"Amelyet a hadban való zsákmányból szenteltek vala az Úr házának építésére" (Krónika I. Könyve 26:27) Ez a vers egy mélyreható, életet megváltoztató igazságot nyit meg elôttünk. Olyan zsákmányról beszél amit csakis harcban lehet elnyerni. Ha pedig egyszer elnyertük, Isten házának építésére kell felajánlani.
Hiszem, ha megértjük a versben rejlô erôteljes igazságot, megértjük miért engedi meg az Úr a heves szellemi harcot életünkön keresztül. Sok hívô úgy képzeli, hogy ha egyszer megtért, akkor küzdelmeinek vége lesz, élee csendes vizeken fog vitorlázni. Semmi nincs messzebb az igazságtól. Isten nemcsak megengedi csatáinkat, de dicsôséges céljai is vannak azokkal életünkben.
Hát mi is a "hadviselés zsákmánya"? A csatában a gyôztesek álal megszerzett préda, zsákmány, elvett holmi. A Biblia elôször az I Mózes 14-ik fejezetében említi a zsákmányt, mikor a szövetséges királyok megtámadják Sodomát és Gomorát. A lakosság tulajdonától megfosztva fogságba esik, "És elvivék Sodomának és Gomorának minden jószágát és minden eleségét; és elmenének. Elvivék Lótot is az Ábrám atyafiának fiát ." (I Mózes 14:11-12)
Mikor Ábrám megtudta, hogy unokaöccse fogságba került, összegyüjtötte 318 tagú hadseregét saját szolgái közül és üldözôbe vette az ellenséges király seregét. Az Írások beszámolnak arról, hogy a támadókat utólérték és "megveré ôket . és visszahozá mind a jószágot, Lótot is, az ô atyafiát jószágával egybe visszahozá, meg az asszonyokat és a népet." (14:15-16)
Képzeld el a gyôzelmes Ábrámot. Örömteli, felszabadított foglyok és mindenféle javakkal teli szekerek hosszú sora követte ôt . Mindezek után pedig Melkisédekkel, Sálem királyával találkozott. A Biblia eelmondja, Ábrám arra érzett vezetést, hogy a zsákmány tizedét a királynak adományozza. (lásd 14:2o) "Nézzétek meg pedig, mily nagy ez akinek a zsákmányból tizedet is adott Ábrám, a pátriárka" (Zsidókhoz írt levél 7:4)
Micsoda bámulatos jelenet. Isten választottja nagy gyôzelmet aratott, és zsákmányának egy részét a királynak adta. Miért? Melkisédek "a Magasságos Isten papja vala". (I Mózes 14:18) Ábrám nyilvánvalóan Isten házának szolgálatára, fenntartására adta a tizedet.
Most próbáld meg elképzelni az alig néhány órával azelôtti helyzetet, mielôtt a támadókat leverte. Akkor Sátán valószínüleg kárörömmel figyelte a történteket. Serege mindenkit és mindent elrabolt a két városból, beleértve az ott élô istenfélô Lótot is. Az igazságos Lót lett volna az egyetlen aki ellenállhatott volna Sátán uralmának a két város felett. De Sátán elvitte Lótot, a jószágok csordáival, az élelemmel és ruhával teli szekerekkel, valamint az arannyal, ezüsttel és drágakövekkel teli ládákkal együtt.
El tudom képzelni, hogyan büszkélkedett Sátán Ábrám öccsének elfogásával: " Nézd csak Lótot. Láncra verve, megfosztva mindenétôl. Ez történik mindazokkal akik megpróbálják megsérteni felségterületemet."
De képzeld a jelenetet Ábrám gyôzelme után. A szövetséges királyok seregei a szurokgödrökbe ragadva teljesen le lettek gyôzve. És Ábrám a kilszabadította a népet, és visszaszerezte a zsákmányokkal teli szekér karavánt. A zsákmány nemcsak Sodoma és Gomorából származott, hanem a többi kilenc városból is. Sodoma visszakapta az összes ellopott dolgot az utolsó "cipôfûzôig". De a támadóktól szerzett zsákmányt Ábrám megtartotta.
