Hosszú évekig az Izráeliták egy király után sóvárogtak. Végül is Isten megengedte ezt. Sámuelnek, a prófétának mondta, hogy menjen és kenje fel Sault Izráel uralkodójának. A próféta felkereste Sault, “Akkor elővette Sámuel az olajos szelencét és az ő fejére töltötte és megcsokolta őt és mondta: Nem úgy van-e, hogy fejedelemmé kent fel az Úr téged az Ő öröksége felett?” (I Sámuel 1o:1)
Nincs olyan ember, aki nagyobb bókot kapott volna. Sámuel lényegében azt mondta, “…Az Úr veled van Saul. Egy Isten által választott eszköz vagy.” Továbbá Isten azonnal megáldotta Sault egy új szívvel, hogy betöltse hívását; “…elváltoztatta Isten az ő szívét … és az Istennek lelke őreá szállt és prófétált ő közöttük.” (9-és 1o-ik versek)
Saul nem volt kérkedő ember. Nem büszkélkedett a felkenésével vagy állásával. Ténylegesen az Ige azt írja róla, hogy kicsinynek látta saját magát. (olvasd 15:17) Szerénységére egy jó példa; miután hazatért a Sámuellel való találkozásról, nagybátyja kiváncsian kérdezte, hogy mi történt? Ez a rokon jól ismerte Sault, hogy csakis akkor fog beszélni, ha egy nagy esemény előtt áll. Így könyörgött Saulnak; “Mond Saul mit mondott Sámuel neked?”
De a Szentírás mondja, “…de amit Sámuel a királyságról mondott, nem beszélte el neki.” (1o:16) Saul úgyszólván egy hihetetlenül nagy újságnak volt birtokában, de egy szóval sem beszélt róla. Kérdezlek téged: hányan tartanánk magunkban egy ilyen hírt?
Hamarosan ezután Sámuel a népet összegyűjtötte Mispába az Úrhoz. Két célból: Először, hogy megfegyelmezze a népet amiért elhagyták az Urat és egy embert kívántak királynak Isten helyett, aztán meg Sault mint Isten választottját akarta bemutatni. De mikor eljött ennek ideje nem találták meg Sault. Sámuel egy követséget küldött ki, hogy keressék meg, végül is megtalálták Sault ahogy a “holmik között rejtőzött.”
Mikor Saul be lett mutatva a népnek, minden kivánságukat betöltötte; magas, jóképű férfi volt, “…kimagaslott az egész nép közül vállától kezdve felfelé…” (1o:23) Sámuel mondta róla, “Látjátok-e kit választott az Úr? Hogy nincsen hozzá hasonló az egész nép között! Akkor felkiáltott az egész nép és mondta: Éljen a király!” (24-ik vers)
Az első két év folyamán Saul egy erős, istenfélő királynak bizonyult. Mikor halotta, hogy az Ammoniták megtámadták Jábes-Gileád táborát, “…az Úrnak Lelke Saulra szállt és az ő haragja nagyon felgerjedt” (11:6) Gyorsan összegyűjtött 33o ezer katonát és egy vegyes, zavaros, hiányosan felszerelt hadsereg megverte az Ammonitákat, miután Saul dicsőséget adott Istennek. (lásd a 15-ik verset) És hamarosan az Istenfélő király Izráelt győzelemre vezette az ellenséges nemzetek ellen, akik Izráel fosztogatói voltak - Moáb, Ammon, Edom és Amalek ellen, még az erős Filiszteusok ellen is. (lásd 14:47-48)
Ki ne akarna egy ilyen embert királynak? Saul szerény, bátor, jó megjelenésű, Isten felkentje volt és Isten Szent Lelke által vezetve figyelemmel hallgatott a szent próféta szavaira. Saul egy istenfélő vezér volt.
Mégis, hihetetlen, de ez a felkent ember teljes lázadásban halt meg. Hamarosan bámulatos győzelmei után, Saul elvesztette felkentségét és királyi birodalmától meg lett fosztva. Isten elhagyta őt és nem volt képes többé hallani a Szentlélek irányítását és az idő folyamán egy gonosz szellem vette őt uralmába. Végül ártatlan embereket ölt meg, ezek között az Úr által kinevezett papokat is. Az éjszaka, mielőtt meghalt egy boszorkány jóslását kereste. A király aki egyszer Izráel seregét győzelemre vezette ellenségei ellen, életét mint dühöngő őrült fejezte be.
