World Challenge Pulpit Series Newsletters

Krisztus a végcél

emese_kisfaludy — Fri, 27 Jul 2012 12:12:26 -0500

Mindazokban akik követik Jézust, van egy bizonyos éhség. Egy szenvedélyes lelkesedés hogy Isten előtt szentek lehessenek - bűntelenek, győztesek testi vágyaik felett, tiszták és szeplőtlenek az Úr előtt.

Ezt a vágyat a Szent Szellem minden emberi szívbe beülteti. Ez egy belső vágyódás arra, hogy helyesen éljünk. Minden vallás hívei - még a vallás nélküliek is - arra törekszenek, hogy jót tegyenek, szeressenek másokat, és amennyire lehet, jó emberek legyenek. Néhányan természetesen elfojtják ezt a vágyat és az ellenkezőjét teszik - de még ők is tudatában vannak annak a mély vágynak, hogy jót tegyenek.

Persze egyikünk sem éri el ezt a vágyat a bűnös emberi alaptermészetünk miatt. A hitetlen emberek elméjét a legapróbb jóságtól is eltakarja e világ szelleme . A hívők pedig, amikor nem úgy élnek, hogy azzal Istent tiszteljék, elnyomják a szellemüket.

Ez a vágy, hogy tisztességes módon éljünk, többet jelent, mint a szó maga: becsületesség. Ez azt jelenti, hogy Istennel állni igazságban - igaz motivációval, érzelmekkel, viselkedéssel. Azt jelenti, hogy mindazt, ami rossz bennünk - ami nincs összhangban Istennel - az Ő céljaival összhangba igazítjuk.

Meg kell, hogy értsük, mit jelent a valódi tisztességesség. Talán jó magaviseletet? Nem, mert jót tenni lehet rossz indítékból is. Néhány keresztény jó dolgokat tesz, de farizeusi szellemiséggel. "Kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival". Akkor a becsületesség vágy vagy akarat arra, hogy jók legyünk? Nem, sokan nagy szenvedéllyel keresik a becsületességet, de képtelenek elérni.

A Biblia két szóval jellemzi igaz voltunkat: "megigazulás és megszentelődés. Mindkettőre szükségünk van keresztény életünkben. Az első az Istennél betöltött helyünket, megfelelő helyzetünket jelenti. A második arra mutat, hogy miképpen éljük keresztény életünket, milyen kapcsolatunk legyen Vele a mindennapokban.

Először is, ha nem vagyunk megigazulva, képtelenek leszünk tisztességesen élni. Cselekedhetünk jó dolgokat, órákat tölthetünk imádkozással, de ezek a dolgok nem tesznek tisztességessé bennünket. Ez pedig azért van, mert a becsületesség az igazságszolgáltatással függ össze; arról szól, hogy a dolgokat igaz módon csináljuk. Hogy ez megtörténhessen, Isten bűn elleni haragját el kellett törölni. Ez azt jelenti, hogy büntetést kellett fizetni a bűneinkért, hogy Isten meg tudja azokat bocsátani.

Tudjuk, hogy Jézus fizette ki ezt a büntetést bűneinkért. Jézus keresztáldozata elfojtotta Isten szent haragját a bűneink ellen. Megváltónk minden követelménynek megfelelt, hogy az Úr elfogadhasson bennünket. Jézus megadja számunkra egyszer és mindenkorra, hogy igazként álljunk előtte.

A másik fogalom, ami az becsületességgel kapcsolatos, a megszentelődés. Ez nem egy pozíció, amit megkaptunk, hanem az a kegyelem, hogy igazságosan tudjunk működni. Más szavakkal a megszentelődés egy folyamatos napról napra való igazságban járás Isten előtt.

Jézus gondoskodik a megszentelődésünkről is. Ebben az erkölcstelen világban Ő állandóan azon dolgozik, hogy Isten képére formáljon minket. Valójában az Ő munkája tesz bennünket szentté Isten szemében. (A szó - megszentelt - a görögben rövidítve azt jelenti "szentnek lenni.")

Ne érts félre: a megszentelődés nem azt jelenti, hogy visszavonulunk a világból és megpróbáljuk elkerülni, hogy beszennyezzen. Sok komoly hívő ezt tette a történelem folyamán és keservesen elbuktak. Ez soha nem volt Isten célja számunkra. A megszentelődés egy Krisztus által adott és erővel megtöltött képesség, hogy úgy éljünk ebben a világban, hogy nem leszünk a világ része.

Így mindkét kifejezés - megigazulás és megszentelődés - szükséges az igaz élethez. Amit a megigazulás jelent a helyzetünkről, azt jelenti a megszentelődés a rendeltetésünkről. Krisztuson keresztül van jogunk Isten előtt állni; ez a megigazulásunk. Folyamatosan megtisztulunk és Isten képmására formálódunk Krisztusban; ez a megszentelődésünk.

Lehetséges az egyik a másik nélkül? Lehetséges megigazultnak lenni megszentelődés nélkül vagy fordítva? A válasz mindkét kérdésre egyértelműen "nem".

Pál apostol segít megérteni mindezt a Rómaiakhoz írt levél 9-ik fejezetében. Furcsa állítással kezdi: "A pogányok, akik nem törekedtek az igazságra, megragadták az igazságot, mégpedig azt az igazságot, amely hitből van." (Róma 9:30). Hogyan lehetséges az, hogy azok, akik nem törekedtek igazságra, elnyerték azt?

Pál ezután egy még érthetetlenebb dolgot állít. Azt mondta, hogy Isten népe, Izrael, törekedett az igazságra - de nem nyerte el. "Izráel, amely kereste az igazság törvényét, nem jutott el a törvény szerinti igazságra." (9:31).

Miről beszél Pál? Mi volt az oka, hogy Izrael bár buzgón kereste Isten igazságát, nem nyerte el? Az apostol így magyarázza: "Azért, mert nem hit, hanem cselekedetek útján akarták ezt elérni." (9:32). Pál egyértelművé teszi számunkra: Az igazság egyedül Krisztusban és az Ő munkájában van. Hitünk Benne kell, hogy legyen, nem másban vagy magunkban.

Ez az, amiben Izrael elbukott. Pál azt mondja: "Azért nem hit, hanem cselekedetek útjánk akarták elérni, beütköztek a megütközés kövébe, amint meg van írva: Íme a megütközés kövét, a megbotlás szikláját teszem Sionba, és aki hisz őbenne, az nem szégyenül meg." (9:32-33). Pál Izraelt használja példaként, hogy megtanítsa mi a valódi igazság és mi nem az. "Testvéreim, én szívből kívánom és könyörgök értük Istenhez, hogy üdvözüljenek. Mert tanúskodom mellettük, hogy Isten iránt buzgóság van bennük, de nem a helyes ismeret szerint. Az Isten igazságát ugyanis nem ismerték el, hanem a magukét igyekeztek érvényesíteni és nem vetették alá magukat az Isten igazságának." (10:1-4).

Mondjuk, hogy te olyan valaki vagy, aki szenvedélyesen tisztességes akarsz lenni. Szent és tiszta életet akarsz élni, hogy Isten szemében egy valódi szent legyél. Azt szeretnéd, hogy a világ megváltozzon a te életmódod miatt. Képzeld, Izrael is ugyanezt próbálta. Akkor miért buktak el? És az ő hibájuk mit tanít nekünk?

Pál szövege számos kihívást intéz hozzánk. A megigazulás igazzá tesz minket? Igen, abban az értelemben, hogy a megigazulás igaznak állít be minket. A megszentelődés igazzá tesz minket? Igen, abban az értelemben, hogy a megszentelődés folyamatos megtapasztalása Krisztus igazságosságának működéséről a mindennapi életünkben. Jézus a forrása a megigazulásnak és a megszentelődésnek; mindkettőt kegyelmi ajándékként kapjuk.

Sok keresztény ezt hangoztatja: "Jézus a forrásom mindenben." De életük ezt tükrözi? Itt láthatjuk sok keresztény szomorú valóját: Úgy élnek, mintha a megigazulás egyedül Istentől jönne - és a megszentelődés pedig a napi teljesítményük alapján. Mintha ezt mondanák: Jézusban kegyelmet kaptam hit által. Most pedig vég nélküli személyes hadjáratot kell folytatnom azért, hogy megszentelődjek.

Bizonyos értelemben azt mondják Istennek, hogy vissza akarják fizetni a nekik adott hatalmas ajándékot: "Köszönöm Uram a megigazulás ajándékát. A kereszten megadtad ezt nekem. Cserébe megszentelődök úgy, hogy engedelmeskedek neked. Te elvégezted a munka egyik felét, én elvégzem a másikat."

Az ilyen gondolkodás egyenesen rabságba vezet. Hányszor láttad már a gyülekezeti plakátokon: "KRISZTUS MEGHALT ÉRTED. TE MIT TESZEL ÉRTE?" Ez a gondolkodás áthatja az egyházat.

Jézust keresztre feszítették, eltemették és feltámadt a harmadik napon, hogy örök életünk legyen. Mit adhatnánk ezért cserébe? Tizedet? Imaórákon való részvételt? Még több evangélizációt? Izrael pontosan ezeket próbálta tenni. "Izráel kereste az igazság törvényét, nem jutott el a törvény szerinti igazságra." (9:31). Az akaratukkal próbálták elérni az igazságosságot, de soha nem tudták megszerezni.

