Lukács 15-ik fejezetét sokan „A számkivetettek evangéliumának” hívják. Századokon keresztül ez a fejezet az elesettek számára Isten szava volt, azok számára akik messze vándoroltak Krisztustól, akik vele jártak a múltban, de a régi bűnök újra megkötözték életüket.
Kit nevezhetünk „kiközösítettnek” vagy „elvetettnek”? Lukács 15-ik fejezetében az elvetettek azok voltak akiket a társadalom és az egyház visszautasított, mint elbukottakat, kudarcot vallottakat. Ezek magukat is Isten által kivetetteknek érzik az erkölcsi kudarcaik miatt.
Ez a figyelemre méltó fejezet egy képpel kezdődik, amelyben bűnösök egy csoportja hallgatja Jézus tanítását. Közöttük voltak adószedők is, amely szakma korrupcióval volt telve. A társadalom megvetette őket és prostituáltakkal, házasságtörőkkel és alkoholistákkal egy szintre sorolta. Azokban az időkben az ilyenek a világ szemében megvetettek voltak.
Jézus azonban pontosan ezekre a tömegekre nézett szeretettel. Ők voltak azok, akiket megkeresni és megváltani jött. Ők voltak azok a betegek, akiknek szükségük volt orvosra, és Ő volt számukra a gyógyír.
Szeretnélek megkérdezni: mi jut eszetekbe amikor egy ilyen reménytelen csoportra gondoltok? Talán ti is elsodródtatok az Úrtól. Lehet, hogy elidegenedtetek Isten dolgaitól alkohol, pornográfia vagy kábítószerek miatt.
Akármivel is küszködtök, nem érzitek Krisztus régi közelségét. Azt hiszitek, hogy olyan mélyre süllyedtetek a bűnben, hogy nincs bocsánat. Némelyek azzal a gondolattal küszködnek, hogy a távolság áthatolhatatlan, reménytelen. Ha mindez a ti életeteket jellemzi akkor ez az üzenet leginkább nektek szól.
Amint Krisztus a tömeg előtt állt és tanított, a farizeusok büszkén hallgatóztak a közelben. Valószínűleg ezt suttogták egymásnak, „Nézzétek azt a rabbit; erkölcsös jó zsidó és tanító soha nem menne ilyen bűnösök közelébe. Ez az ember pedig ölelgeti őket és rájuk teszi kezét. Ezek kivetett, mindenki által jól ismert bűnösök, mégis imádkozik és étkezik velük.”
Amint Jézus elkezdett beszélni, a tömeg elcsendesedett. Három példabeszéddel tanította őket, három erőteljes illusztrációval mutatta meg Isten szívét az ilyen megvetettek iránt. Ezek a történetek az elveszett juhról, az elveszett pénzről, és a tékozló fiúról szóltak.
Jézus üzenete nemcsak az ott gyülekezőknek szólt, de minden jövő nemzedéknek, különösen pedig a mai nemzedékhez szól.
Krisztus üzenete mindazokhoz szól akik a bűn bilincsében élnek. És ez a személy lehet egy lelkész, vagy egy tanító vagy egyszerűen egy hívő. Azokhoz szól akiknek egyszer égett a szívük az Úr Jézusért, de elsodródtak, szívük elhidegült és úgy érzik, hogy Isten és a gyülekezet nem szereti őket.
Az egyik lelkészre gondolok akit házasságtörés miatt lelkigondoztam . Ez az ember elvesztette gyülekezetét, családját és pénz nélkül maradt. Elmondta nekem, hogy „Isten oly sokkal megáldott és mégis bűnt követtem el hatalmas kegyelme ellen. Pontosan ez ellen a bűn ellen prédikáltam és most én lettem elvetett lélek.”
Jézus üzenete neki szól és az ehhez hasonlókhoz.
„Melyik ember az közületek akinek, ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt?” (Lukács 15:4)
Jézus itt egy olyan juhról beszél ami a nyájhoz tartozott előzőleg. Világos, hogy ez olyan valakit jelképez Krisztus nyájában, akiről gondoskodott és akit mint szerető pásztor vezetett. Mégis ez a juh letért az útról, és a pásztor a keresésére indult.