Micsoda szomorú vég az egyszer Isten által felkent életnek. Mi történt Saullal? Mi küldte ezt a szerény embert az őrültség és pusztítás mélységébe? Volt valahol egy különleges forduló pont mikor minden kezdett szétomlani Saul életében?
Saul egy olyan forduló ponttal állt szemben, amihez hasonlóan minden hívő előbb utóbb szembe fog állni. Ez egy krízis ideje, mikor el kell határoznunk, hogy várunk-e hittel Istenre vagy türelmetlenül saját kezünkbe vesszük a fennálló ügyet.
Saul életének fordulópontja akkor állt be mikor Izráel felett a háború baljóslatú felhői gyülekeztek. A Filiszteusok hatalmas serege a legújabb fegyverekkel, 6 ezer lovassal, 3o ezer vas-szekérrel állt velük szembe. Maga a sereg számtalannak tűnt, “…mint a tenger partján lévő föveny.” (I Sámuel 13:5) Az Izráelitáknak pedig csak két kardjuk volt - egyik Saulhoz a másik pedig Jonathánhoz tartozott. A többieknek csak szedett-vedett fa-lándzsájuk vagy földművelő szerszámaik voltak.
Az Izráeliták látták ezt a hatalmas Filiszteus hadsereget, amint közelebb és közelebb jöttek és rémületükben fejüket vesztették. “Mikor pedig Izráel férfiai látták, hogy bajban vannak - mert a nép szorongattatott, elrejtőzöttk a nép a barlangokba, a bokrok és kősziklák közé, sziklahasadékokba és vermekbe.” (13:6) ” Némelyek általmenének a Jordánon, Gád és Gileád földjére” hogy ne legyenek Saul hadseregébe bevonva. Hirtelen a sereg ami 33o ezer volt 6oo-ra zsugorodott és az egész nép rettegett. (13:7) Izráel helyzete reménytelennek látszott.
Egy héttel ezek előtt Sámuel figyelmeztette Sault, hogy várjon reá Gilgálnál mielőtt harcba megy. A próféta mondta, hogy 7 nap múlva meg fog érkezni, hogy megfelelő áldozatokat ajánljanak fel az Úrnak. Az Ige nem magyarázza meg, hogy mi volt a 7 napnak a jelentősége; talán Sámuel tudta, hogy egy távoli helyről fog jönni ahol jelenléte fontos volt. De inkább úgy néz ki, hogy ez a hosszú hét várakozás Saul hitét akarta kipróbálni.
Mikor a 7-ik nap eljött és Sámuel nem érkezett meg, Saul katonái kezdtek elszökni a táborból. A helyzet még rosszabb lett, mert Isten irányítása hiányzott a csatára. Próbáld magad Saul helyébe tenni. Látod, hogy egy hatalmas Filiszteus hadsereg vonul ellened. Érzed a vasszekerek dörömbölését a lábaid alatt és látod, hogy a saját sereged egyre kisebb lesz, látod, hogy azok is akik még melleted maradtak, remegnek a kezükben sajnálatra-méltó “fegyverekkel” a félelemtől. Minden elveszettnek látszik. Mit tennél?
Csodálkozhatunk vajjon “Saultól az volt elvárva, hogy csak üljön és semmit se tegyen?” És igen-ez az amit tennie kellett volna; várni és imádkozni. Ténylegesen mikor Sámuel először bemutatta Sault mint királyt Izráelnek erre vonatkozólag mondta, “Ha az Urat félitek és neki szolgáltok; szavára hallgattok és az Úr szája ellen engedetlenek nem lesztek; és mind ti, mind pedig a király aki felettetek uralkodik, az Urat, a ti Isteneteket követitek; megtartattok. Ha pedig az Úr szavára nem hallgattok és az Úr szava ellen engedetlenek lesztek; az Úrnak keze ellenetek lesz, miként a ti atyáitok ellen.” (12:14-15)
Sámuel megmagyarázta, “Az Úr akarja a dicsőséget megkapni azért amit tesz a királyon keresztül. Azt akarja, hogy a világ lássa, hogy a győzelem nem a stratégia és fegyver sem pedig a seregek száma által lesz megnyerve, hanem Istennek való áldozat, hívő imádság és őbenne való bizalom által lehetséges.”