Sokszor lenézzük a Jézus és Pál idejében élt farizeusokat. De gondold csak át: ha megjelennének ma az egyik gyülekezetben, valószínűleg felkérnénk őket a vezetésre. Úgy néznénk rájuk, mint a legszentebb emberekre. Kérnénk, hogy imádkozzanak értünk. Azt kérnénk, hogy a vasárnapi iskolákban ők tanítsanak, hogy mindent megtanulhassunk tőlük a szentségről.

Pál ezt mondta: "Tanúskodom mellettük, hogy Isten iránti buzgóság van bennük." (10:2) - és a buzgóság rendkívül vonzó mindannyiunk számára. Ez egy nagyon csábító jellemvonás egy keresztényben. Amikor látjuk, hogy valaki buzgón imádkozik Istenhez, hirdeti az evangéliumot, jól viselkedik, úgy értelmezzük, hogy mindenük Jézus. De a farizeusok nem jártak sikerrel. Igazságosságra törekedtek teljes erejükből, de melléfogtak.

Próbáltál tisztességesen élni, de nem sikerült? Mondtad-e: "Ez volt az utolsó, hogy ezt a bűnt elkövettem.", majd másnap újra megtetted? Megfogadtad-e, hogy nem fogsz dühbe gurulni újra, mégis majd szétrobbantál a haragtól egy szeretted előtt?

Újra és újra az akaraterőddel próbálkoztál? Kérted a barátaidat, hogy vonjanak felelősségre, ha eltértél a fogadalmadtól? Imádkoztál így: "Uram, bármibe is kerül, meg fogom tartani az ígéretemet!", de újra visszatértél a régi szokásokhoz? Amikor nem sikerült, próbáltad még erősebben? Folyamatosan próbálkoztál? Majd újra és újra elbuktál?

Egy bizonyos pont után kérdezted-e: "Miért nem segített Isten? Annyira elszántan akarok tisztességes lenni! De mégis állandóan hibázok."

Hol van hát Isten a megszentelődés idején? Hol a segítsége, amikor szent életet akarunk élni? Legyünk őszinték: néha úgy látszik, hogy nem kapunk segítséget a mennyből. És miért? Mert a mennyből nem fog jönni segítség! Az Úr nem jön, hogy testi erőfeszítéseinket támogassa. Istent nem érinti meg az ilyen ima: "Uram, megduplázom az erőfeszítéseimet. Kérlek áldj meg!" A buzgóság és a szenvedély látszólag az igazságosságot szolgálják, de valójában csak testi büszkeséget jelentenek a szívünk mélyén.

"Mert tanúskodom melletük, hogy Isten iránti buzgóság van bennük, de nem a helyes ismeret szerint." (Róma 10:2). Pál szerint Izrael nem értette meg Isten igazságosságát. Azt gondolták, elég azt tudniuk, hogy mit kell tenni. Pál szerint az igazságosságot az által érjük el, ha tudjuk, ki az akit ismerünk. Ahogy Izraelnek, nekünk is van hozzáférésünk Isten mindent átható tisztességességéhez a Krisztusban való hit által. De nagyon könnyen elutasítjuk ezt a hozzáférést, úgy mint Izrael - azáltal, hogy saját teljesítményünkben bízunk és nem Jézus értünk végzett munkájába vetjük hitünket.

Isten senkit nem áld meg abban, hogy saját igazságát munkálja. Egyedül csakis Fiának, Jézusnak a munkáját áldja meg. Megszentelődésünk - szent életünk fenntartása - csakis Krisztusban való hit által, és az értünk kiontott vére által lehetséges. Ebben az értelemben Pál azt mondja, hogy Izrael visszautasította alávetni magát Isten igazságosságának. Milyen gyakran teszünk mi is így? Milyen gyakran valljuk: "Tudok tisztességesen élni", de mégsem bízunk a Jézus által nyújtott tisztességességben. Íme négy jele annak, hogy saját tisztességességünkben bízunk és nem Istenében:

Dühbe gurulunk, ha elbukunk. Azt gondoljuk: "Többet vártam magamtól."
Büszkék vagyunk, ha sikerrel járunk. Ezt valljuk: "Szellemileg előrébb jutottam."
Megítélünk másokat, ha hibázunk. Így gondolkodunk: “Hála Istennek, hogy nem vagyok olyan, mint ő.”
Irigykedünk mások sikerére. Ezt gondoljuk: “Miért nincs olyan eredménye az én igyekezetemnek, mint az övéknek?"

Állj meg és gondold végig, milyen célt tűztünk ki magunk elé, hogy elérjük saját tisztességességünket. Száz százalékos tökéletességet akarunk - és mérjük, hogyan haladunk. Így bíztatjuk magunkat: "Sokkal jobban megy, mint régebben. Hónapok óta nem estem vissza ebbe a régi, kiábrándító szokásba." Ez a saját önigazságunk mérésére szolgál, nem Isten igazságáéra. Ezért van, hogy nyomorultul érezzük magunkat, amikor elbukunk, egyre keserűbbé és ítélkezőbbé válunk.

Amikor elbukunk, ezt gondoljuk: "Újra meg kell alapoznom az igazságot." Így megnöveljük az erőfeszítéseinket. A probléma az, hogy igazságosságunkat nem tesszük az első helyre - Isten igen. Az, hogy jogunk legyen a színe előtt állnunk, nem történik meg egyetlen cselekedetünktől sem. Csakis a Belé vetett hitünk által. Ezt pedig az összetört és bűnbánó szív teszi lehetővé, és ez nem olyan dolog, amit mi "teszünk". Ez egy állapot - amelyben alázatosan elismerjük, hogy egyedül az Ő ereje képes helyreállítani a mi igaz állapotunkat.

Amikor megpróbálom a becsületességet elérni magamban, csak a bűnre való még nagyobb szenvedély lángol fel bennem. Ez a hatása annak, ha a törvényre összpontosítunk. Pál ezt mondja: "A törvény bűn? Szó sincs róla! Viszont a bűnt nem ismerném, ha nem ismertem volna meg a törvény által, és a kívánságot sem ismerném, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánd!" (Róma 7:7).

Nem a törvény okozza azt, hogy vétkezünk. Egyszerűen felébreszti azt, ami már eleve bennünk van. Mondjuk elhatározom, hogy nem érzek testi vágyat. Ez azonban felébreszti a szívemben a vágyat. "De a bűn a parancsolattól ösztönzést kapott, és felszított bennem mindenféle kívánságot. ." (7:8) Azzal, hogy a bűnre összpontosítok, az elmémet elárasztja a mindent elsöprő vágyakozás, elrabolva a békességemet és örömömet. A bűn csak akkor ereszt el, amikor hitben Krisztusban maradok, ahelyett, hogy a törvény alapján keresném a tökéletességet. "Mert a törvény nélkül halott a bűn." (7:8)

Napjainkban sok keresztény belefáradt az erőfeszítésbe, hogy ne kövessen el bűnt. Minden erejüket ebbe fektetik, míg végül az öröm utolsó cseppje is eltűnik. A Krisztus által megszerzett győzelem elveszik abban a makacs küzdelemben, hogy önerőből érjék el a becsületességet.

Minden olyan próbálkozás, amely a tisztességességet nem hit által próbálja elérni, mindig elbukik. Amint látható, nincsen két "tisztességesség". Istené és a miénk. Az azt jelenté, hogy két evangélium van: az Övé és a miénk. Saján önigazságunkat nem keverhetjük Isten szent igazságával. Csak egy tisztesség van: Istené. Az Ő evangéliuma nem csak megtisztít bennünket - hanem meg is tart. Ez a jó hír mindenkinek: Nem rajtunk áll. Egyedül Jézuson múlik.

Lehet, hogy most ezen gondolkodsz: "Nem kellene mégis egy kis erőfeszítést tenni nekünk is? Nem azt mondja a Biblia, hogy kerüljük a bűnt?" Csak egy módon tudjuk elkerülni a bűnt: Jézus nevében. Ő nem csak egy igazság, amit elfogadsz, Ő az élő Isten, a te megszentelődésed. Megszentelő munkája nem ér véget se nappal, se éjjel.

Pál megválaszolja az önerő kérdését a Róma 9-ben. Olyan emberekről beszél, akik elérték a tisztességességet. "... a pogányok, akik nem törekedtek az igazságra, megragadták az igazságot, mégpedig azt az igazságot, amely hitből van." (Róma 9:30). Ezek az emberek nem merültek ki saját erőfeszítésüktől. Nem fáradtak el a sikertelenségben. Minden hitüket Jézus kereszten elvégzett munkájába fektették - és megtartattak túláradó élete által.

Van egy igevers, amely hívők generációi számra hozott szabadságot: "A törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására. (10:4). Krisztus a végcél. Nincsen más! "Ezért tehát nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené." (9:16).

Pál figyelmezteti azokat, akik kiegészítik Krisztus evangéliumát saját erőfeszítéseikkel: "Ó, esztelen galaták, ki igézett meg titeket, ... csak szeretném megtudni tőletek; a törvény cselekvése alapján kaptátok-e a Lelket, vagy az ige meghallásából származó hit alapján? Ennyire esztelenek vagytok? Amit Lélekben kezdtetek el, most testben akarjátok befejezni? (Gal 3:1-3).

