Minden keresztény hívô szolgálatra van elhívva. A Biblia világosan beszél errôl. Pál így írja, "... mivelhogy ilyen szolgálatban vagyunk." (II Korint.4:1)
De ennek a szolgálatnak az értelmezése sok keresztény számára valami mást jelent, mint amit a Biblia tanít. Gyakran úgy képzeljük, hogy ez a szolgálat felszentelt prédikátorok és misszionáriusok munkája, hogy szeminárokban végzett szolgálók dolga a házasságkötés, a halottak temetése és templomépítés. Ugyancsak az ô feladatuk az Istentiszteletek megtartása és teológiai tanok tanítása. Úgy nézünk rájuk, mint lelki doktorokra akiknek a betegek és lelki sérültek gyógyítása a feladatuk.
Isten nem úgy itéli a szolgálatot mint mi. Sokan a nagyság vagy a hatásosság szerint bírálják szolgálatukat. De Isten szemében nem az a lényeg, hogy milyen hatásos a szolgálat vagy mennyien jönnek a gyülekezetbe vagy hány ember szívét érintette meg ez a gyülekezet.
Persze, ne legyen félreértés, sok egyházi vezetô hihetetlen eredményt ért el szolgálatukkal. Tehetséges férfiak és nôk hatalmas gyülekezeteket építettek, iskolákat alapítottak és tömegekhez vitték az evangéliumot. De néha tehetségük ellenére is nem tiszta szívvel érték el munkájuk sikerét. Néha ezek akik eredményesen használták tehetségüket az egyházban, ugyancsak házaságtörôk, paráznák, iszákosok, homoszexuálisok. Köszönetet adok Istennek minden igazságos pásztorért akiknek szolgálata jó tettekre van alapozva és felépítve. A Biblia elejétôôl végig arra hív, hogy szolgálatunkban a sérült emberiség szükségleteit vegyük tekinktetbe. A probléma az, hogy a legtöbb Pásztor munkának veszi szolgálatát, amit csinálni kell, nem pedig személyes hívatásként ami változásra hív.
Pál egy olyan szolgálatról beszél, amire minden keresztény el van hívva, ami nem kíván különleges tehetséget vagy megajándékozottságot, de minden újjászületett hívônek a feladata, legyen az a akár egy elismert Pásztor, Lelkész vagy gyülekezeti tag. Ténylegesen ez a szolgálat az elsôdleges hivatása minden hívônek, minden más tevékenység ebbôl kell hogy eredjen.Isten szemében semmi más szolgálat nem lesz kedves ha nem ebbôl az elhivatásból született.
A szolgálat amirôl beszélek az a Krisztusi képmás dicsôségének állandó szemléletét jelenti. Pál mondja, "Mi pedig az Úrnak dicsôségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsôségrôl dicsôségre, úgy mint az Úrnak Szellemétôl" (2Kor. 3:18) Mit jelent ez: "az Úrnak dicsôségét ... szemlélvén?" Pál itt odaadó imádásra koncentrált, egy Istennek szentelt idôrôl beszél, amikor dicsôségére szegezzük figyelmünket. Az Apostol hamar hozzáadja: "Annakokáért mivelhogy ilyen szolgálatban vagyunk (4:1) Pál világosan kifejezi, hogy minden keresztény fel kell, hogy szentelje magát Krisztus dicsôségének szemlélésére.
A görög szó "szemlélvén" ebben a szövegben egy nagyon erôs kifejezés. Nemcsak azt jelenti, hogy valamire ránézünk, hanem inkább "rászögezzük bámulatunkat". Azt jelenti, hogy "elhatározom, hogy nem mozdulok innen, mielôtt akármit is tennék, mielôtt a legegyszerûbb dologhoz is nyúlnék, mert kell hogy Isten jelenlétében legyek." Sokan félreértik a kifejezést, "dicsôségét szemlélvén mint egy tükörben". Úgy képzelik mintha egy tükörben Jézus arcát szemlélvén az visszatükrözôdne ránk. De Pál nem errôl beszél, hanem egy odaszögezett fókuszált bámulatról, mintha valakit egy üvegen keresztül feszülten próbálnánk felismerni. Szemünket meggyôzôdéssel reá szögezve, hogy Isten dicsôségét lássuk Krisztus arcában. (Ugyancsak lásd I Kor. 13:12) Egyetlen vággyal elzárkózva a szentélyben megfeszült bámulattal és olyan odaadással közlekedjünk, hogy azáltal megváltozzunk.