Figyeld mit mond Jézus a pásztorról, „megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt.” (15:4) Isten soha nem ad fel senkit aki hozzá tartozik csak eltévedt. Soha nem engedi meg, hogy az elesett olyan messze sodródjon hogy lehetetlen legyen visszatéríteni. Nem, hanem Isten azután a juh után megy, felveszi és visszahozza a nyájba.
Egyszerűen szólva: még ha oly messze is estünk bűnbe, mintha a pokol szélén járnánk, oda is el fog értünk jönni. Dávid így írja le: "ha a holtak hazájába feküdnék le, te ott is ott vagy." (Zsoltárok 139:8)
Mindannyian hallottuk már a "földi pokol" kifejezést. Ilyen az élet azok számára, akik elfordultak Istentől. Ha valaki „ágya a pokolban” van, az egy rémes és borzalmas állapot. Azt jelenti, hogy a bűn rabja, hogy messzebb és messzebb sodródik az Úrtól annyira, hogy végül élettelen álomba merül. Ezzel az állapottal állandó gyötrő félelem jár, amely ezt suttogja: „Mélyebbre és mélyebbre mászol a pokolban. Talán soha többé nem tudsz visszakerülni Istenhez.”
Feleségem, Gwen és én évekig tanácsoltuk az egyik lelkész elbukott lányát. Ezt a nőt Isten gyermekkorában misszionáriusnak hívta el és szíve teljesen az Úré volt. Istenfélő családban nőt fel, de kamaszkorában kezdett lázadni. Végül 18 éves korában otthagyta otthonát és egy ateistához ment feleségül.
Időnként ez a fiatal nő meglátogatott minket és Gwen töltött vele időt . Először úgy nézett ki, hogy hallgat ránk, de az évek során lassan teljesen megkeményedett a szíve. Két fia volt és mindketten ateisták lettek.
Misszionáriusi elhívása évekig nem hagyta nyugodni és szíve mélyén keserűvé vált. Egyszer azt kérte tőlünk, hogy, „Ne beszéljetek az elhívásomról többé. Ágyamat megvetettem és abban kell aludnom. Egy ateistához mentem feleségül és az életem élő pokollá vált.”
Ez a nő különösen közel állt Gwenhez, aki mindig átölelte őt és azt mondta neki, hogy az Úr szereti őt. De egy bizonyos pontnál ez a nő meggyőzte magát arról, hogy: „Nem tudok többé vissza menni oda, ahol lennem kellene. Láthatjátok, hogy milyen messze kerültem; számomra mindennek vége van”.
Ennek ellenére a Szent Szellem folyamatosan hívta őt, és "üzeneteket hagyott" neki. Ahogy Jézus mondja a példabeszédben, addig meg a juh után, amíg meg nem találja.
Évekkel később, amikor ez a nő a hatvanas éveiben volt, felhívott minket. Elvált férjétől és új lakásba költözött. Felújításba kezdett és új munkahelyen kezdett dolgozni. Teljesen izgatottan mondta: „Végre arra a pontra jutottam életemben, ahol békességem van. Talán jóra fordul az életem megint.”
A következő héten torokfájást kapott. A kórházba befeküdt, de néhány napon belül meghalt. Ez a nő soha életében nem volt beteges és rövid idő alatt élete mégis véget ért.
Egy rokona aki meglátogatta őt a kórházban elmondta nekünk, hogy mielőtt meghalt, imádkozott Jézushoz. Láthatólag az Úr az utolsó perceiben karjába emelte és hazavitte magához.
Hiszem, hogy Jézus elragadta őt azon az éjszakán és az örökéletbe vitte át. Képzeletemben Jézus ezt mondta: „Évtizedekig jöttem ezért a juhocskáért és ez alatt az idő alatt azt vártam, hogy csak egyszer kiáltson fel segítségért.”
Krisztus ebben a történetben azt mondja nekünk: „Nem számít, hogy mit tettél. Még ha a pokolba vetetted meg az ágyadat, akkor sem süllyedtél olyan mélyre a bűnben, hogy ne tudnálak elérni és visszafogadni ölelő karjaimba."