Barátom, belefáradtál, hogy megpróbálj mindig jobb lenni? Kimerültél a fogadkozások és bukások végtelen körforgásában? Felejtsd el mindezt. Vess véget az igyekezetnek. Isten előtt való igazságod nem a te akaratodtól függ, hanem a kegyelem Istenétől.

Jézus jelenti a "törvény szerinti" élet végét. Már szabad vagy. Ő a te győzelmed, erőd, életed megújulása. Hagyd, hogy csökkentse a rád nehezedő nyomást a becsületességért folytatott küzdelmedben. Fel fog tölteni a tisztességesség valódi erejével. Csak benne bízz és győzöl!

Ami a falon kívül vár

emese_kisfaludy — Mon, 30 Apr 2012 14:55:15 -0500

Nehémiás volt az a férfi, aki Jeruzsálem falainak újjáépítését vezette. Izrael népe fogságban élt, amikor Isten először indíttotta Nehémiás szívét ennek a nemes munkának a tervezésére. Amikor pedig a perzsa királyt kérte meg Nehémiás, hogy e célból visszatérhessen Jeruzsálembe, Isten hatására a király jóváhagyta a kérést.

Határtalan öröm öntötte el az emberek szívét, amikor ez a nagyszerű újjáépítés véget ért. Ezsdrás pap a felszentelési ünnepen fennhangon felolvasta a Törvényt - ez az esemény egész nap tartott. Miközben az izraeliták hallgatták, szívüket meglágyította a meggyőződés, bűnbánattal és dicsérettel telve estek térdre.

Íme, Izrael történetében egy fontos esemény - lehetőség a hatalmas ünnepre és a szívből jövő hálaadásra. Isten jelenlétének jelképei helyreálltak a nép között - és az emberek szíve hűséggel és köszönettel újult meg.

Nehémiás számára jutalom lehetett ez a pillanat, hiszen ő volt Izrael vezetője a fogság alatt. Azonban munkája nem fejeződött be azon a napon. Még ebben a csodás pillanatban is valós veszély fenyegette Izraelt falon kívül és belül is.

"Ebben az időben azt láttam Júdában, hogy a nyugalom napján szőlőt taposnak, gabonát hordanak, a szamarakra terhet raknak, és bort, szőlőt, fügét és mindenféle terhet hordanak Jeruzsálembe a nyugalom napján. Ezért figyelmeztettem őket, hogy ezen a napon ne áruljanak eleséget." (Nehémiás 13:15)

Nehémiás döbbenten nézte ami a szeme elé tárult. Az emberek buzgón készítették a bort, a kereskedők utasításokat kiáltoztak, a szamarak jöttek, mentek, mázsaszámra cipelve a gabonát. Mindez pedig a kijelölt pihenő- és istentiszteleti napon történt. Az emberek nem az Istennel való közösségre összpontosítottak - az imádatra, köszönetre, hálaáldozatra - hanem csak öncélú napirendjükre.

Hallom, amint a próféták szava suhant át Nehémiás gondolataiban: "A nép számtalanszor elfeledkezett rólam," "A népem szíve elfordult tőlem" Nehémiás rögtön cselekedett és a város vezetőihez fordult: "Ezért megszidtam a júdai nemeseket, és ezt mondtam nekik: Miért követtek el ilyen gonoszságot, hogy megszentségtelenítitek a nyugalom napját?!" (13:17).

Nehémiás látott valamit, amit ezek az emberek nem. Isten népe gyorsan visszatért azokhoz a dolgokhoz, amelyek leginkább megrabolták szellemi életét. Nehémiás így szólt hozzájuk: "Hiszen ugyanezt követték el őseitek, ezért hozta ránk és városunkra Istenünk ezt a sok bajt! Ti pedig még növelitek Isten haragját Izráel ellen azzal, hogy megszentségtelenítitek a nyugalom napját!" (13:18)

Fontos megértenünk, hogy a sabbat mennyire központi téma volt Izrael életében. Ez az Istennel való kapcsolatuk lényegét képezte. Ezzel a szent rendelettel Isten kijelentette: "Kiválasztottam egy teljes napot, amelyen népemmel együtt vagyok és velük töltöm. Szeretnék bizalmasan beszélni velük, mint ahogy Ádámmal és Évával tettem a kertben. Az én sabbatom az ő hetük beteljesedése - amikor a jelentlétemben együtt töltjük az időt és a szívüket hozzám fordítják."

Most tehát ez az áldott nép meggyalázta Isten meghívását. Nehémiás azonnal megálljt parancsolt ennek a viselkedésnek: "Amikor a nyugalom napja előestéjén árnyék borult Jeruzsálem kapuira, megparancsoltam, hogy zárják be az ajtószárnyakat. Azt is megparancsoltam, hogy ne nyissák ki azokat, amíg el nem múlt a nyugalom napja. Néhány legényemet a kapukhoz állítottam, hogy ne jusson be semmiféle teher a nyugalom napján." (13:19).

Nehémiás tettének ez a szellemi valósága: Beazonosította azokat az erőket, amelyek távol tartották Isten népét a szabadságtól. Izraelben egy korábbi generációt már igencsak megáldott Isten, de ők is "elfeledkeztek Istenről" és saját kívánságaik szerint éltek. Ez sok bonyodalmat okozott és a perzsa fogság lett a következménye. Nehémiás észrevette, hogy a történelem megismétli önmagát ha így folytatódnak a dolgok, ezért ez megrettentette.

Amit ez az istenfélő ember látott, fontos mondanivalóval rendelkezik Isten mai népe számára is. Gondold végig: A mi Megváltónk megmentett minket, megtisztított, megszentelt, elválasztott saját céljaira; szent falat emelt körénk, hogy az Ő Szellemében tartson.

Mi vár a falakon kívül: "Ezért a kereskedők és a különféle áruk árusai egyszer-kétszer Jeruzsálemen kívül háltak." (13:20). Azok a kereskedők, akik a nyugalom napján üzleteltek, nem mind hagyták ott Jeruzsálemet. A falakon kívül letáboroztak, várták, hogy újra bejussanak.

Nehémiásnak azonban volt néhány keresetlen szava ezekhez az erőszakos kereskedőkhöz. Azonban először szeretném ha megvizsgálnánk az egyes szereplőket, mit jelentenek - Nehémiás generációja és a mi számunkra.

Vegyünk egy fiatal férfit, aki olyan családban nőtt fel, ahol az apja bántalmazta az anyját. Emlékszik az ökölcsapásokra, anyja könnyeire és sérüléseire. Ez a fiatalember megfogadja: "Nem leszek olyan mint az apám. Az én szívem nem lesz tele haraggal!"

Azonban amikor megházasodik, a harag előtör belőle. Azon kapja magát, hogy próbálja elnyomni az az örjöngő dühöt, amelyet egész életében magával cipelt. Imádkozik, és megszabadul a dühkitörés késztetésétől - azonban később ugyanaz az érzés keríti hatalmába. Ez az ördögi kör újra és újra megismétlődik, még végül elkezd így gondolkodni: "Soha nem szabadulok meg ettől. Meg kell tanulnom magamban tartani és uralkodni rajta."

Nézzünk például egy korábbi szenvedélybeteget. Isten kegyelméből és erejéből ez a hölgy tiszta és józan, életén látszik mennyire hálás Jézusnak. Kis idő múlva azonban elhidegül; a régi dolgok, amelyek a szenvedélybetegséghez vezették, újra támadják őt.

Hogyan tud Isten népe megmaradni a megkapott győzelemben? Hogyan járhatunk folyamatos kegyelemben anélkül, hogy visszatérnénk régi bűnös szokásainkhoz, amelyek tönkretettek a múltban?

Engem személy szerint néha elfog a kétségbeesés. A feleségem látja, ha előtör bennem - olyan érzés, amely nagy csalódottságot okoz a lelkemben és felemészti a reményemet. Ezeken a napokon minden poharat félig üresnek látok. Kelly egész nap imádkozik értem és emlékeztet: "Gary, ne a körülményekre nézz. Isten a sötétség minden erejét legyőzte, ami megakadályozhatná, hogy higyj Benne. Ne hagyd, hogy a gonosz gondolatok újra összezavarjanak."

Mi a helyzet veled? A magánnyal küzdesz? Depresszióval? Régi sebekkel? Ez a dolog arra késztet, hogy elmenekülj és végül feladd. Visszatérsz a régi kötelékhez - ahhoz a dologhoz ami a legfőbb oka szabadságod elvesztésének - és hamarosan a győzelem érzése eltűnik. Így gondolkozol: "Nem lehetne valahogy megszabadulni ettől - és szabadnak maradni? Vannak jó pillanatok, amikor győztesnek érzem magam, aztán újra lehúz valami. Ez a káros szenvedély újra visszatér."

Mutass nekem egy elszánt keresztényt, aki hátat fordított egy bűnös szokásnak vagy szenvedélynek, és én mutatok neked valakit, aki mély és erőteljes érzelemekkel küzd - harag, fájdalom, félelem, stb. és ezeket próbálja kétségbeesetten leküzdeni. Ez a hívő többé nincs közösségben Istennel, hiszen a gondolataiban ez csak még több szégyent ébreszt. Valójában elvágta saját magát a remény, szabadság, győzelem egyetlen forrásától.