Mi történik amikor a hívô Krisztus arcára szegezi figyelmét? Pál azt írja: "Mi pedig az Úrnak dicsôségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsôségrôl dicsôségre úgy mint az Úrnak Szellemétôl." (2Kor. 3:18)
A görög szó "elváltozik", itt metamorphozis-t jelent, átváltozást, átalakulást. Akárki aki Krisztussal bezárkózik a szentek szentjébe, és reá szegezi figyelmét, tekintetét, metamorphozálni fog, vagyis át fog változni. Egy folytatólagos átalakulás történik abban a személyben, egyre inkább átalakul Jézus képmására és magáévá teszi karakterét.
Talán töltesz idôt gyakran az Úr jelenlétében, de nem érzel semmiféle változást amint elzárkózol véle. Hidd el, hogy metamorphozis történik, mert senki nem képes Jézus dicsôségében tartózkodni változás nélkül.
Figyeld Pál utolsó kifejezését ebben a szövegben, "... mindnyájan ... ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsôségrôl dicsôségre mint az Úrnak Szellemétôl". (3:18,) Az Úr Lelke munkálkodik és változást okoz. Most figyeld az elôbbi szavakat, "Az Úr pedig a Szellem és ahol az Úrnak Szelleme ott a szabadság". (3:17)
Érthetô amit Pál mond? Azt magyarázza nekünk, hogy "Mikor Krisztus arcát szemléli valaki, annak szabadsága van változásra." Jelenlétében a Szellemnek szabadságot adunk, hogy kormányozza életünk az Ô akarata szerint. Az olyan alázatosság teszi ezt, mely azt mondja, "Uram az én akaratom a tiéd. Akármibe is fog ez kerülni, változtassál meg engem Jézus képmására."
Az elsô dolog amit észreveszünk, hogy mennyire nem hasonlítunk Krisztusra, akármilyen jónak, igazságosnak is képzeljük magunkat. A Szellem érezteti velünk és megmutatja, hogy milyen messze állunk Isten dicsôségétôl, hogy mennyire csak magunkban bízunk, hogy még mindig mi
lyen nagy mértékben törekszik régi természetünk a maga módján.
Igen, amíg Krisztus arcára szögezzük tekintetünket a Szellem munkája önkéntelenül megkezdi mûködését bennünk. Látjuk, hogy Jézus minden igazságot teljesített be a mi helyünkben. Nincs szükség törekednünk vagy "izzadnunk" vagy könyörögnünk hogy szent életet élhessünk. Valóban változunk - nem azáltal amit mi teszünk, hanem a Szellem munkája által. A Szentlélek megkezdi a dicsôséges átalakítást.
Minden elvégeztetett "a szövetségen keresztül, a Szellem által" A mi részünk egyszerûen az, hogy gyakran jelenlétében tartozkodjunk, reá szögezzük figyelmünket és bizzunk benne,mint aki a "hitnek fejedelme és bevégzôje." A Lélek által állandóan változni fogunk Krisztus képmására.
Sok hívô keresztény vallja, hogy a Szent Lélek betöltötte ôket, de hiszem, hogy a bizonyíték erre megtalálható, mégpedig; kormányozza-e, vezeti-e a Szellem a hívô életét? A próba pedig az, hogy látható-e Krisztus karakterének fokozatos növekedése a hívôben?
A Szentlélek jelenléte nem hirtelen megszakított, idôszakos növekedésben mutatkozik. Nem tûnik el egy darabig, hogy újra visszatérjen, inkább a változás állandó növekedés. És ez nemcsak megpróbáltatásokon és nehézségeken keresztül fog beállani, de állandó lesz, Isten Lelke állandóan munkálkodik, a Szentlélek munkájában nincsen mozdulatlan idôszak.
Ennek ellenére az átváltozás fôleg megpróbáltatásokon és szenvedésen keresztül áll be. Pál mondja, "És ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erônek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való." (II Kor. 4:7) Kérdezhetjük; hogyan képes egy törékeny edény Krisztus állandóan növekedô karakterének dicsôségét tartalmazni? Különösen mikor a megpróbáltatás tüze alatt él?
Nem értjük azt, hogy a Szellem miképen változtat minket, nem ismerjük milyen módszert fog választani életünkben, de azt tudjuk, hogy minden nehézségnek és szenvedésnek célja az, hogy változást hozzon létre.