Amikor a pásztor megtalálja a megsérült juhot, nem viszi vissza a nyájba mindjárt. Eszerint a példabeszéd szerint, a sebesült juhot házába viszi és összehívja barátait és a szomszédokat örömmel mondva: „Örvendezzetek velem, mert megtaláltam juhomat, amely el volt veszve.” (Lukács 15:6)
Mindhárom példabeszéd legfőbb mondanivalóját ebben az utolsó versben találjuk. Mindegyikben, Krisztus a megtalálás öröméről beszél: „Ugyanígy nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre.” (15:7)
Az évek során sok elvesztett juh megtalálását és gyógyulását láttam. Gyakran azonban később azt láttam, hogy azok, akiket Jézus visszahozott és meggyógyított, nem tudták igazán élvezni Jézus társaságát. Tudták jól, hogy meg lettek bocsátva bűneik és szeretettel vissza lettek fogadva, de az idő múlásával még mindig kárhoztatták magukat azt gondolva: „Olyan borzalmas volt a múltam, valahogyan fizetnem kell érte az Úrnak, szeretteimnek, Krisztus gyülekezetének.”
Képtelenek elfelejteni az elvesztett időt, az elpocsékolt éveket, azzal az állandó félelemmel telve, hogy nem tudják kiérdemelni az Úr elfogadását. És így minden erejüket és gondolatukat arra pazarolják, hogy megpróbálják kiengesztelni Istent. Folyamatosan a test dolgait cselekszik. Jézus sokkal inkább kíván megbocsátani az ilyeneknek, mint amennyire azok képesek elfogadni a bocsánatot.
Lehet, hogy Jézus ezért ismétli a példabeszédekben, hogy Istent örömmel tölti el, amikor az elveszett juh megkerül? Csak gondolj az elveszett juh történetére. Gondolj az elveszett juhra: ha be tudnánk pillantani a pásztor házába, látnánk, hogy a megtalált juhról szeretettel gondoskodik. Megmosdatja és kifésüli bundáját és addig ápolja, amíg meg nem gyógyul.
A pásztor soha nem szidta meg a megsebesült juhot. Nem terjesztette a hírtarról, hogy ez a juh hogyan szökött el. Ehelyett örült és mindenkinek elmondta: „Nézzétek, az ami elveszett meglett. Az én kegyelmem díja.”
Ennél fontosabb, hogy az elvesztett idő amit a juh elvesztegetett, helyre lesz állítva. Isten igéje mondja: „Örülj és vigadozz, mert az Úr nagy dolgokat cselekszik!...és kipótolom néktek az esztendőket, amelyeket tönkre tett a szöcske, a cserebogár és a hernyó és a sáska…és esztek bőven és megelégedtek, és magasztaljátok az Úrnak a ti Isteneteknek nevét, aki csodálatosan cselekedett veletek…és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr a ti Istenetek és nincs más: És soha többé nem pironkodik az én népem.” (Jóel 2:21, 25-27.)
Nézz az utolsó igeversre. Nem számít, hogy mit tettél és milyen messzire kóboroltál. Amikor a pásztor visszahoz téged, teljes mértékben helyre vagy állítva. Nincs okod arra, hogy testileg munkálkodj, hogy megfizess magadért. Megváltód kijelentette: „Nincs többé ok arra, hogy szégyenkezz, megváltottalak téged!”
„Avagy, ha valamely asszonynak tíz drahmája van, és egyet elveszített, nem gyújt gyertyát és nem seperi ki a házat, és nem keresi gondosan, míg meg nem találja azt?” (Lukács 15: 8) Megint láthatjuk, hogy aki elvesztett egy drága tárgyat addig keresi, amíg meg nem találja.
„És ha megtalálta, egybehívja az ő barátnőit és szomszédjait, mondván: Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett drakhmát. (15:9) Ebben a második példabeszédben is az első dolog amit a kereső érez miután az elveszett tárgyat megtalálta, az öröm. Mindkét példabeszéd hangsúlyozza ezt a témát; nagy az öröm a megtalált tárgy miatt. „Ezért mondom néktek, örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén.” (15:10)
Az 1960-as évek elején, amikor apám meghalt, New Yorkba mentem, hogy bandatagokkal és szenvedélybetegekkel foglalkozzak. Anyám és barátnője, Faye velünk dolgozott. Ez a hippi korszak kezdete volt, Greenwhich Village utcái tele voltak versolvasókkal, rockbandákkal és homoszexuálisokkal.