Amikor Jeruzsálem elesett, nem csak elfoglalták - teljesen megtizedelték. A hódító perzsák biztosítani akarták, hogy az izraeliták soha nem fognak újra fegyverkezni. Így aztán mindent leromboltak: a Templomot, a kutakat, a külső védőfalat.

Itt a tökéletes kép arról, mit tesz velünk az ellenség, amikor küzdünk. Azon dolgozik, hogy minden szellemi építményt, amit Krisztus emelt, leromboljon. Imádság, dicsőítés, bibliatanulmányozás - rövien az Istennel való közösségünk - mind semmivé válik, és csak a mindent elborító szégyen érzése marad utána.

Ezen a ponton Izrael fogsága idején Nehémiás szívét Isten fellelkesítette. Ez a férfi azt szerette volna látni, hogy Jeruzsálem falait újraépítik, és Isten lehetővé tette, hogy ez megvalósulhasson. Mondd, Isten nem ébreszt hasonló szenvedélyt a te szívedben, miközben ezt olvasod? Szeretnéd látni, ahogy az első szeretet visszatér? Érzed, hogy a Jézus iránti szenvedélyed felé vonzódsz? Szeretnéd látni újra a szívedben uralkodni Őt?

Lehet, hogy kiábrándultságodban "szombatnapi borkészítő" lettél, ahelyett, hogy életet adó közösségben lennél a Megváltóddal. Lehet, azt gondolod a helyzetedről: "Olyan messze vagyok Istentől, nehéz lenne visszatérni. Talán évekig kell lelkigondozásra járnom."

Könyörgöm, gondold át Isten Igéje alapján! Mennyi időbe tellett Nehémiásnak és munkásainak újjáépíteni Jeruzsálem hatalmas falait?? Ötvenkét napba! Ez kevesebb mint két hónap - még egy mai városépítő brigád sem tudná megcsinálni. De mivel Isten adta a látást és a szenvedélyt ezeknek a munkásoknak, a kis csapat pedig hűségesen dolgozott - hatalmas munkát végeztek el szinte semmi idő alatt.

Amikor Isten dolgozik, hatalmas dolgokat visz véghez. És nem tart neki sokáig az sem, hogy helyreállítsa a dolgokat a szellemedben. Annyit kér mindössze, hogy vedd le a szemed a körülményeidről, mert Jézus már győzött helyetted - számodra. Félig üresnek látod a poharad? Ő másképp rendelte. Már megkezdte a szellemi falaid helyreállításának gyors munkáját.

Nehémiás egy furcsa kettősséget vett észre a népben. Nem sokkal korábban sírtak, dicsőítettek, Istenhez kiáltottak. Azonban ahelyett, hogy bűnbánatban és hálaadásban tartották volna a szívüket, ragaszkodtak azokhoz a dolgokhoz, amelyek elpusztították őket korábban - és újra el fogják pusztítani őket.

Nem ugyanezt teszi ma is sok keresztény? Elmennek vasárnap a gyülekezetbe dicsőíteni, hétfő este pedig újra a kocsmában vannak. Este Isten Igéjével alig győznek betelni, éjjel pedig pornót néznek a neten. Talán te is hasonlóan élsz? Ez a kettős szívűség megkötözve tart. Nem engedi, hogy a gyülekezetben felszabadultan dicsőíts, hatására megkérdőjelezed Isten valóságosságát. Olyan sokszor vétkeztél, hogy azon tűnődsz, vajon Isten jelen volt-e valaha is valóságosan az életedben: "Létezik egyáltalán győzelem? Vagy csak beképzeltem magamnak akkoriban?"

Igen, lehetséges az, hogy keresztények annyira belekavarodnak különféle szokásaikba, hogy emiatt a győzelem és a szabadság eltűnik. Azonban hadd szolgáljak jó hírrel: Az a munka, amit Nehémiás Izraelért végzett, ugyanaz, mint amit a Szent Szellem végez értünk ma. Három olyan dolgot tett, ami bemutatja, mit tesz Isten értünk ma.

1. Isten megparancsolja a kapuk bezárását. “Amikor a nyugalom napja előestéjén árnyék borult Jeruzsálem kapuira, megparancsoltam, hogy zárják be az ajtószárnyakat. Azt is megparancsoltam, hogy ne nyissák ki azokat, amíg el nem múlt a nyugalom napja." (13:19).

Isten már azelőtt elkezdi megoldani a problémádat, mielőtt te magad felfedeznéd a problémát. Nehémiás nem mondta a borkészítőknek, hogy hagyják abba. Egyenesen a városkapukhoz ment és az üzlet forrását zárta el. Ez a fajta cselekedet az, amit a puritánok "megelőző kegyelemnek" hívtak. Isten azért teszi ezt, hogy megőrizzen azoktól a körülményektől, amelyek kísértésbe visznek.

Hiszem, hogy észre fogod venni Isten Szellemét, amint bezárja a kapukat a kísértéseid előtt, akármi legyen is az - harag, alkohol, pornó nézés. Ez a "megelőző kegyelem" jöhet kívülről vagy lehet egy sürgető érzés benned. Bármelyik módon történik, ez Isten kibontakozó terve az ellened támadó erők legyőzésére.

2. Isten nem csak kiűzi, hanem távol is tartja életedtől a kísértő erőket. “Néhány legényemet a kapukhoz állítottam, hogy ne jusson be semmiféle teher a nyugalom napján. Ezért a kereskedők és a különféle áruk árusai egyszer-kétszer Jeruzsálemen kívül háltak.” (13:19-20).

Igen, azok a kísértő erők továbbra is ott táboroznak a kapukon kívül, lesve azt a gyenge pillanatot, amikor visszajöhetnek. Valójában a kísértés mindig egészen közelinek tűnik. De Isten szelleme őrt áll a kapuban, hogy megakadályozza a kísértő erők visszatérését.

Micsoda kegyelmes munka ez Urunktól! Nem csak a bűnös kísértéseinket űzi el - kétségbeesésünket, dühünket, szenvedélybetegségünket - hanem távol is tart tőlük. Tudja, hogy ez olyan dolog, amit egyedül nem tudunk megtenni. Lehet, hogy félelemmel telve így gondolkodunk: "Uram, bármelyik pillanatban újra kétségbe esek! Megint dühkitörésem lesz! Újra inni fogok vagy pornót nézni!" De Ő hűségesen őrt áll szívünk kapuin.

Cserébe azt kéri, adjuk oda neki a kísértésünk forrását - a fájdalmat, haragot, kiábrándultságot - mert ezzel akar foglalkozni, meggyógyítani a vele való személyes kapcsolaton keresztül. Ez a gyógyító munka a szombatnapi parancs lelke: Tartós győzelmet csak az ő jelenlétében találunk. Ez így van rendjén - mind a megváltásunk, mind a megszentelődésünk az Atyával való folyamatos közösségen keresztül valósul meg.

3. "Távozz!" Parancsolja Isten a kísértőnek. “Ezért a kereskedők és a különféle áruk árusai egyszer-kétszer Jeruzsálemen kívül háltak. Ekkor figyelmeztettem őket, és ezt mondtam nekik: Miért háltok a várfal előtt? Ha még egyszer ilyet tesztek, megbüntetlek benneteket! Attól fogva nem jöttek a nyugalom napján.” (13:20-21).

A mi forrásunk olyan átfogó, hatalmas, erőteljes, dicsőséges, hogy szó szerint megrémíti a kísértőnket. Jézus Krisztus maga áll Sátán és közénk, és akárhányszor közelít az ellenség, a mi Megváltónk megállítja az úton: "Távozz!" Olyan erő ellen támadsz, amely eltipor! Ez a kapu nem azért van itt, hogy beengedjen, ördög - azért van, hogy én kijöhessek és megküzdjek veled. Ha pedig ez történik, elverlek."

Sátán tudja, hogy Isten komolyan veszi a dolgát. Ezért aztán a kapun kívülről kiabál: "Nem maradsz örökre szabad! Azt hiszed erősebb vagy mint az őseid? Ők sem maradtak szabadok! Az az alaptermészetetek, hogy még többet kívánjatok. Szóval nyisd ki azt a kaput és engedj be!"

Jézus azonban mást mond. Megkérdi Sátánt: "Miért táborozol a falon kívül?" (13:21). Más szavakkal: "Miért vesztegeted az idődet? Nem fogod legyőzni az én kedvesemet. Én vagyok az ő győzelme. Nem állod ki a próbát! Még egy lépés előre és eltaposlak!"

Ez az a hatalom amivel rendelkezünk! A világmindenség Ura értünk dolgozik - kiűzi az ellenséget, őrt áll, hogy vissza ne jöhessen és táplálja megtört lelkünket, hogy az a vele való közösségben meggyógyuljon.

Időnként megkísért a dolog, hogy újra a régi bűnös sémák szerint viselkedjünk. De nincs olyan probléma az életünkben - sem szokás, sem érzés - amely felett Jézusnak ne lenne hatalma. Nincs olyan ellenség, amelyet ne tudna a kapukon kívül tartani. Egyszerűen ennyit mond: "Ha a szemedet rám - Krisztusra, a győztesre - emeled, nem látod többé ezt az ellenségedet. Lehet, hogy rád támad, de én folyamatosan őrködöm a szíved fala felett."