Mikor Gwen és én elôször meghallottuk, hogy unokánknak agy-rákja van, attól féltünk, hogy Debbie , lányunk egy törékeny "cserépedény" lesz. Egzetlen kérdésünk volt, hogyan fogja az anya ezt elviselni? Ô olyan gyenge. De Debbie olyan volt mint egy szikla. Családunk tagjai felismerták benne Isten erejének jelenlétét. Honnan vette Debbie ezt az erôt? Hónapokon át Jézus "arcának dicsôségét szemlélte". Madame Guyon és Amy Carmichael élet történeinek olvasásával. Debbi azt mondta, mikor kezdte az olvasást, " Apuka, csak jobban és jobban szeretném ismerni Jézust."
Hónapokon keresztül az Úrral bezárkózott "arcának dicsôségét szemlélvén". A Szentlélek pedig olyan változást hozott ôbenne, amely mindenki számára észrevehetô volt. Teljesen átváltozott. Ugyanezt az erôt láttuk férjében, Rogerben. Hitük, bizodalmuk és Jézusban való nyugodalmuk egy erôteljes szolgálatként állott melletük a legnehezebb megpróbáltatásban.
Ezen a világon senki sem képes szolgálatát megnevezni és abban elhelyezkedni. Talán kapsz egy diplomát, felszentel a püspök vagy az egyik egyház kiküldöttje leszel, de Pál világossá teszi az igazi szolgálat eredetét, "És hálát adok annak aki engem megerôsített, a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, hogy engem hívnek ítélt, rendelvén a szolgálatra." (II Tim. 1:12)
Mirôl beszél Pál mikor mondja, hogy Jézus hívônek tartotta ôt? Gondolj vissza az Apostol megtérésére. Három nap múltán Krisztus szolgálatra hívta Pált, nevezetesen a szenvedés szolgálatára, "Mert én megmutatom néki, mennyit kell néki az én nevemért szenvedni." (Apost. Csel. 9:16)
Pontosan erre vonatkozólag írja Pál: "Annakokáért mivelhogy ilyen szolgálatban vagyunk, amint a kegyelmet nyertük, nem csüggedünk el." A szenvedés szolgálatáról beszél és világossá teszi, hogy mindannyiunknak van része ebben a szolgálatban. Pál azt mondja, hogy Jézus adta neki ezt a szolgálatot. Krisztus megígérte, hogy hû lesz hozzá és képessé teszi hogy átmenjen a szenvedéseken. A görög szó "képessé tesz" az erô folyamatos táplálását jelenti. Pál állítja, hogy "Jézus megígérte hogy több, mint elegendô erôt fog adni az útra. Képessé tesz, hogy hû maradjak a szolgálathoz, ômiatta, nem fogok legyengülni vagy munkám abbahagyni. Tanúvallomással fogok végezni és kiemelkedni mindabból amin keresztül kell mennem."
Kérdezlek, hogyan értelmezte Pál elsôdlegesen szolgálatát? Mi volt az? Meggyôzô prédikálása, mélyre ható tanítása? Nem. Saját vallomása szerint ô nem volt egy ékesszoló szónok. Azt mondta, hogy gyengeségben prédikált, félelemmel és retteséggel. Még Péter is megjegyezte, hogy néha nehéz volt Pált megérteni. (Lásd II Péter 3:15-16)
Pál ebben az idôben minden világi tanítást és földi bölcsességet elvetett. Tudta, hogy szolgálata nem prédikálás vagy betegek gyógyítása vagy saját emberi kiválósága volt. Pál szolgálata az volt, hogy Krisztus fényét, dicsôségét sugározza, melyet szenvedésen keresztül kapott meg. Az apostol azáltal, hogy miképpen viszonyult szenvedéseihez, nagy mértékben befolyásolta korának és a mai kornak nemzedékét.
Pál beszélt arról hogy, "Krisztus bennem" van, amivel azt mondta, hogy "lássatok engem mint egy embert akit Isten hatalmas megpróbáltatásokon vitt keresztül és azok a szenvedések Krisztus karakterét formálták bennem. Az ebbôl származott fény sugárzik belôlem. Csakis a hûséges "Képesítô" tudja ezt megtenni életünkben. Csakis Ô képes éneket adni szolgái ajkára, mint tanúvallomást a megpróbáltatások közt."