Nézzük meg, hogy hogyan válaszolt minderre Saul? Állt megrázhatatlanul, mondva, “Nem bánom mégha 8 napot is kell várnom Sámuelre. Isten szaván fogok állni. Élve vagy halva, engedelmeskedni fogok parancsolatának. Nem, Saul megrémült és hagyta, hogy a körülmények elárasztják, végül is Isten szava körül manipulálta helyzetét. Elrendelte, hogy a pap, Abijah aki jelen volt, ajánljon áldozatot az Úrnak Sámuel nélkül.
Mikor Sámuel végül is megérkezett, megrémülten látta, hogy mi történt, felismerte az áldozati oltárról áramló áldozat szagát. Kérdezte Sault, “Mit cselekedtél? (13:11) Sámuel kérdése és ahogyan azt feltette azt mutatja, hogy Saulnak fogalma sem volt bűnének komolyságáról. Sámuel azt kérdezte lényegében,” Fel tudod fogni, hogy mit tettél? Egy egyszerű parancsot adtam neked, hogy ne tégy semmit, amíg megérkezem. Nem voltál veszélyben, de saját kezedbe vetted az ügyet, félelemből nem hitből cselekedtél. Egy nagyon keserves bűnt követtél el az Úr ellen.”
Saul magyarázata pedig ez volt; “Mikor láttam, hogy a nép elszéledt mellőlem és te nem jöttél el a meghagyott időre, a Filiszteusok pedig összegyűlnek már Mikmásban” (13:11) Figyeld a hibáztató hangot Saul szavaiban, “Sámuel nem jöttél időben.” A prófétához beszélt, de igazában a hibáztatás Isten felé szólt. Saul igazában azt mondta, “Valamit kellett tennem - mindenki elhagyott engem. Az bizonyos, hogy az Úr nem várta el tőlem, hogy várjak hosszabb ideig.”
Nem, Isten sohasem érkezik későn. Ezalatt az Úr Sámuel minden lépését figyelte, amint Gilgál felé haladt. A próféta egy mennyei kormányzás alatt volt, hogy megérkezzen a megjelölt időben. Sámuel megérkezett volna a 7 napon belöl még akkor is, ha az éjfél előtt egy perccel lett volna. Mi tudjuk, hogy Isten nem csapta be Sault és Sámuel időben érkezett meg.
Első tekintetre az Úr reakciója nagyon szigorúnak látszik. Sámuel mondta, “Esztelenül cselekedtél, nem tartottad meg az Úrnak a te Istenednek parancsolatját, melyet parancsolt néked, pedig most mindörökre megerősítette volna az Úr a te királyságodat Izráel felett. Most azonban a te királyságod nem lesz állandó. Keresett az Úr magának szíve szerint való embert, akit az Ő népe fölé fejedelemnek rendelt, mert te nem tartottad meg amit az Úr parancsolt néked. “ (13:13-14)
Kérdezheted, “miért nem volt az Úr egy kicsit engedékenyebb? Ez az ember egy lehetetlen helyzetben volt és csak győzedelmet akart az Úr számára. Miért volt olyan fontos, hogy Saul engedelmeskedjen?” Isten a pokol minden hatalmának tudtára akarta hozni, hogy ez a harc az Istené - és azok által lesz megnyerve, akiknek hite és bizodalma az Úrban van és Őreá vár.
Isten nem változott meg az évezredeken keresztül. Ma is érdekli Őt, hogy népe paracsolatainak engedelmeskedjen, “…szavára hallgattok és az Úr szája ellen engedetlenek nem lesztek…” (I Sámuel 12:15). Az nem számít, ha életünk mint egy szélvihar kiforog felügyeletünk alól - nekünk az Úrban lévő bizalommal kell haladni előre még akkor is mikor minden reménytelennek tűnik, ne engedjük meg, hogy félelemben cselekedjünk. Inkább türelemmel várnunk kell, hogy kiemeljen minket a bajokból amint azt az Igéje megígéri.
A tény az, hogy az Úr Saul mellett volt amint a Filiszteusok tömeges harcosai közeledtek. Az Úr látta a közeledő szekereket és az éles fegyvereket. Tudta, hogy Saul egy krízisben volt, mivel katonái szétfutottak. Az Úr szeme ott volt minden részleten.