Kérd a Szent Szellemet: "Uram, légy Nehémiás hangja számomra önelégültségemben. Szállj szembe azokkal a bűnökkel, amelyeket megtűrök. Gyógyítsd meg a sebeket, amelyekből fakadnak - a magányosságot, a depressziót, a fájdalmat."

Bízom abban, hogy a Te biztonságos falaid között tartasz Uram. Te vagy az én győzelmem mindenben. Kérlek állítsd vissza most a helyes kapcsolatot Veled. Segíts, hogy mindenben újra Hozzád foruljak, még a hibáimmal is! Így megismerem a te győzelmedet és szabadságodat! Ámen."

Jézus kontra Sátán

emese_kisfaludy — Mon, 06 Feb 2012 09:01:40 -0600

A sűrű programokkal teli ünnepi időszakban minden keresztény felidézi a karácsony valódi jelentőségét: Jézus eljövetelét. Szívünk megtelik hálával, hogy az Atyaisten elküldte a Megváltót, hogy megszabadítson bennünket. Krisztus születésének ünnepelése sokféle áldással telt drága és kellemes időszak. A nappaliban a karácsonyfa alatt lévő színes ajándékokat nézegetjük, dalokat és dícséreteket éneklünk, hálát adunk Istennek a sokféle áldásért. Néhányunknak a "Charlie Brown féle karácsony" is tetszik, ahogy Linus a Lukács 2-ből idéz.

E kellemes dolgok ellenére a karácsony valójában a háborúról szól. Jézus születésének története ennek a háborúnak a kulcsfontosságú csatáját emeli ki az evangéliumokban. Akár elismerjük, akár nem, a Biblia a konfliktusok hosszú könyve. Részletesen bemutatja Isten megváltó tervét az emberiség számára. Hajlamosak vagyunk elválasztani a karácsonyi történetet a Biblia egészétől, különösen az ünnepek ideje alatt. Azonban az az igazság, hogy Jézus születése a középpontja ennek a hosszú konfliktusnak.

A karácsony valójában a D-napi partraszállás a pokol egyesített erői ellen. Krisztus születésével Isten hídfőállást létesített ahhoz, hogy új módon harcoljon. Mindannyian láttunk már háborús filmeket, amelyekben a csata eléri csúcspontját. Ezek a harcok eltörpülnek ahhoz a konfliktushoz képest, ami a szellemvilágban történik. Ugyanez igaz minden emberi ellenségre, amelyet a vásznon látunk. Ezek ártalmatlanok összehasonlítva azokkal, akik elszántan ostromolnak téged - elmédet, testedet, családodat, szeretteidet.

Kérlek, ne érts félre! Teljes szívből hálásnak kell lennünk mindazokért az áldásokért, amelyeket karácsonykor élvezünk. Tudjuk, hogy minden jó dolok a világosság Atyjától származik. Azonban emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy miért jött Jézus: mert háborúban állunk. A sötétség erőivel hadakozunk, démoni szellemekkel, magával az ördöggel. Ez az egyetlen oka annak, hogy a karácsony eljövetelét ünnepeljük. Jézussal együtt jár a háború feletti végső győzelmünk.

Sok hívő nem hajlandó elismerni, hogy az életében jelen van ez a háború. Egyszerűen tudomást sem vesznek róla. Még ha éppen nem is harcolunk aktívan az ellenség ellen, ő akkor is háborúban áll velünk. C. S. Lewis így írt: "Sátán legnagyobb hazugsága az, hogy megpróbáljon rávenni minket arra, hogy azt higyjük, nem is létezik."

Biblikus tény, hogy lelkünk ellensége állandóan támadásban van Isten népe ellen. Ezért, ha az ünnepek alatt csak az áldásokra figyelünk - például az olyan jó dolgokra, mint adni és kapni - hiányozni fog Jézus értünk vállalt áldozatának teljes hatása. Kihagyjuk a mélyebb, végső áldást, amelyet a karácsony adhat számunkra.

A menny és a pokol közti háború évezredek óta tart. Jób könyve rámutat a kezdetekre, amikor a Föld megteremtése előtt jóval megformált angyalokról beszél: ^"Hol voltál, amikor a földnek alapot vetettem? ....amikor együtt vigadoztak a hajnali csillagok, és ujjongtak mind az istenfiak?" (Jób 38:4, 7).

Sátán is egyike volt ezeknek a mennyei angyaloknak. Abban az időben Lucifernek hívták és Ezékiel próféta elbeszéli hatalmas bukását a mennyből: "Fölkent kerúbot adtam melléd, hogy oltalmazzon, Isten szent hegyén voltál, tüzes kövek közt járkáltál. ... Szépségedben felfuvalkodtál, rosszra használtad bölcsességedet a fényűzés kedvéért. Ledobtalak a földre, látványossággá tettelek a királyok számára." (Ezékiel 28:14, 17).

Kezdetben Lucifer nagy hatalommal rendelkezett. Ezékiel úgy írja le őt, mint "oltalmazót" - azaz olyan valakit, akinek nagy az ereje, sok dologra van rálátása. Ezt a fajta angyalt látjuk a Szövetség Ládáján is, mint "befedező" (vagy védelmező) a kegyelem trónusa fölött. Azonban Lucifer nem elégedett meg annak a sok dolognak az "oltalmazásával", amelyet rábíztak - ő mindent oltalmazni akart.

Röviden, azt hitte versenyre kelhet Istennel. Büszkesége és önteltsége arra vezette, hogy sokkal több hatalomra éhezzen. Ezért harcra kelt Isten ellen, meggyőzve az angyalok egyharmadát, hogy csatlakozzanak hozzá.

Természetesen Lucifer lázadása sehova nem vezet. A föld semmilyen hatalma nem tud véghezvinni semmilyen cselszövést a Mindenható ellen. Ebben a mennyei konfliktusban Isten Lucifert - most már Sátán - kiűzte a mennyből és levetette arra a helyre, amit az Ige "feneketlen mélységnek" nevez.

Természetesen a teremtést követően Sátán a földi világban némi hatalomra tett szert. Az első dokumentált földi megjelenése az Éden kertjében volt, ahol megkísértette Ádámot és Évát. Azaz Sátán folytatta a háborút Isten ellen úgy, hogy a teremtés koronáját támadta meg, az embert.

Az Újszövetség még több részletet mutat Sátánról, figyelmeztetve, hogy legyünk bölcsek a támadásával szemben. Jézus a Sátánt "evilág urának" nevezte (János 12:31), világossá téve, hogy az ördögnek valamennyi hatalma van a földi világban. Hasonlóképpen Pál "evilág istenének" nevezte Sátánt. (2Korinthus 4:4). Valamint "a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik." (Efezus 2:2).

A Jelenések 9:11-ben János Sátánt a "mélység angyalának" nevezi. Kedvelem ezt a meghatározást, mert bemutatja milyen jövő vár Sátánra. Egy napon az ellenségünk örökre a feneketlen mélységbe lesz taszítva. Addig azonban Péter figyelmeztet: "Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el." (1Péter 5:8).

A görög "ellenség" kifejezés azt a valakit jelenti, "aki ellene áll". Pontosan mi az velünk kapcsolatban, ami ellen van az ördög? Azt keresi, hogyan akadályozhatja meg azt a jót, amit Isten eltervezett velünk kapcsolatban. Ha keresztény vagy, Isten jelen van az életedben. Formálja és alakítja a szívedet, elmédet és a körülményeidet, hogy beteljesítse tervét és elérje célját. Azaz Isten valami jót tartogat számodra, és Igéje szerint egyetlen ellened készült fegyver sem lesz sikeres.

Ezt a jót, ezt a mennyei célt támadja Sátán. Mident megtesz, hogy megakadályozza, felhasználva mindent, ami rendelkezésére áll: "A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson." (János 10:10).

Jézus bemutatja a magvető példázatán, hogy Sátán hogyan végzi ezt az ellenséges munkát. Máté 13:39-ben Jézus úgy mutatja be Sátánt, mint az "ellenség, aki vet". A példázat szerint Isten a farmer, aki jó magot ültet a szívünkbe és életünkbe. Ezzel ellentétben később megjelenik Sátán és rossz magot vet, amiből gyom kel ki, kiszorítva az éltetet, amit Isten ültetett.

Krisztus még ennél is erőteljesebb leírást ad, hogy bemutassa Sátán ellenünk irányuló munkáját. Az ördögöt gyilkosnak és hazugnak nevezi. "A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja." (János 8:44).

Colorado Springsben lakom. Ezt a várost az egyik újság nemrég "Amerika legvallásosabb városának" nevezte. Nem egy nagy város, de a Népjóléti Minisztérium szerint 60.000 ember él szegénységben itt. Úgy hiszem, Sátán élvezi ezt a problémát, és mindent elkövet, hogy még rosszabbá tegye. Például, gyülekezetünk is része annak a szolgálatnak, amely egyedülálló anyák felé szolgál. Ezeknek a nőknek az elutasítottsága tragikus, de nem hiszem, hogy ez egyedül a férfiak rossz viselkedésének a hibája. Mindezt Sátán gerjeszti, mert azért jött, hogy megrontsa a kapcsolatokat, megölje a reményt a gyermekekben és örökre szétromboljon otthonokat.