Pál összegzi szolgálatát ilyen formában: "Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe. Üldöztetünk, de el nem hagyatunk, tiportatunk, de el nem veszünk. Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben." ( II Kor. 4 8-10)
Pál nem volt egy felsôbbrendû ember. Elsô kézbôl ismerte, hogy mit jelent a kétségbeesés. Olyan bajos idôkön ment át, hogy saját maga kételkedett, hogy életben marad-e? Tanúskodik errôl: "Mert nem akarjuk, hogy ne tudjátok atyámfiai a mi nyomorúságunk felôl, amely Ázsiában esett rajtunk, hogy felette igen, erônk felett megterheltettünk, úgy hogy életünk felôl is kétségben valánk. Sôt magunk is halálra szántuk magunkat, hogy ne bizakodnánk magunkban, hanem Istenben aki feltámasztja a holtakat. Aki ilyen nagy halálból megszabadított és szabadít minket akiben reménykedünk, hogy ezután is meg fog szabadítani." (II Kor. 1:8-10)
Érted amit Pál mond? Magyarázza, hogy "erônk felett megterheltettünk, emberi erôn felül találták magukat és képtelenek voltak megérteni miért? Úgy látszott, hogy mindennek vége." Ez volt Pál legnehezebb idôszaka. A halállal állt szembe. De éppen ebben a pillanatban emlékeztette magát hivatására és szolgálatára. Emlékeztette magát: "Az egész világ figyel engem. Sokat prédikáltam Isten szolgáit fenntartó és segítô erejérôl. Most mindenki figyel, hogy hiszem és cselekszem-e azt amit prédikáltam." Pál újra nehéz helyzete fölé emelkedve újra lefektette életét. Felkiáltott: "élek vagy meghalok, az Úré vagyok! Bízom Istenben, aki feltámasztja a holtakat."
Késôbb Pál elmondja a Korinthusi gyülekezetnek: "Velünk együtt munkálkodván ti is az érettünk való könyörgésben, kegyelmi ajándék sokak által háláltassék meg mi értünk". (II Kor.1:11) Nem tudom elég erôvel kifejezni, hogy nem szabad könnyen venni az ima általi közbenjárást testvéreinkért akik szükségben vannak. Pál mondja, hogy a korinthusbeliek imái egy ajándék volt. Sokkal drágább ajándék, mint pénz vagy kényelemet okozó szavak, sôt több mint szeretetbôl áradó jó tettek.
Családunk hálásan fogadja érettünk való imádságokat. Az a harminc nap, míg Tiffany otthon feküdt halálos ágyán, volt a legnehezebb megpróbáltatás. Megértettük Pál jelentôs szavait: hirtelen baj esett reánk mértéktelen nyomás alatt voltunk, olyan megpróbáltatás elôtt álltunk ami emberileg érthetetlen volt számunkra. Az utolsó órában, mikor Tiffany utolsó leheletét vette, összegyûltünk az ágya körül, kéz kézben és énekeltünk: "God is so good" (Isten olyan jó). Azokban a percekben éreztük Isten szentjeinek imáit és az imák erejét, mely olyan érezhetô volt mint kezünk szorítása. Családom tagjai bátran vallják, hogy azok az imák, melyek minket az Úr elé emeltek, fenntartották családunkat. Úgy mint Pál, mi is elmondhatjuk: "Imáitokkal sokat segítettetek. Ajándékotok segített minket, úgy, hogy a legnehezebb idôben is képesek voltunk Istent dicsôíteni. A megpróbáltatás nem törte le családunk, mert imáitok segített azon túljutni.
Meg vagyok gyôzôdve, hogy Pál napjainkat festette le, mikor Timótheusnak írt: " Kérlek azért az Isten és Krisztus Jézus színe elôtt ... hirdesd az igét állj elô vele alkalmatos, alkalmatlan idôben, ints, feddj, buzdíts teljes béketûréssel és tanítással. Mert lesz idô mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem saját kívánságaik szerint gyûjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük; és az igazságtól elfordítják az ô fülüket, de a mesékhez oda fordulnak. De te józan légy mindenekben, szenvedj, az evangélista munkáját cselekedd, szolgálatodat teljesen betöltsd." (II Timotheus 4:1-5)
Pál magyarázza Timótheusnak: " Az emberek olyan mértékben fogják vágyaiknak átadni magukat, hogy képtelenek lesznek elviselni az egészséges tant. De csak prédikáld az Igét. Helyesbítésre van szükség. Intsed az engedetlent és buzdíts mindenkit jóra." Kell, hogy erôteljesen prédikáljuk az igazságot, egészséges tudományt és az isteni helyesbítést. Azonban hamar itt lesz az idô mikor a világ nem akar ilyesmit hallani. Az emberiség úgy el lesz telve kéjhajhászással és vágyakkal, teljesen mellôzni fogja az egyházat. Prédikálás és a vallás tudománya nem lesz egyáltalán hatással a bódítószerrel telt társadalomra.