Ugyanígy az Úr látja a te krízisednek minden részletét. Látja az összes élet problémákat amint nyomulnak ellened és jól ismeri helyzetedet, ami naponta rosszabbra fordul. Azok akik imádkoznak és várnak reá egy nyugodt hittel, azok igazában sohasem lesznek igazi veszélyben.Továbbá, Ő ismeri és látja a te ijedt gondolataidat is, “Nem látom, hogy miként fogom tudni visszafizetni az adósságom… Nincs reményem a házasságra… Nem tudom, hogy fogom tudni az állásom megtartani… stb.” Mindennek ellenére az Ő parancsolata ma is igaz, “Ne ijedj meg vagy szaladj előre. Semmi mást nem kell tenned, csak imádkozz, és támaszkodj én reám. Én mindazokat tisztelem akik bíznak bennem.”
Gondold meg a következő szavakat amit az Úr az Ő egyházának adott,”Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni” (Zsidókhoz írt levél 11:6) “Bízzatok ő benne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi menedékünk.” (Zsoltárok 62:9) “ Akik félitek az Urat, az Úrban bízzatok, az ilyenek segítsége és pajzsa Ő.” (Zsoltárok 115:11)
“Bizodalmad legyen az Úrban teljes szivedből, a magad értelmére pedig ne támaszkodjál.” (Példabeszédek 3:5-6)
Az Úr nagyon türelmes velünk. Hív minket: ”Hozzátok ide ügyeteket, szól az Úr, adjátok elő erősségeiteket..." (Ézsaiás 41:21) Tudja az Úr, hogy őseinknek voltak időszakaik mikor kételkedtek Ábrahámtól az Újszövetség szentjéig. Időnként meg akartak halni, sírva, “Nem bírom ezt tovább.” Még Jézus is kérdezte egyik nehéz percében, “Miért hagytál el engem?”
A mi Urunk érzi fájdalmaink, félelmeink és ijedelmeink amik hirtelenséggel meglepnek. Kaphatunk hirtelen egy borzasztó hírt – talán szeretteink egyike meghalt, fiam vagy leányom elválik vagy házastársainak egy házasságon kívüli kapcsolata volt. Ezekben a pillanatokban az Úr a Szentlelkét küldi, hogy adjon nyugodalmat, könnyebbítse fájdalmunkat és nyugtassa szívünket.
Mégis Saul félelemben és ijedelemben élt 7 napig. Ezalatt az idő alatt a Szentlélek állandóan kérte őt, hogy határozzon; ”Igaz, Saul, hogy reménytelennek látszik a helyzeted, de a múltban is volt eset amikor az Ammoniták túlerőben voltak és Isten megmentett. Mit fogsz tenni ma? Fogsz Isten szavának engedelmeskedni akármi is történik a királyságoddal? Fogod Jóbbal együtt mondani, hogyha meg is halok mégis fogok bízni Istenben?
Mi tudjuk, hogy Isten minden ember szívét ismeri. És az Úr tudta, hogy amit Saul ebben a krízisben el fog határozni, az fogja meghatározni életének további útját. Sok hasonló krízissel kell majd szembe néznie a jővőben. Azokon a szavakon keresztül amiket Saul Sámuelnek mondott bepillanthatunk az elhatározásába; “Azt mondtam, mindjárt reám törnek a Filiszteusok Gilgálban és én az Úrnak színe előtt még nem imádkoztam, bátorságot vettem azért magamnak és megáldoztam az égőáldozatot.”(I Sámuel 13:12). “Bátorságot vettem azért magamnak” lehet értelmezni, hogy Saul próbálta magát visszatartani, engedelmesnek lenni ameddig csak lehetett, de végül is saját maga vette kézbe a dolgokat. Ennek a vége az lett, hogy Isten visszavonta Saul királyi kinevezését. Miért? Az Úr tudta, hogy ettől a naptól fogva Saul csak egy “halott” hitet tudott ajánlani. Tudta, hogy Saul nem lett volna képes az “engedelmesség” egy hasonló próbáját elviselni, hanem spekulációval próbálná szolgálni az Úrat.