Könnyen felismerhető Sátán gyilkos tevékenysége Kogóban, ahol véres polgárháború ezrek életét követeli. Könnyen felismerhető a levegőég fejedelmének ereje Haitiben, ahol kihasználja a földrengés miatt bekövetkezett pusztulást (amit később hurrikán, árvíz, kolerajárvány, választások miatti zavargás követett). Sátán táplálja a káoszt, még több pusztulást és nyomort hozva.

Amit azonban nem olyan egyszerű észrevenni, az Sátán munkája a te környezetedben - különösen, ha komolyan elkötelezted magad Jézus mellett. Soha nem szűnik meg terveket szőni ellened. Még most is, hogy ezt olvasod, ellenállást szít benned minden egyes életteli bibliai igazsággal szemben, ami a szívedhez szól.

Jób könyvének kezdetén Sátánt Isten trónja előtt találjuk, vádolja Jóbot, Isten feddhetetlen szolgáját. Ebben a részben az ördögöt "testvéreink vádlójának" nevezik. János a Jelenések 12:10-ben így nevezi őt: "aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk színe előtt."

Már az 1Mózes 3-ban háborús kifejezéseket találunk. A bukás után Isten ezt mondta az ördögnek: "Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony közt, a te utódod és az ő utódja közt: ő a fejedet tapossa, te meg a sarkát mardosod." (1Mózes 3:15). Az asszony itt Jézus Krisztus gyülekezetének előképe. Sátán ellenségessége Isten népe iránt azóta is tart.

Ki az az "utód", akit ez a rész említ? Pál megmagyarázza: "Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak, és az ő utódának. Nem így mondja az Írás: "és az ő utódainak", mintha sokakról szólna, hanem csak egyről: "és a te utódodnak", aki a Krisztus." (Galata 3:16). Ami a jó hír: a háború többé már nem Sátán és a gyülekezet között van, hanem Sátán és Krisztus között!

A legelső karácsonykor a háború megváltozott. Évezredekig Sátán teljes fegyvertárát a zsidó nép ellen fordította, gyakran legyőzve őket. 2000 évvel ezelőtt Krisztus lépett a hadszíntérre. A történelem ezen pillanatában Jézus lett az Isten elleni harc célpontja. Évezredekig Sátán csatát csatára nyert. Ez különösen 400 évvel Jézus születése előtt volt igaz. Izrael a sötét csend állapotát élte át, nem hallott az Úrról.

Illés megjövendölte ezt a sivár időszakot, amikor az emberek "nagy sötétségben" fognak élni. Mivel nem kaptak kijelentést az Úrtól, a legjobb, amit kitalálhattak, egy kemény vallásos rendszer kiépítése volt. Nem meglepő, hogy a bűn kezdett uralkodni és leuralni Isten népét, mert nem tudták megtartani azokat a törvényeket, amiket emberek találtak ki számukra.

Ebben az időszakban Sátán azt hihette, megnyerte a háborút: "Nem győztem a mennyben, de győztem a földön. Nézzétek, hogy gyűlölik egymást az emberek. Már ez megy 400 éve, és semmi változás. Győztem - az uralmam biztos!".

Aztán valami történt. Egy különös "neszezés" kezdődött a levegőben, jelezve, hogy valami készül. A "neszezés" szót használtam, ezt országunk biztonsági szolgálata használja. Időről időre az amerikai csapatok jeleket fognak terrorista csoportoktól, mielőtt az összeesküvés elkezdődne formálódni. Ezeket a jeleket nevezik "neszezésnek".

Pontosan ezt hallották a 400 éves időszak végén a démoni hordák. Egy szent "neszezés" kezdődött, jelezve nekik, hogy valami folyamatban van. Hamarosan az ördög fejedelmei jelentést vittek hozzá: "Az emberek a régi prófétákat idézik. Mások így kiabálnak: "Készítsétek az Úr útját." Azt hallottuk, hogy egy gyermek fog jönni, aki az Egyetlen nevében fog beszélni."

Mikeás volt az egyik próféta, akit idéztek. "Csak annyi időre szolgáltatja ki őket, amíg a szülő asszony szül" (Mikeás 5:3). A kifejezés "kiszolgáltatja őket" itt azt jelentette, hogy a világ Sátán uralma alá került. Az "amíg a szülő asszony szül" kifejezés jelenti az áttörést a hosszú csatában. A "születés" pedig a fő támaszpont, Isten hadászati bázisa az ellenség ellen.

Ezekre a hírekre elszabadult a pokol. Sátán összegyűjtötte minden csapatát, végiggondolva, hogy "Tudom, ki ez az "utód", akit az 1Móz. 3:15 említ. Tudom, miért jön, és nem engedhetem ezt meg." Így felbíztatta a gonosz Heródest, hogy ölessen meg minden csecsemőt a környéken, így biztosítva Krisztus elpusztítását. (A történelmen láthatjuk végigvonulni Sátán e gyilkos munkáját. Generációról generációra uralkodókat és istentelen embereket arra bíztat, hogy ártatlan gyermekeket öljenek meg.).

De az Atyaisten bebiztosította, hogy szeretett Fia megszülessen - a többi pedig történelem. Jézus élete, halála, feltámadása lett a mi győzelmünk. Az evangélium minden ereje, ami később eljött - minden csodás győzelem Jézus nevében századokon át - ott feküdt a szerény jászolban, egy kisbaba alakjában.

Számunkra létfontosságú, hogy tisztán lássuk Sátán evilágban végzett munkáját, beleértve saját életünkre vonatkozó hatását. Ha nem tudjuk megkülönböztetni az ő jelenlétét és munkáját, elvesztünk. Már Pál is azt mondta, hogy "evilág istene" sokak szívét és elméjét elsötétítette. "Ha pedig nem elég világos a mi evangéliumunk, csak azok számára nem világos, akik elvesznek. Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világosságát, aki az Isten képmása." (2Korinthus 4:3-4)

Most is vannak olyan keresztény férfi ismerőseim, akik annyira elvakultak, hogy nem törődnek azzal, vajon nehézséggekkel teli házasságuk kitart-e. Nem érdekli őket, hogy feleségük esténként álomba sírja magát. A legtöbb, amit ezek a férfiak mondani tudnak "Majd megpróbálok megjavulni." Nem! Nem a jó viselkedéssel van a probléma. Sátán munkáját kell a házasságodból kigyomlálni! Ez az a munka, amit el kell végezni! Persze, mindannyiunknak vannak olyan problémái, amit a bűnös természetünk okoz. De tudnunk kell, hogy egy erősebb hatalom dolgozik ellenünk - és mi vagyunk a célpontjai romboló erejének.

A keresztények többsége nehézségeit, fájdalmait, küzdelmeit két dologhoz köti: (1) mi okozzuk saját bűneink és hibáink miatt, vagy (2) Isten adja, mert valamilyen célja van vele az életünkben. Igaz, hogy Isten megengedi a próbatételeket, hogy erősítse a hitünket. De az is igaz, hogy sokan számításba se vesszük a harmadik kategóriát: Sátán folyamatosan ellenünk dolgozik, még mindig van ereje és hatalma a földi világban, azért dolgozik, hogy Isten jó céljait megakadályozza a hívők életében amilyen módon csak tudja.

Hadd térjek vissza a magvető példázatához a Márk 4-ből. Isten jó magját sokféle dologgal meg lehet fojtani. Először is, az élet gondjai, beleértve a büszkeséget, ambíciót és a világ szeretetét. Azután az üldözés, ami a félelmen, kétségen és bátortalanságon keresztül fojtja meg az életet. Jézus elmondja, hogy van egy harmadik kategória: van egy ellenségünk, aki azért jön, hogy kitépje a jó magokat. Krisztus pontosan megnevezi, ki ez az ellenség: "azonnal jön a Sátán" (Márk 4:15). Az ördög azért jön, hogy az életünkben öljön, lopjon és pusztítson, raboljon - mindezt azért, hogy eltérítsen bennünket Isten jó terveitől.

Pásztorként sokszor látom, hogy az emberek nagyobb hatalmat és hitelt tulajdonítanak a Sátánnak, mint amennyi valójában van neki. Ezek az emberek teológiát építenek mindenre, ami sátáni vagy démoni. Sok ember órákat tölt a lelkek megkülönböztetésével, még a szellemek nevét is meg akarja tanulni, csakhogy kiűzhesse őket. De Jézus egyszerűen ennyit mondott: "Távozz!".

Más keresztények pont ellenkezőleg gondolják. Figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy Sátán aktívan dolgozik mindenki ellen, aki Jézust követi. Itt az idő Isten egyházának, hogy harcállást vegyen és kijelentse Jézus hatalmával: "Nincs tovább Sátán! Nem veheted el tőlem Isten életemre szánt jó dolgait. Távozz!" Sok keresztény férfinak fel kell állnia és így szólni: "Nem, ördög, nem veheted el a házasságomat! Nem fogod elrabolni a gyermekeim reménységét! Távozz az otthonomtól!"

Igen, háborúban állunk - de az életünkben Sátán már le van győzve. Egy csecsemő megfosztotta erejétől, nincs hatalma Isten egyetlen fia és lánya felett sem. A mi ellenségünk örökkévaló jövője a feneketlen mélység. Ez a tudat kell, hogy megerősítsen, felbátorítson és erőt adjon mindannyiunknak.