Valóban hiszem, hogy világszerte máris elérkeztünk erre a pontra. A névleges egyház teljesen lényegtelenné vált. Legalábbis többé nincs hatása a nemzetekre vagy egyénekre. Kérdezlek, milyen szolgálat képes megérinteni az ilyen ôrült világot?
Köszönet Istennek, még mindig van egy szolgálat, mely szól a muszlimokhoz, ateistákhoz és minden fajta hitetlenhez. Ez pedig Krisztus világossága, fénye mely sugárzik a hívôk életébôl még a mély, nehéz szenvedéseken keresztül is. Isten népének ez a tanúvallomása volt a századokon át is a legerôsebb. Betegségek, és üldözések és minden másféle szenvedés által megrázott, és meggyötört hívôk, minden szenvedés ellenére Krisztus karakterét sugározva érintik a körülöttük lévô szíveket.
Nézzük csak közelebbrôl mire int Pál ebben a szövegben:
- "Józan légy mindenekben, szenvedj ..." (II Tim. 4:5) Amit mond, hogy "a hitetlen világ figyel téged. Vigyázz, hogy miképpen reagálsz szenvedéseidre. Ne engedd, hogy megpróbáltatásaid letörjenek hitetlen panaszkodásra, hogy Isten Igéjét mely az Ô iránta való hitrôl beszél, megtagadod."
- "Az evangélista munkáját cselekedd" (4:5). Mikor fiatal Pásztor voltam nem értettem miért nem tudnék csak a kórház folyosóin sétálni és hittel imádkozva látnék gyógyulási csodákat. Azt gondoltam: "Micsoda tanúság lenne ez? Minden kételkedô meg lenne gyôzôdve, ha látna betegeket felkelni az ágyból!"
Azóta megtanultam, hogy valószínûleg nem ez lenne a leghatásosabb evangéliumi munka. Csak gondold el, kinek van nagyobb hatása a hitetlenekre? Egy mosolygó egészséges keresztény, aki besétál egy hitetlen szobájába és prédikál, és Bibliai tanokat tanít ? Vagy az alázatos keresztény hívô, aki a folyosó másik oldalán egy rákos betegségbôl gyógyul meg? Ez a nô állandóan fájdalommal él. De nincs félelem az arcán, mosolyog az ápolónôkre és egy határozott belsô békével fénylik. Még a legcinikusabb, hitetlen doktor is akarja tudni, hogy mi az oka ennek a békének. Látja a szenvedést, mégis vonzza ôt és kívánja megérteni ennek a békének forrását.
Nem a kórházi szolgálatok ellen beszélek. Az egy magas hivatás és minden hívônek kellene részesülnie ebben. De tudom állítani saját gyakorlatom alapján micsoda benyomása volt otthonunkban Tiffany utolsó napjainak. Egy munkás ember jött-ment azokban a napokban házunkban. Ismerte unokám és tudta, hogy halálához közeledik. Három hét után azt mondta feleségének: "Van valami különös azokban az emberekben. Néha látom ôket sírni, de nem értem hogy miképpen élhetnek olyan békében. Szeretném kitalálni az okát." Senki nem tanúskodott ennek az embernek. Egyszerûen látta Krisztus Szellemét fényleni szenvedô családunkból.
- "Szolgálatodat teljesen betöltsd." (4:5) A görög szó a "tejesen betöltsd" mögött egy bizonyíték, teljes elôkészület van. Pál ténylegesen azt mondja: "Légy elkészülve mielôtt megpróbáltatásod hirtelen rád szakad. Légy lelkileg felszerelve, ne fussál ki az "olajból."