Itt az alapelv mit Isten meg akar értetni velünk: Az Urat sokkal több érdekli, mint hogy gyözedelmesen térjünk vissza a csatából. Nekünk akarja adni a csatában nyert zsákmányt, holmit, szellemi javakat is. Kincsekkel, javakkal teli szekerekkel kell kikerülnünk a csatából. Ez az, amire Pál hivatkozik, amikor at mondja, "De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, az által aki minket szeretett ." (Rómaiak 8:37)
Dávid királynak is hasonló volt a hozzáállása a csatáiban szerzett zsákmánhoz. Látjuk ezt egyik, élete végén tett kijelentésében. Éppen kinevezte fiát Salamont, hogy kövesse ôt Izrael trónján, és összegyûjtötte a nemzet vezetôit elrendelve, hogy Isten házát kitûnô állapotban tartsák meg a jôvôben. Milyen forrást használhattakak erre a szent munkára? "Amelyet a hadban való zsákmányból szenteltek vala az Úr házának építésére." (I Krónika, 26:27)
Nézzük csak, mit jelent ez? Minden katonai gyôzelem után Dávid felhalmozta tárházaiban a zsákmányt: aranyat, ezüstöt, rezet, faanyagot, pénzt és sok más mindent. De csak egy céllal, hogy minden a Templom építésére legyen felhasználva.
Ugyanekkor kinevezett hivatalnokokat papokat, énekeseket, muzsikosokat, kôvésôket, iparosokat, és akik szüségesek a Templom építésére. Majd egy speciális kincsestárat alapított meg a Templom fenntartására és megparancsolta a katonai vezetôknek, hogy hordják a tárházba a harcokban szerzett zsákmányt.
Mikor a Szent Írások a Templom fenntartásáról beszélnek, a héber nyelv "a ház javítását, megerôsítését és a felépített ház fenntartását" jelenti. Vagyis a felhalmozott dolgok arra lettek félretéve, hogy a Templom eredeti pompáját fenntartsák, a leromlott részeket megjavítsák és a Ház eredeti szépségét megôrizzék.
Kérdezheted, hol van Isten Temploma ma? Népe a Templom, te is, én is és világszerte minden gyülekezet. Pál szerint testünk a Szent Lélek Temploma és mint az ôsi Izráelben, az Úr ma is Templomát a csatákban nyert zsákmányokkal tartja fenn. Ezért megpróbáltatásainknak nagyobb jelentôsége van mint csak életünk megôrzése. Minden csatában gazdagságot, készletet és vagyont tesz félre az Úr a számunkra. És ezeket felajánlja Templomának, testének, Jézus Krisztus Egyházának fenntartására.
Csak gondold meg; Salomon megépítette a Templomot, és Isten háza évekkel késôbb is jó állapotban volt, fenntartva azokból a kincsekbôl amelyeket az elôzô háborúkból gyûjtöttek. Isten háza életben maradt és funkcionált, mert a nép nemcsak gyôzedelmesen emelkedett ki minden harcból, de zsákmányban gazdagon is.
A "csatákból való pótlás, ellátás" elvét olvashatjuk több helyen a Biblián keresztül.
Míg Dávid és hadserege máshol háborúskodott az Amalekiták megtámadták Ciklágot, és elhurcolták az asszonyokat és gyerekeket, és felégették a várost. Amikor Dávid visszatért, "igen nagy szorultságba juta, mert nép arról beszélt, hogy megkövezik ôt, mivel az egész nép lelke elkeseredett fiaik és leányaik miatt. Dávid azonban megerôsíté magát az Úrban az ô Istenében". (I Sámuel 3o:6)
Micsoda szellemi hadakozás. Ez nemcsak Dávid elleni támadás volt. Teljes erejû támadás volt Isten örökkévaló célja ellen is. Az ördög megint Isten "Magva" a megprófétált Messiás ellen harcolt, aki Dávid leszármazottja lenne. És Sátán minden asszonyt és gyermeket ellopott akiken keresztül a "Mag" jöhetne.