Ahogy ünnepeljük a karácsonyt, legyünk hálásak Isten minden áldásáért, beleértve a D-napi tervet is! Az ellenségünk dolgozik, tudja, hogy már kevés ideje van - de a mi Urunk megnyerte a háborút!

Szenvedéllyel Krisztusért

emese_kisfaludy — Wed, 07 Mar 2012 02:05:50 -0600

A World Challenge Elnöke, Gary Wilkerson pásztor előszava

Az elmúlt fél évben, mióta édesapám elhunyt, mélyen megérintett mindannyiunkat az a sok folyamatos elismerés, visszajelzés, hogy szolgálata milyen sok ember életére volt hatással. Éppen a múlt héten, utazásom alatt találkoztam egy pásztorral és feleségével, akik a Teen Challenge szolgálaton keresztül tértek meg és több évtizede hatékony szolgálatot vezetnek.

A World Challenge misszióban le vagyunk nyűgözve azt látva, hogy barátaink milyen nagy kitartással állnak mellettünk abban a munkában, amelyre az Úr világszinten elhívott bennünket. Szolgálatunk szellemi DNS-e továbbra is el fogja érni a szegények szegényeit, a világ elzárt embereit, az elveszetteket, azokat, akiknek ártottak. Az az igazság, hogy a missziós munka hónapról hónapra növekszik. Új élelmezési programok, árvaházak, gyülekezetplántálás és még sok egyéb van folyamatban most is, amikor ezt írom.

A alább következő levelet és prédikációt édesapám azelőtt írta, hogy az Úrhoz tért volna. Boldogok vagyunk, hogy ezt a bátorító üzenetet átadhatjuk nektek:

Drága szeretteim:

EGYEDÜL CSAK HIT ÁLTAL.

Miután Dávid sírt és az Úrhoz kiáltott, ez a bizonyság született meg számára: "De nálad van a bocsánat, ezért félnek téged." (Zsoltárok 130:4). A Szent Szellem elárasztotta Dávid lelkét Isten kenyelmének emlékeivel, és hirtelen Dávid rájött, hogy mi mindent ismert meg az Atya megbocsátó természetéből. "De te bűnbocsátó Isten vagy, kegyelmes és irgalmas, hosszú a türelmed és nagy a szereteted, ezért nem hagytad el őket." (Nehémiás 9:17).

Hamarosan Dávid már örvendezett: "Mert te jó vagy, Uram, és megbocsátasz, nagyon szereted mindazokat, akik hozzád kiáltanak" (Zsoltárok 86:5). "Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet" (103:3).

Ezzel az igével Dávid kijelentette az Isten által velünk kötött Új Szövetség egyik alap ígéretét. Jeremiás így szólt: "Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az URat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok - így szól az ÚR -, mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre." (Jeremiás 31:34). Pál ezt teszi hozzá az Újszövetségben: "És titeket is, akik halottak voltatok vétkeitekben és bűnös valótok körülmetéletlenségében, ővele együtt életre keltett megbocsátva nekünk minden vétkünket" (Kolossé 2:13). Isten bocsánatot ígért minden egyes bűnünkre!

Isten bocsánatát egyedül hit által lehet megkapni. Nem tudjuk érvekkel megszerezni. Krisztus ajándéka, a vére általi engesztelés olyan mély, nagylelkű, felfoghatatlan, hogy túlhalad minden emberi értelmet. Talán kárhoztatást, félelmet, vétkességet érzünk saját bűneink miatt, de a mi mennyei Atyánk mindig szeretettel áll mellettünk, kész a megbocsátásra. Krisztus vére, az Atya szeretete, az Úr vágya a megbocsátásra: ezeket az áldásokat csak hit által ismerhetjük. "Az igaz ember hitből fog élni" (Galata 3:11).

Nagyon köszönjük, hogy világszerte támogatjátok a szegények, szükségben lévők, özvegyek és árvák felé végzett szolgálatunkat. További információért látogassatok el a World Challenge Missions oldalra.

Krisztusban,
DAVID WILKERSON
(halála előtt írt levél)

U.I. Ha szeretnéd David Wilkerson napi útravalóit olvasni, megteheted online, vagy iratkozz fel hírlevélre.

Jó hír a langyos hívők számára

emese_kisfaludy — Fri, 12 Aug 2011 12:17:19 -0500

Úgy érzed, hogy a kísértések erősebbek életedben és Krisztushoz való ragaszkodásod legyengült? Vagy talán úgy érzed, hogy Isten Igéje nem olyan lelkesítő mint régebben és imáid gyengébbek lettek? Talán még attól is félsz, hogy lassan kihűl szereteted Jézus iránt?

Ha ez igaz, akkor ez az üzenet hozzád szól. Habár ilyen szellemi gyengeségbe estél, van remény számodra. Van isteni erő az ilyenek számára — és Megváltónk azon dolgozik, hogy kiemeljen a letörtségből, a szellemi eltompulásból és mennyei tüzével megújítson téged.

A legtöbbünk ismeri Jézus híres szavait a langyos hívőkről. A Jelenések könyve 3–ik fejezetében, ahol a hét gyülekezethez beszél, nem sok jót mond ezeknek az embereknek. Valójában úgy tűnik, mintha teljesen rossz hír lenne.

"Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy forró! Így mivel langyos vagy és sem forró, sem pedig hideg; kiköplek a számból." (Jelenések 3:15–16)

Krisztus egyértelműen a laodeciai gyülekezetről beszél. Nyilvánvalóan ez az a gyülekezet, amely hitében önelégült lett. A Jelenések könyvéből ez a rész jól ismert lett, annyira, hogy a kifejezés "laodiceai" még a szótárban is megtalálható. Arról beszél aki középszerű, félszívű, nem teljes szívvel vesz részt abban amivel el van foglalva.

Valójában ez a vers tisztán beszél az egyházban minden generációhoz. Azok akiket langyosnak nevez itt, azok az emberek, akik azt állítják, hogy Isten természetét birtokolják, de életmódjuk nem tükrözi azt.

A langyos emberek úgy vallják, hogy Isten belső körébe tartoznak, de nem akarnak engedelmeskedni parancsainak. Amikor Jézus ezt mondta: "Tudok cselekedeteitekről" (3:15) életmódjukról beszél. Az ilyen a Bibliát idézi, de úgy él, mint a világ. Szeretik annak előnyeit, hogy Jézussal együtt említik nevüket, de nem vetik magukat alá követelményeinek .

Az ilyenek nem igazán "hidegek". A hidegszívű, világi emberek úgy élik életüket, hogy nem kérnek bocsánatot. Világi társaságban járnak, isznak, veszekednek és ez nem döbbent meg senkit, mert nem is tartoznak Istenhez. A "hideg", világi emberek nem próbálnak másnak látszani mint amik.

De a langyos keresztények tisztességtelen életet élnek és ezáltal az evangéliumnak ártanak. Azt mondják, hogy Istenhez tartoznak, de világi vágyak vezérlik őket. És az ilyen életmódnak romboló bizonságtétele van — rosszabb mint amit egy "hideg" ember mutat, mert az bevallja: "Nem törődök Istennel."

Ne értsetek itt félre: nem arról beszélek, hogy a langyosaknak nincs bocsánat. Jézus gondoskodása a megtisztulásról nem csak a forróknak, de a langyosoknak is elérhető. Ő mindig készen áll , hogy tisztára mosson minket a bűntől. Isten haragja a bűn ellen teljes mértékben ki lett elégítve a kereszten és minden vétkességtől megszabadított.

De nemcsak megbocsájtásban vagyunk. Jézus igazságosságot is tulajdonított nekünk. Szent Szellemét adta nekünk, igazságos erőt győzni a bűn felett. De a langyos hívő nem engedi meg, hogy Isten igazságossága hasson rá — és ez ő tragédiája.

Meg kell értenünk, a langyos ember megtapasztalta Isten tisztító, mindent átható jelenlétének tüzét. Hallották Krisztus kiomlott véréől, amely kioltotta a haragot. És a dicsőséges igazságot ásítással fogadták. Krisztus ránéz ezekre és ezt mondja: "A ti langyosságtok messzebb van tőlem, mint akármilyen hideg."

Pásztorságom évei alatt megfigyeltem a jeleket azokban a hívőkben akik egyre langyosabbakká váltak. Ha ezek a jelek ismerősek lehetnek számotokra, de olvassátok Jézus szavainak fényében: "Tudok cselekedeitekről…" és vizsgáljátok meg, hogy vonatkozik–e rátok:

Imádságtalanság. Pásztorok közt van egy vicc arról, hogy a legkönnyebben úgy ébreszthető bűntudat egy hívőben, ha az imaélete felől érdeklődsz. A valóság az, hogy egy félszívű imaélet sokat feltár bármelyik hívőről. Ennek az embernek a cselekedetei — vagy azoknak hiánya — szívének állapotát tükrözi. Az imádság isteni munka, amely a Szent Szellemmel telt szívből tör fel, és amikor a szív "langyos", elsőként ez a dolog kezd hiányozni.

Isten igéje nem kavar fel. Az Ige olvasásának célja az, hogy felébresszen, megmozdítson, felriasszon minket. De sokszor úgy olvassuk a Bibliát mint valami könyvet. Lehet, hogy érdekel ami benne van, lehet, hogy nem, és ha untat, félretesszük.