Sok keresztény hívô összeomlik a nehézségek alatt, kemény szenvedéses körülmények felfordítják lelki egyensúlyukat. Ha hallgatsz sajnálatraméltó kérdéseikre és tiltakozásaikra, gondolnád, hogy soha nem ismerték Istent. A tény az, hogy ismerték Jézust, mint hitük alapozóját, de nem mint hûséges bevégzôjét. Az ilyenek nem részesedtek a szenvedések változtató erejében, ehelyett körülményük elcsorbította karakterüket és szellemüket.
Ez a változás mindannyiunk életében meg van. Az igazság az, hogy mindenféle rögeszmék változást okoznak bennünk. Ami elfoglalja gondolatainkat azzá fogunk változni. Bárminek aminek szívünk felett hatalma van, az fog befolyásolni és benyomást gyakorolni karakterünkre.
Gondolj a homoszexuális életmódra. Láttam a folyamatos leromlást több homoszexuális ember karakterében amint folytatták életformájukat. Dramatikus változások mennek végbe magatartásukban, hangjukban, viselkedésükben. És egyre merészebben parádéznak bûnös életmódjukkal. Két évvel ezelôtt, több száz homoszexuális New Yorkban esküdözött, hogy soha nem vonulnának ki a Gaz Pride Parade-n (Buzik Büszke Parádéja) a Fifth Avenue-n. Mondták, hogy "nem egyezünk meg azokkal akik kiállításra teszik életmódjukat. Mi ezt soha nem tennénk." De a múlt évben egy nagy csoport félmeztelenül parádézott, közöttük sokan pedig akik elôzôleg állították, hogy soha nem vennének ilyesmiben részt.
Csak fontold meg, amit a pornográfia eredményez. Némelyek csak meztelen nôk képeivel kezdik és aztán gyermek pornóval végzik. Házas emberek nem tudnak betelni vágyaikkal az ilyen pornókon keresztül. Esküdöznek, hogy meghalnának gyermekeikért, ha erre szükség lenne, aztán sokan képesek otthagyni családjukat szégyen és megbánás nélkül. Ilyen gyorsan leromlik karakterük. Átváltoztak egy más emberré.
Köszönet Istennek mindazokért, akik szellemi dolgokkal táplálják elméjüket. Az ilyen szolgák szemüket a tisztaságra és a szentre szögezik és figyelmüket Krisztuson tartják, minôségi idôt töltenek imádásban és így építik hitüket. Ezekben munkálkodik a Szentlélek és állandóan változtatja karakterüket Krisztus karakterévé.
Csak azok a hívôk lesznek képesek átmenni a nehéz, tüzes megpróbáltatásokon, amik a földre fognak rázuhanni. Lusta, lajhár, imádság nélküli keresztények betegségekben és nehézségekben fognak szenvedni, vagy kiborulnak. Félelemmel fognak élni, mert a Szentlélek nem munkálkodik bennük, nem változtatja ôket. Mikor nehéz idôk jönnek egyszerûen nem tudnak megállni.
Ha valami ádáz megpróbáltatáson mész át most, ismerd el, hogy az Úr maga helyezett téged "a szolgálatba". Vigyázz, hogy ne fordítsd nehézségeid hivatásod ellen panaszkodással, és gyáva siránkozással. Itt van Pál végsô kijelentése ezzel kapcsolatban: "Senkit semmiben meg ne botránkoztassunk, hogy a szolgálatunk ne szidalmaztassék. És ha nem ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái; sok törésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban. Vereségben, tömlöcben, háborúságban, küszködésben, virrasztásban, böjtölésben .... Mint bánkódók. noha mindig örvendezôk; mint szegények, de sokakat gazdagítók; mint semmi nélkül valók és mindennel bírók." (II Korint. 6:3-5, 1o)
Hogyan "gazdagítunk sokakat"? Sugározva Krisztus világosságát, fényét még a szenvedések között is. Ezzel okozunk igazi gazdagságot és mások kérdezni fogják türelmünk okát. "Mi a titkod? Hogyan vagy képes a szenvedést így elviselni? Honnan van ilyen békéd?"
Most azonnal kezdjétek elôkészíteni szíveteket. Töltsétek fel "tárházatokat"azáltal, hogy Jézus jelenlétében tartózkodtok és az Ô arcára szögezzétek tekinteteket. Akkor készen lesztek mindenre. Ez a szolgálatunk ezekben az utolsó napokban.
Dicsôség az Ô Szent Nevének!