Anyám szeretett ezeken az utcákon szolgálni, ezért azt kérte, hogy nyissunk ott egy kávéházat. Ingyen kínáltunk kávét, süteményt azoknak a fiataloknak akik bejöttek, és anyám bizonyságot tett nekik. Azt a kávéházat az „Elveszett Drahmának” neveztük. Édesanyám mindenkinek beszélt Jézusról, aki csak belépett, ez volt a mottója: „Ha csak egy ember is megtér, akkor a szolgálatunk megérte.”
Egyik nap egy fiatal zsidó ember sétált be és leült az egyik asztalhoz. Anyám leült mellé és elkezdett beszélni neki a Messiásról. Ez a fiatal ember az amerika társadalom és a zsidó örökség kivetettje volt. Kurt-nek hívták és mint sok fiatal abban az időben, az igazságot kereste. Visszajött többször és anyám minden alkalommal Jézusról beszélt neki és imádkozott érte. Kurt végül Jézusnak adta életét.
Sok fiatal látogatta ezt a kávéházat és a Szent Szellem által megtértek és Jézust elfogadták, mint Megváltót. De itt volt ez a különleges „elveszett drahma” akit a Szent Szellem keresett és talált meg Greenwich Village utcáin: Kurt.
Édesanyám azóta hazament az Úrhoz. Kurt bizonysága sokszorosára nőtt. A Guideposts magazinban az egész világon olvashatták a történetét. Ő és felesége, Barbara az elmúlt 35 évben prédikációimat kinyomtatták és szétküldték, honlapjukon a misslink.org-on is, amelyet világszerte több százezren látogatnak.
Mindez visszatekint Jézus példabeszédére az elveszett drahmáról. Az asszony addig söpörte házát, amíg megtalálta a pénzdarabot. Ezzel bíztatta magát: "Addig söprök, amíg meg nem találom." Az Elveszett Drahma-ban Kurt egy ilyen értékes pénzdarab volt.
Ez a történet két elveszettről szól és a háború súlytotta Koszovóban, Szerbiában játszódott. Ahogy az ellenálló csapatok söpörtek végig a város szétbombázott utcáin, rakéták csapódtak be mindenhová, a Szent Szellem is végigsöpört az utcákon keresve az elveszetteket.
Egy fiatal ember és felesége heroinfüggők voltak, a város utcáin éltek. Egy keresztény ember éppen elsétált mellettük és odaadta nekik könyvemet a „Kés és kereszt” címűt. A házaspár elhatározta, hogy elolvasnak egyszerre egy fejezetet és a fejezetek között belövik magukat.
Fejezetről fejezetre a remény pici sugara kezdett világítani nekik. Azon kezdtek gondolkozni, hogy vajon Isten tényleg meg tudná-e változtatni életüket. Azt gondolták: „Talán nem vagyunk reménytelenül megváltás nélkül.” Egy nap felálltak, bementek egy kis gyülekezetbe és életüket Jézus Krisztusnak adták.
Ma ez a házaspár a Teen Callenge kábítószer rehabilitációs szolgálatot vezeti Szeribiában. Mindezt azért, mert a Szent Szellem, mint a fenti özvegyasszony, végigsöpört a háború szaggatta város utcáin, hogy megkeresse a kivetetteket. Képzeld el, hogy milyen nagyon örül Isten, hogy megtalálta ezt a két elveszett pénzérmét!
Ezt az embert elveszettnek, vagy tékozlónak hívjuk. A történet nagyon ismert a legtöbb olvasó számára, így nem fogom részletesen idézni. Azt viszont szeretném hangsúlyozni, hogy a történet elsődlegesen nem az elveszett fiúról szól. Inkább az apa öröméről.
A tékozló fiú története elsősorban a visszatérésről szól, valamint kegyelemről, megbocsátásról és helyreállításról. De nem csak arról, hogy a fiú végül hazatér. Ha újra elolvassuk észrevesszük, a történet nem ér véget azzal, amikor hazaér.