Szeretteim, ez minden szellemi háború célja: az ellenség mindig arra törekedett, hogy Krisztus "magvát" elpusztítsa. És ez a tény nem változott a Kereszt után 2ooo év elteltével sem. Sátán még mindig Isten Magvát pusztítja. És ezt azáltal teszi, hogy támadás alatt tart minket, Krisztus Magvát és az a terve, hogy semmissé tegye tanúvallomásunkat.
Dávid érezte a fenyegetést mikor emberei suttogtak ellene. Meg akarták kövezni ôt, mert védelem nélkül hagyta feleségeiket és gyermekeiket. De Dávid jól tudta, hogy szíve Istennel békességben van, és az Írás azt mondja, hogy "Dávid azonban megerôsíté magát az Úrban". Azonnal üldözni kezdte az Amalekitákat, megerôsödve hitben. Hamarosan megtalálta táborukat, és kiszabadított minden foglyot és mindazt amit elloptak: "És semmilyök sem hiányzott, sem kicsiny, sem nagy, sem fiaik, sem leányaik a zsákmányból sem és mindabból amit elvittek tôlük; Dávid mindent visszahozott." (I Sámuel 3o:19) Sem ô, sem emberei nem vesztettek el semmit, "fiaikat, leányaikat és semmi mást amit elvittek tôlük." Úgyszólván még "egy zacskó bab" sem hiányzott.
Az Amalekiták más városokat is kiraboltak, így Dávid mindazt a hadi zsákmányt is magával vitte: "És elvivé Dávid mind a juhokat melyeket tulajdon barmuk elôtt hajtának és azt mondják vala; ez Dávid zsákmánya!" (3o:2o)
Mint Ábrahám, Dávid nemcsak megszálló volt. Többet tett, mint hogy csak egyszerûen túlélje a és megnyerje a csatát. Istennek nagyobb tervei voltak Dáviddal mint csak egy csata gyôzelme. Amikor visszatért a csatából óriási zsákmánnyal tért vissza; juhokkal, tevékkel kecske nyájakkal és szekerekkkel teli ezüsttel, arannyal, drágakövekkel, ruházattal és mindenféle háztartási eszközzel.
Mit tett Dávid a háború zsákmányival? Az Úr házának fenntartására tette félre. Dávid jól tudta, hogy Isten felkente ôt királynak a nép felett és most kiköszörülte a csorbát ami hírnevén esett. Küldött a zsákmányból azoknak akik elidegenedtek Dávidtól, hogy Isten népét egyesítse: ". külde a zsákmányból Júda véneinek az Ô barátainak, mondván: Ímé az Úr ellenségeinek zsákmányából való ajándék számotokra." (3o:26) Ugyancsak küldött ajándékokat azokba a városokba ahol emberei bújdostak" . Hebronban és mindazon helyeken ahol Dávid embereivel megfordúlt vala" (3o:31) Késôbb Dávid Hebronban lett megkoronázva.
Ez egy másik példa arra, hogy mi Isten célja a szellemi háborúnkban. Nemcsak magunknak kell a zsákmányt félre tenni, de Krisztus Egyházának számára is.
Dávid esetében Isten nemcsak Házát, de "magvát" is megôrizte. Krisztus Dávid családjából származott. Ennek ellenére Dávid eddig mint menekült volt ismeretes az országban. Állandóan bujdosnia kellett, krízis után krízissel állt szemben, és állandóan úgy nézett ki, hogy mindent elveszít. Azonban ezek a zsákmányok - nyájak és ajándékkal teli kocsirakományok - bebizonyították, hogy Dávid egy gyôztes harcos. Csatáiból meggazdagodva került ki, és azok a zsákmányok Isten munkájának folytatását tették lehetôvé.
Ebben a részben a Sziriai sereg megtámadta Samariát az éhség idején. A kapun kivül vert fel tábort, és csak arra várt, hogy a samariaiak éhen haljanak. A helyzet olyan rosszra fordult, hogy 8o ezüstbe került egy szamárfej. A nép olyan reményvesztett volt, hogy két anya megegyezett, hogy csecsemôjüket leöljék és megegyék. Miután megették az elsô csecsemôt a második anya visszavonta szavát, elbújtatta gyerekét, és a gyászoló anya a királyhoz ment ítéletért. Ôrületes volt a helyzet.