A hitetlenség halálos, és következményei tragikusak. Keserves következményekkel állunk szemben, ha ki próbáljuk vonni magunkat a próbáltatások alól ahelyett, hogy bíznánk Istenben, hogy Ő átvisz minket azokon. Ez tisztán látható Saul életében. Attól a perctől fogva, hogy Saul saját kezébe vette az ügyeit, élete sebesen lefelé hanyatlott. Hitetlensége megnyitotta szívét mindenféle gonoszságnak. Ténylegesen Saul élete azokat a lépéseket illusztrálja, amik hitetlenség által romlásba vezetnek.
Miután Saul bűnbe esett, a lelke egyre keményebbé és szertartásossá vált. Ez a rituális szellem fiának Jonathánnak majdnem halálát okozta.
Jonathán és az egyik fegyvert hordozó katonája elhatározták, hogy megtámadják a Filiszteus tábort. Ez a váratlan támadás egy olyan zavart okozott a táborban, hogy a Filiszteusok egymást kezdték ölni. A felkelés olyan zajos volt, hogy “a föld megrendült és Istentől való rettegés lett.” (I Sámuel 14:15)
Mikor Saul látta a Filiszteusokat menekülni, egy teljes támadást rendelt el. Azt parancsolta a seregnek, hogy harcoljanak egész nap megállás nélkül. Estére olyan fáradtak voltak, hogy csak a földre roskadtak. De Saul egy bolondos esküt fogadott: “Ha akárki is megáll enni mielőtt a csata befejeződik az az ember átok alatt lesz.”
Jonathán nem tudott erről, mert egy másik helyen harcolt, így egy kis időre pihenni ment és mézet evett egy méhkasból.
Azon az estén Saul katonái nem bírták tovább a harcot. Mohón a zsákmánynak estek és kezdték az állatokat sütni, hogy éhségüket csillapítsák. Az Izráeli törvény szerint a vért ki kellett ömleszteni az állatból mielőtt az evésre el van készítve. Így mikor Saul látta, hogy mi történik, dühében szidta a harcosokat, mondva: “Ti nem törődtök Isten törvényével.” “Bűnt követtetek el… ímé a nép vétkezik az Úr ellen, mert vérrel elegy eszik.”(14:33)
Saul egy törvénytartóvá, rituális személlyé vált, kinevezve saját magát az Úr szentségének rendőrévé. Nem kétséges, hogy a papok megegyeztek vele, mondva, “Köszönet Istennek, Saul a szent törvény mellett áll.” De igazában Saul volt ott a legnagyobb bűnőző. Ez az ember teljes engedetlenségben és hitetlenségben járt, de ennek ellenére kijelentette gondolkodás nélkül, “Isten segítse azt az éhes katonát, aki megszegi a törvény legkisebb részét is azáltal, hogy véres húst eszik.”
Aznap este Saul egy másik rossz határozatot hozott, elhatározta, hogy a hadsereg egész éjjel alvás nélkül harcoljon. A papok ellenezték ezt és az Urat akarták először megkérdezni, de Isten nem válaszolt imájukra. Saul meg volt botránkozva és elhatározta, “Isten nem válaszol, mert valaki bűnözött a táborban,” Ki a bűnös?’ kiáltotta, “Mert él az Úr aki Izráelt oltalmazza, hogy ha fiamban, Jonathánban volna is, meg kell halnia…” (14:39) Ilyen fajta önigazságosság mindig megtalálható minden szertartásos személyiségben. Ezek nem bíznak az Isten adta igazságban és így saját maguk találnak ki egy maguk teremtett, faragott igazságosságot. Végül is egy olyan rendszert létesítenek, ami saját bűneiket elhomályosítja, de másokéra fényt vet.
Saul elhatározta, hogy sorsot húz miáltal ki fogja találni, hogy ki a bűnőző. Az utolsó húzás reája és Jonathánra esett. Azonnal fiához fordult és mondta, “Én tudom, hogy én nem vagyok bűnös, te kell hogy az legyél” Jonathán bevallotta, hogy evett mézet, de mondta, hogy nem tudott az esküről. Mégis Saul ekkor egy erkölcsi hadjáraton volt szentességre törekedve. Ha az Úr nem lépett volna közbe a népen keresztül, Saul megölte volna saját fiát, hogy bizonyítsa saját szentességét.