Nem, a példabeszéd arról is szól, hogy mi tartja a fiút otthon miután visszatért. Mi teszi lehetővé otthonmaradását? Annak a tudata, hogy apja örül neki. „Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett és megtaláltatott. És ezért vigadozni kezdtek. A legnagyobbik fiú pedig a mezőn dolgozott: és mikor hazajött, amint közeledett a házhoz, hallotta a zenét és táncot.” (15:24-25)
A tékozló fiú apja soha nem ítélte el vagy hibáztatta fiát, még csak nem is említette, hogy otthagyta otthonát. Ehelyett összehívta a rokonságot, szomszédságot, barátokat és egy nagy vendégséget rendezett neki. Ez az apa nagyon sokáig várta fiának visszatérését, és ez ez valóra vált.
A fiú először ellenállt apjának és ezt mondta, „Nem, nem vagyok méltó erre.” De az apa, nem hallgatott rá, hívta a szolgákat, hogy adják rá a legszebb köntöst, húzzanak egy gyűrűt az ujjára és szandált a lábára. Minden, amit az apa birtokolt, újra a fiáé is lett. És nagy vigasság volt, zenével, tánccal lakomávalünnepeltek.
Hiszem, hogy a szeretet hozta ezt a tékozlót haza. Azonban az apa öröme volt az, ami otthon is tartotta. A fiú otthon maradt apjával, mert minden reggel látta az örömöt az apa szemében, amit jelenléte okozott. Továbbá mindent amit a sáska elpusztított ennek a fiatalembernek az életében, azt visszakapta.
Sok olyan korábbi szenvedélybeteget ismerek, akik olyanok voltak mint a tékozló fiú. Csak a múlton tudtak rágódni, azon amit elvesztettek a szokásaik miatt: talán egy házastársat, gyermeket, szolgálatot. Úgy érzik, hogy az Úr bünteti őket és ez fájdalmas. Jézus ebben a példabeszédben azt mondja nekik: „Semmi sem veszik el királyságomban. Erősebbé váltok azáltal, amin keresztülmentek. Már hazaértetek. A kegyelmem teljesen helyreállít benneteket."
Amíg ezt a prédikációt készítettem, átolvastam egy kb. 17 évvel ezelőtti prédikációm jegyzeteit. Abban egy valós történettel illusztráltam egyik szellemi fiamat.
Gwen és én is nagyon szerettük ezt a fiút a kezdetektől fogva. Igazi odaadással imádta az Urat, sokat Jézushoz vezetett és sokan becsülték őt. De a bűn meglepetésként érte és erkölcsi vétekbe esett.
Rémesen szégyellte magát emiatt és keservesen búsult, mivel másoknak sok fájdalmat okozott. Főleg az bántotta, hogy az megbecstelenítette az Úr nevét. Nyugtalanságában visszatért a kokainhoz, hogy kizárja az érzéseit.
Ez az ember egy tékozló fiú lett. Elvált a feleségétől és sikeres üzletember lett. Drága autókat vett, a gazdagok és híres emberek társaságában élt. Napjai kábítószerekkel és alkohollal teltek. Állandóan szellemi félelemben élt, folyamatosan aggódva: „Vajon olyan mélyre süllyedek, ahonnan nincs visszaút Istenhez?”
Mint a tékozló fiú, mindenét földi kívánságokra költötte. Bajok kezdtek tornyosulni a feje felett és egészsége leromlott. Szívbeteg lett és vért kezdett köpni. Egy alkalommal három napra bezárta magát egy szobába a kábítószerrel abban reménykedve, hogy megöli magát.
Egyik nap közel a véghez, egyedül volt egy szobában, ivott és szenvedett. Meg volt róla győződve, hogy a pokolba jut. Végül arcra borult és Istenhez kiáltott: "Kérlek, segíts. Vigyél vissza!"
Az Atya azonnal válaszolt erre, átkarolva visszafogadta őt. Micsoda örömmel teltem el, mikor egyik barátja elmondta: „Hallottad? Vissztért, az Úr megtisztította és megáldotta őt.”
Ez a tékozló fiú a Times Square Church gyülekezetében volt, amikor a múlt hónapban elmondtam a történetét. Gwent és engem jött meglátogatni.
Kedves szenvedő testvérem, kivetett embernek érzed magad? Érdemtelennek érzed magad az Atya szeretetére? Csak nyújtsad ki feléje kezed és szíved és kiálts segítségért. Az Igazi Pásztor érted megy és visszahoz a karjaiban. Az, aki évekig keresett téged, készen áll visszafogadni. Itt az idő, hogy hazatérj Jézushoz!