Négy bélpoklos a kapun kívül élt és végül elhatározták, hogy "Miért maradunk itt, hogy meghaljunk éhen? . jertek el azért, szökjünk el a sziriabeliek táborába, ha meghagyják életünket, élünk, ha megölnek, meghalunk." (2 Királok 7:3-4) Így felkeltek és bementek a sziriai táborba.
Mikor odaérkeztek halálos csöndet találtak. Senkit sem láttak. A sátorokat is átkutatták, de nem találtak senkit. A Biblia azt írja, "Mert az Úr azt cselekedte volt, hogy a sziriabeliek tábora szekerek zörgését és lovak dobogását és nagy sereg robogását hallotta és mondának egymásnak: Íme az Izráel királya bérbe fogadta meg ellenünk a Hitteusok királyát és az egyiptombeliek királyát, hogy ellenünk jôjjenek. És felkelvén elfutának alkonyatkor és elhagyák mind sátoraikat, lovaikat szamaraikat, amint a tábor volt és elfutának, csakhogy életüket megmenthessék" (7:6-7)
Mikor a bélpoklosok látták, hogy senki nincs a táborban sátorról sátorra mentek, ettek, ittak míg jóllaktak. Karjuk tele volt arannyal és mindenféle áruval, amelyeket eldugtak a kapun kívül. Végül visszamentek a város kapujához és felkiáltottak az ôrnek, "Jôjjetek velünk, hihetetlen, de a sziriabeliek otthagyták táborukat és senki sincs ott."
Az Ige azt mondja, "Kiment a nép és kirabolta a sziriabeliek táborát és egy köböl zsemlyelisztet egy sikluson és köböl árpát egy sikluson vettek, az Úrnak beszéde szerint." (7:16) Még egyszer, Isten népe gyôzedelmesen emelkedett ki. Sátán próbálta ôket halálig kiéheztetni. De az Úr megfordította a helyzetet. Vette a háború zsákmányait és arra használta, hogy népét megerôsítse és felfrissítse, fenntartva célját a földön.
Látjátok tisztán a képet? Kezditek megérteni jelen harcotok okát? Azoknak akik Istenbe helyezték bizodalmukat az ígéret az ellenség felletti dicsôséges gyôzelem. De az Úr tudtotokra akarja hozni, hogy "Igenis gyôzedelmesen fogtok kiemelkedni a harcból, de sokkal többet kaptok mint csak gyôzelmet, ezen felül reátok valami nagyobb dolog vár. Akik leküzdik az ellenséget azoknak hatalmasabb szerepük lesz Isten országában, képzeleteteken felüli zsákmánnyal emelkedtek ki a harcból."
Pál így fejezi ki szavakkal, "Annak pedig aki véghetetlen bôséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk ami benünk munkálkodó erô szerint." (Efez. 2:2o)
Itt az egyik legerôteljesebb szellemi háború történetérôl olvashatunk a Bibliában. Az ördög megint csak megpróbálta elpusztítani Isten célját a földön Hámánon keresztül. Ez egy gazdag, befolyásos ember volt aki meggyôzte a Perzsa királyt egy parancsolat kiadására, mely szerint minden zsidót, Indiától Ethiopiáig le kell gyikolni.
Az elsô zsidó ember Hámán látókörében Mordekai volt, Eszter nagybátyja. Hámán egy akasztófát építtetett kifejezetten az ô számára. De Eszter közbenjárt, saját életét veszélyeztetve szembeszállt Hámánnal, és Isten népét imára hívta. Isten feltárta Hámán gonoszságát és ôt magát akasztották fel. És a király nemcsak visszavonta a halálos rendeletet, de mai pénzben milliókat érô Hámán házát és tulajdonát Eszternek adta.
De nemcsak Hámán vagyona volt a zsákmány ebben a történetben. A Szentírás azt mondja, "A zsidóknak világosság támada, öröm, vígasság és tisztesség." (Eszter 8:16) Ezek lettek az igazi zsákmányok az ellenséggel való harcból.