Véleményem szerint, hitetlenség a gyökere minden szertartásosságnak. Hogyan lehetséges ez? Mert ez a magatartás megtagadja, és nem fogadja el Isten szövetségi igéreteit; hogy Szentlelke bűneinket leigázza, hogy engedelmességre erővel lát el minket, hogy egy olyan félelmet létesít bennünk, ami arra késztet, hogy igazságoságban járjunk és gyűlöljük a bűnt. Mikor eltérünk Isten Szövetségének igazságától, nem bízunk benne többé és nem várunk rá, hogy munkálkodjon bennünk, akkor a saját magunk által képzett merev szabályokhoz, szertartásosághoz fogunk fordulni a Szent Szellem befolyása nélkül.
Saul hitetlensége úgyszólván “kiégette” öntudatát és a bűn iránti érzékenységet elhomályosította. Hirtelen a bűn elvesztette “rémes bűnösségét” ebben a valaha istenfélő emberben.
Ezt láthatjuk abban is mikor Sámuel megparancsolta Saulnak, hogy teljesen pusztítsa el az Amalekitákat. A próféta pontos követelményeket adott Saulnak, hogy elpusztítson mindent, családokat, barmokat, mindent. Semmit sem volt szabad megtartania.
Mégis mikor a csatának vége volt, Saul életben hagyta Agág királyt, mint egy élő trófeát. Ugyancsak megtartotta a zsákmány egy részét, az Amalekiták legjobb állatait, ruhaneműt és más anyagiakat. Saul még ezeken felül egy emlékművet is felállított magának, győzelme emlékére, mégegyszer bemutatva teljes nem törődmségét Isten szava iránt.
Mikor Sámuel megérkezett, alig tudta elhinni azt, amit látott. A csatatér olyan volt, mint egy hatalmas piactér. Emberek vásároltak barmokat, próbáltak ruhákat, húst sütöttek. De a legmeglepőbb dolog mindezek felett az volt, hogy Agág király élve ült a helyzet közepén.
Sámuel Saulhoz ment ésfelelősségre vonta: “Micsoda az a juhbégés, mely füleimbe hat és az az ökörbőgés melyet hallok?” És mondta Saul: “Az Amalekitáktól hozták azokat, mert a nép megkímélte a juhokat és ökröknek javát, hogy megáldozza az Úrnak a te Istenednek; a többit pedig elpusztítottuk… Én végrehajtottam az Úrnak parancsolatait! Micsoda nagyszerű megújjulást fogunk ünnepelni.!”
Sámuel hangosan sírt és kérdezte Sault…”Miért nem hallgattál az Úrnak szavára, és miért estél neki a prédának és cselekedted azt ami bűnös az Úr szemei előtt? (I Sámuel 15:19) Saul így válaszolt, “Én bizonyára hallgattam az Úr szavára és azon az úton jártam, amelyre engem az Úr elküldött; és elhoztam Agágot, az Amalekiták királyát, és az Amalekitákat elpusztítottam.” (2o-ik vers)
Hogy lehetett Saul olyan vak? A világos bizonyíték ellenére hazudott abban, hogy engedetlen volt. Tragikus, de Saul elhitte a saját hazugságát, elvesztette teljesen itélőképességét.
Némely keresztény hívő manapság hasonlóan cselekszik, mint Saul. Mindenféle engedetlenségre adja magát, azután meg templomba megy és imádkozik; “Uram, mindenemet neked áldozom, fogadd el az én dicsőítésemet.” Ezek olyanok, mint amit a Példabeszédek 3o.-ik fejezetében olvashatunk, “Ilyen a paráználkodó asszonynak úta; eszik, azután megtörli száját és azt mondja; nem cselekedtem semmi gonoszt. (3o:2o)
Hogyan süllyednek keresztények ilyen helyzetbe? Ez akkor kezdődik, amikor visszautasítják Isten igazságosságát hit által. Saját igazságoságukat próbálják megteremteni szertartásosságon és bíráskodáson keresztül. Hitükben ingadoznak, nem várnak Isten irányítására. Saját megbírálásuk szerint cselekednek. Idő múltán elvesztik itélőképességüket és öntudatuk teljesen “kiég”. Végül is saját bűnükkel büszkélkednek.
