Istentől”, de Jézus azt mondta: “Én sem vádollak többé, menj és ne vétkezz többé.”

Minden megváltozott. Isten még mindig gyűlöli a bűnt, de nekünk van egy élő Megváltónk, aki Isten jobbján ül és esedezik érettünk. Jézus azt próbálja mondani nekünk: “már nincs szükség Jeremiás mennydörgő üzenetére, hogy távol tartson téged a bűntől. Csak el kell fogadj engem, megtérj és közel gyere Hozzám. Nincs kárhoztatás. Nincs félelem. Egyszerűen szeress engem és el fogod hagyni az összes bűnödet.”