Láthatjuk, hogy megpróbáltatásunk nem csak szellemi gazdagságot ad, de erôssé, tisztává tesz bennünket. Amint bízunk az Úrban Ô az aranynál drágább hitet növel bennünk. (Lásd 1 Péter 1:7)
"Lefegyverezvén a fejedelmeségeket és hatalmasságokat, ôket bátran mutogatta, diadalt vévén rajtok abban." (Koloss. 2:15)
Jézus a Golgotán megfosztotta az ördögöt összes hatalmától és fennhatóságától. Mikor Krisztus gyôzedelmesen feltámadt a sírból, a megváltott foglyok tömegét vezetette ki Sátán karmaiból. És ez a diadalmas, vérével megvásárolt kivonulás még ma is halad elôre.
Bámulatos, hogy Krisztus gyôzelme a Golgotán többet adott nekünk mint a halál feletti gyôzelmet. Hihetetlen zsákmányt nyert számunkra ebben az életben: kegyelmet, irgalmat, békét, bocsánatot, erôt, hitet, mindazt mire szükségünk van, hogy gyôzedelmes keresztény életet élhessünk. Felszerelt minden szükségessel, hogy fenntartsuk templomát: "Krisztus ellenben mint Fiú a maga háza felett, akinek háza mi vagyunk, ha a bizodalmat és a reménységnek dicsekedését mind végig erôsen megtartjuk." (Zsidókhoz, 3:6)
Hasonlítsad az Ó Szövetségben Salamont Krisztussal mint az Ô típusával. Salamon felépítette a Templomot (Krisztus az egyházat) mindazzal amit Dávid Király (az Atya) félretett számára. És mikor a Templom fenntartására volt szükség, a kincstárból (a Szent Lélektôl) vette a szükséges anyagot aminek(akinek) ez volt a célja (a munkája).
A Szent Lélek egy csodálatos igazságot mutat itt: Jézus a Szent Lélekben mindennel ellátott minket, amire csak szükségünk lehet. De a mi kötelességünk az, hogy hozzányúljunk ehhez a kincstárhoz a Templom fenntartására. És a szükséges anyag a gyôzedelmes csatáink zsákmányaiból származik.
Krisztus mindennel ellátott minket hogy a fenntarthassuk ezt a házat. Örökbe fogadott minket házába, ahol Ô mint szegletkô áll. Megtisztította az egész házat, végül pedig megnyitotta a Szentek Szentjét számunkra. Így hit által megalapított, befejezett Temploma lettünk. Jézus nem félig épített, hanem befejezett házat készített a számunkra.
Azonban a mi feladatunk, hogy, házát fenntartsuk. Állandóan jó állapotban kell a házunknak lenni és ez költséges. Persze tudjuk, hogy hol található a szükséges anyag: Krisztus Szellemében. Ô a kincstáros. De nem adhatja ki a szükséges anyagot, ha nem ismerjük fel a szükséget. Vagyis egyszerûen Isten nem fogja fenntartani a Templomot együttmûködésünk nélkül.
És ez a együttmûködés a csata közepében kezdôdik. Krisztusijellemet a csata tüzében nyerjük meg, ami pedig szükséges a harchoz. Az élô lecke a hit és a jellem, ezeket az ellenség elleni küzdelemben nyerjük meg. Így akármilyen megpróbáltatáson megyünk át, tudjuk, hogy Isten megengedte azt saját céljaira. A csatáknak értékük van és biztosak lehetünk abban, hogy az eredmény javunkra lesz.
Pál arra sürget, hogy dicsekedjünk megpróbáltatásainkban. Miért? Mert zsákmányt eredményez: ". a háborúság békességes tûrést nemz." (Rómaiak 5:3) Gondolj a megpróbáltatások többi zsákmányaira: tapasztalat, remény, bátorság, bölcsesség, Isten szeretete.
Ha nem lenne összeütközés, feszültség, megpróbáltatás; passzívokká és "langyossá" válnánk. Romlás állna be és Templomunk romokban heverne. Nem lennénk képesek megtartani a megnyert területeket. Ezért világos amit ellenségünk próbál elérni: célja, hogy ne harcoljunk, el akar távolítani minden csatától.