Az Ige szerint ez az a pont, amikor a természetfeletti rejtett, titkos tudományok vetnek gyökeret az emberben. Isten szemében az engedetlenség, az Ő szavában nem hívés az egyenlő a varázslással. Amint azt Sámuel is mondta: “Mert mint a varázslásnak bűne, olyan az engedetlenség; és bálványozás és bálványimádás az ellenszegülés.” (15:23)
És az Úrnak lelke eltávozott Saultól és gonosz lélek kezdte gyötörni őt, mely az Úrtól küldetett.” (I Sámuel 16:14)
Isten igazából nem küldött gonosz szellemet Saulra, hanem egyszerűen megengedte, hogy az elkerülhetetlen megtörténjen. Mivel érthető, hogy ha valaki, akinek hitetlensége erre a pontra kerül, vagyis szertartásossághoz fordul, határozóképességét elveszíti és öntudata megkeményedik, nincs védelme a féltékenység és irigység támadó szellemei ellen. És ez az iker szellem minden lelket, amibe belép, rémuralom alá veti.
Ekkor már Saulnak dühkitörései voltak a környezete felé, melyet egy gyötrő démon okozott. Szolgái úgy meg voltak rémülve, hogy Dávidért küldtek, hogy jöjjön és játszon és zsoltárokat énekeljen Saulnak. Dávid, az Úr Szelleme által felkent zenéje békességet adott Saulnak és lecsillapította.
A király olyan hálás volt Dávidnak, hogy előléptette őt mint kapitányt. Amikor azonban Dávid bátorságot és ügyességet mutatott, Saul őrültségében féltékennyé vált. A féltékenység a hívőket undok teremtésekké változtatja. Aki nem bízik Istenben, senkiben sem tud bízni. És féltékeny emberek másokat vádolnak ugyanazokkal a bűnökkel, ami önmagukban is jelen van. Sőt sajátmagukat áldozatnak képzelik. Meg vannak győződve arról, hogy mindenki féltékeny rájuk és állandóan róluk beszél és üldözi őket. Féltékenység nemcsak egy egyszerű állapot, amin valaki idővel keresztül halad, ez egy szellem a pokolból. Megfosztja az embereket minden mennyei céltól. Arra készteti az embert, hogy saját kicsinyes, földi csatáin összpontosítja erejét.
Kiváncsi vagy, hogy honnan jött a féltékenységed szelleme? Sürgetlek, hogy nézz vissza azokra az időkre, mikor megpróbáltatások alatt voltál és nézd meg, hogy hogyan reagáltál rájuk? Bizodalmat adtál-e az Úrnak, bármi is tárult eléd? Vagy talán azt gondoltad, hogy Isten nem sietett és nem nyilatkoztatta ki magát időben?
Gondolkozz Saul tragikus végére, ami a hitetlenség következménye volt. Az utolsó tanácsadást mielőtt örökkévalóságba ment át, egy boszorkánytól kérte és kapta. Halgass az utolsó szomorú szavaira: “Az Isten eltávozott tőlem és nem felel már nekem…” (I Sámuel 28:15)
Az Újszövetségben jó üzenet van a hívők számára. Krisztus megfizette az árat lázadozásunkért. (Persze Saulnak is lehetősége volt kérelmre Isten kegyelméért és bocsánatáért, de szíve akaratos maradt, és az ilyen nyakasság sohasem könyörög kegyelemért.)
Jézus azért is jött, hogy megtörje a varázslás és hitetlenség szellemét, a szertartásosság bilincseit és kiszabadítson minket a féltékenység börtönéből. De először be kell vallanunk, hogy bűnösök vagyunk. Be kell vallanunk hitetlenségünket, és teljesen Jézusra kell vetnünk jövő szabadságunk és felszabadításunk ügyét. Ő időben fog megérkezni. A mi dolgunk az, hogy semmi mást ne tegyünk, csak bízzunk Őbenne.
Meg kell értenünk, hogy megpróbáltatás alatt vagyunk. Isten pedig megerősít bennünket abban a hitben, hogy akármilyen reménytelennek is látszik a helyzet, ha hiszünk, Ő ezt tisztelni fogja. “Hogy a ti kipróbált hitetek, ami sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dicséretre, tisztaságra és dicsőségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor.” (I Péter 1:7)
Dicsőség az Ő Szent Nevének!