Csak képzeld el Templomodat mint egy tényleges épület téglából és vakolatból. Körül sétálva rá tudnál mutatni a fentartási munka helyeire. Például, "Látod a tetôt? Egy idôben a víz becsurgott ott. Emlékszem a harcra melyben Isten megjavított. Igazában teljesen kicserélte a tetôt. És látod azt az ablakot? Össze volt törve. Az Úr megengedte hogy életem legnagyobb megpróbáltatásán menjek keresztül. És most egy szép festett üveggel cserélte ki."
Minden szükséges forrást - erôt a harc folytatására, erôt az ellenség legyôzésére - hitünk fenntartására szellemi harcokon keresztül találjuk meg. És azon a napon mikor az Ür elôtt fogunk állani, fel fogja tárni: "Emlékszel mi mindenen mentél keresztül abban az idôben? És egy másik idôszakban emlékszel arra a rettenetes harcra? Nézd most mit értél elmindazokon keresztül: házad fennáll Isteni rendben hiba nélkül. Mindezt csatáidon keresztül nyerted el. Nem érte meg mindazt a szenvedést?
Képzeld csak el, hogy milyen lesz az mikor az ördögöt templomod körül vezeted és megmutogatod támadásáinak eredményét, ést azt mondod, "Látod mit tettél? Az volt a célod, hogy elpusztítsál, de a megpróbáltatások bizonyították, hogy igaz vagyok, türelemre tanítottak és Jézus iránti szeretetemet égô tûzként tartották meg. Amit gonosz célra szántál, az Úr házam fenntartására használta."
Harcban állsz most éppen? Erôs szellemi háborúval állasz szemben? Bátorodj fel: Istennek célja van mindezzel és nemcsak az a célja, hogy átéld ezeket a bajokat, hanem többel fogsz kiemelkedni a mélybôl - több szellemi gazdagsággal, több erôvel - mint ami a megpróbáltatásk elôtt volt a tiéd.
Az egyszerû tény az, hogy Isten az Ô kincseit az emberi testbe helyezte. Templomává tett minket, hogy Szelleme bennünk lakozzon. Az a mi felelôségünk, hogy rendben tartsuk ezt a Templomot. Ha lusták vagyunk, elhanyagoljuk házunk fenntartását - a rendszeres imádkozást, Isten Igéjével való táplálkozást, szentjeivel való összejövetelt - a romlás beáll és teljesen romokban heversz majd.
Talán jelenleg zavarban vagy, elvesztetted a kedvedet, kérdésekkel vagy tele. Azt gondolod, "nem látok semmi hasznot ebbeôl a küszködésbôl. Miért kell átmennem mindezen? Elegem van."
Tragikus, hogy sokan megadják magukat és abbahagyják a harcot. Keserûvé, keménnyé, haragossá válnak, és hitük olyan mint egy halom hamu. Miért? Nincsenek forrásaik. Eldobták kincseiket mikor megpróbáltatásaiktól elszaladtak. Szomorú, de sok Pásztort ismerek akinek az élete így alakult. Egyszerûen csak feladták a harcot, és mikor a megpróbáltatások és a küzdelem szele erôsen fújt, hitük hajótörést szenvedett.
Amint visszanézek ötven éves szolgálatomra, emlékszem sokszor könnyebb lett volna mindent otthagyni. Imádkoztam, " Uram nem értem ezt a támadást, honnan jött ilyan hirtelen? Nem értem mi a célja? És mikor lesz vége?" De idôvel kezdtem látni a megpróbáltatás gyümölcsét - forrásokat, erôt, szellemi gazdagságot - amelyeket olyan módon kaptam, ami semmilyen más úton nem jöhetett volna.
Sürgetlek benneteket: vegyétek fel megpróbáltatásaitokat hittel, és higyjétek el, hogy Isten megengedte azokat. Fogadjátok el, hogy Ô használni fogja megerôsítésetek céljára . hogy sátántól visszavegyétek a zsákmányt . hogy áldjatok másokat . és hogy mindent az Ô dicsôségének szenteljetek.
Dicsôség az Ô Szent Nevének!