Amikor szembenézünk Isten élő Igéjével, a cél nem az, hogy kikapcsolódás legyen, mint egy egyszerű olvasmány. Az ellenkező a hatása: változáshoz vezet. Az a szív, amely nyitott Isten Szavának ereje előtt, megváltozik. De a langyos szív nem tud változni, mert soha nem engedi magát megvizsgálni.

Isten Igéje iránti engedetlenség. Milyen tragikus, amikor egy langyos szív végre megpillantja a szent igazságot. A Szentlélek áttör és elítéli a hívőt, aki megérti: "Nincs többé langyosság, mindenem az Úré."

A langyos hívő másképp reagál. Olyan mint akiről Jakab ír. Megnézi magát a tükörben, látja állapotát — de amikor elfordul gyorsan elfeljti amit látott. Kényelmesen elfelejti, hogy Krisztushoz való elhívása egy mindent felemésztő szenvedély.

Nem sokat törődik az elveszettekkel. Amikor a langyos hívő hallja a híreket az elveszett és elkeseredett lelkekről — akár messze földről vagy a szomszédból — nem érinti meg őt. Még ha nem hívő szeretteire gondol, az sem izgatja.

Van-e egy kiáltás azokért benned, akiket ismersz és a sötétségben járnak? Krisztus megmutatja imádságod alatt ezeknek az embereknek a valódi állapotát? Amikor látod más nemzetek nyomasztó szükségét ébred–e benned szellemi elhívás? Ég benned a tűz, hogy meglásd, amint az elveszettek, vakokat Jézushozjönnek?

Rendszertelen összejövetel más hívőkkel. A langyos hívő nem azért megy a gyülekezetbe, hogy ott megváltozzon, hanem csak szokásból. Nincs jelentősége számára annak, hogy más hívőkkel együtt összejöjjön Isten dicsőségére. Akkor megy amikor akar és amikor alkalmas számára.

De Dávid megértette annak jelentőségét, hogy Isten házában legyen más hívőkkel együtt. Kijelentette, hogy egyetlen nap Isten jelenlétében jobb mint ezer máshol. Azt is mondta, hogy inkább portás Isten házában, csak hogy ott lehessen. Ez számunkra is kell hogy jelentsen valamit. Olyan ember mondta ezt, akinek tízezrek felett volt hatalma!

Nemtörődömség az egyház elfásultsága iránt. A langyos hívő nem törődik a testvérek langyosságával. Meg van elégedve azzal, hogy énekel velük együtt és meghallgatja a tanítást anélkül, hogy az hatna rá. Ha lehetséges lenne, semmi sem változna a gyülekezetben. Azzal sem törődik, ha a környezetét pezsgőn szolgáló közösséggé válik a gyülekezet.

Ahogy ezt olvasod, valami megmozdul benned? Megérintenek ezek a dolgok, amik az életedet mutatják be? Mindnyájunknak könyörögnünk kell az Úrhoz, hogy felébressze szívünket az Ő dolgaira. Az Úr vár ránk, hogy visszaállíthassa iránta való szenvedélyünket.

Feleségemmel gyakran játszunk egy játékot. Ez az: Képzeld el, hogy öt embert vendégül láthatnál vacsorára, akár olyanokat, akik már meghaltak, akár élőket. Aszerint választanál, hogy tudod, olyan befolyással lennének az életedre, mint senki más. Hagynák, hogy közelről megismerd őket, és engednéd, hogy ők is szóljanak a szívedhez. Ha ez lehetséges lenne, kiket hívnál meg?

Az évek során listánkon sok csodálatos lelki ember lett megjelölve, habár az én listámon voltak ismert sportolók is. Nem lenne ez nagyszerű? Azokkal együtt lenni akik példaként segítenének abban, hogy mi is egyre inkább Krisztushoz hasonlítsunk?

Tehát elkészítetted a listát, elküldted a meghívókat és a vendégek visszajeleztek, hogy el tudnak jönni. Kezded összeállítani a tökéletes menüt és a tökéletes hangulatot, amelyben felszolgálsz majd. Egyre izgatottabban várod, mert ez lesz életed legjelentősebb eseménye.

Azonban ahogy ez a különleges időpont közeledik, valami visszatart. Más vágyak jutnak eszedbe: "Be akarom fejezni azt a nagyszerű könyvet amit olvasok. Kiváncsi vagyok mi a vége." Végül a vágy, hogy meggondolt magad, olyan erős lesz, hogy kihagyod a vacsorát. Később házastársad vendégül látja a meghívottakat, míg te a szomszédos szobában ülsz, és elmulasztasz valamit, ami életedet megváltoztathatta volna.

Ez pontosan az, amit a langyos szív tesz. Megöli az igazi szenvedélyt! Megöli a buzgalmat Isten dolgai iránt.

Pontosan ez az, amiről Jézus beszélt a laodiceai gyülekezetnek. Üzenete nem kárhoztatás, hanem remény, szeretet, kegyelem, szellemi erő. Ezt mondja: "Itt van a jó hír számotokra. Igaz, hogy jelenlegi állapototokat nem szeretem, de gyertek, emelkedjetek ki a langyosságból. Minden erőt megadok, hogy ez beteljesedjen.

Ez így van — Krisztus nem fordított hátat a langyos hívőknek. Figyelmezteti őket, hogy magához vonja őket — hogy újra lángra gyújtsa kettőjük kapcsolatát.

Krisztus jó hírének egyik része a laodíceaiak számára a Jelenések 3:15–ben található: "…bárcsak hideg volnál vagy forró!" Némely fordításban így olvashatjuk: "Szeretném, ha inkább volnál…"

Talán azt gondolod, hogy ez úgy hangzik mint egy feltételezés. Azonban ez távol áll az igazságtól. Jézus az egész világegyetem Ura — és a vágyát fejezi ki. Amikor azt mondja: "…szeretném, ha inkább volnál…" ez azt jelenti, hogy minden minden rendelkezésre álló forrást meg fog mozgatni értünk. Ha langyos szívünket tűzbe akarja hozni, mindent meg fog tenni, hogy ez megtörténjen és tudjuk hogy Jézus terve sohasem bukik meg.

"És most mivel langyos vagy — sem hideg, sem forró — kiköplek a számból." (Jelenések 3:16) Jézus utálja langyosságunkat. Az olyan, mint ecet a szájban, mint keserű íz, amit ki akarunk köpni. És ha kitartóan langyosak akarunk maradni, végül ténylegesen ki fog köpni minket szájából.

De ez nem a végső szava ebben a részben. Azután olvassuk: "Akit szeretek, megfeddem és megfenyítem: igyekezz tehát, és térj meg!" (3:19) Krisztus szeretete miatt mondja ezeket a szavakat. Itt a kegyelem evangéliuma nyútja kezét még a leglangyosabbak felé is.

Egyszerüen szólva, Jézus azt mondja nekünk, hogy még ha langyosakká válunk is, szeretete tettekre ébreszti őt. Rendreutasítása megváltásra vezet, dorgálásának célja, hogy a helyes útra térjünk. Jézus szeretete még a leglangyosabbat is felébreszti. És ez ajánlja nekünk: "Ímé, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja hangomat és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, ő pedig énvelem." (3:20).

Az egyház ősatyái ezt Isten "türelmének, béketűrésnek" nevezték. Az ilyen béketűrésnek Jézus szeretete az oka. Jézus azonban többet is mond a langyos embernek. Jutalmat ígér nekik, ha válaszolnak felhívására: "Aki győz, annak megadom, hogy velem eggyütt üljön az én trónusomon, mint ahogy én is győztem és Atyámmal együtt ülök az ő trónusán." (3:21)

Hallgasd csak, amit Megváltód mond: Teljes szereteded és ragaszkodásod kéri. Salamon "Énekek Énekében" olvasható kapcsolatot kívánja veled. Mikor távol vagy tőle, azt akarja, hogy vágyódj utána és gyönyörködj benne, mikor közelében vagy. Azt akarja, hogy annyira eltöltsön szeretete, hogy örömmel és teljes szívvel végezd az ő munkáját.

Ez volt Isten szívében az Ószövetségi idők óta. Akkor kijelentette, "Az a kívánságom, hogy senki se vesszen el." És most a Jelenések könyvében emlékeztet minket: "Tervem van arra, hogy mindenkit kihozzak a langyos állapotból."

Van ennél jobb hír egy langyos hívő számára? Azok számára kiket mi oly könnyen félszívűeknek ítélünk? Jézus nem áll meg a bűn feltárása után — kiutat is mutat.

"Mivel azt mondod; Gazdag vagyok, meggazdagodtam és nincs szükségem semmire; de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és szegény, a vak és a mezítelen; tanácsolom neked, végy tőlem tűzben izzított aranyat, hogy meggazdagodj és fehér ruhát, hogy felöltözz, és ne lássék szégyenletes mezítelenséged, és végy gyógyító írt, hogy bekend a szemed és láss." (Jelenések 3:17–18).

Figyeld Jézus nekünk szóló tanácsát. Azt mondja, hogy kaphatunk "tűzben izzított aranyat" — és ezt nekünk kell megvenni tőle. Azt mondja, hogy "Tudom, hogy nincs erőtök visszaszerezni Isten tüzes forró lángját szívetekbe. Az az én munkám bennetek. Most engedjétek meg, hogy ezt a munkát elvégezzem szívetekben."

Azonban egy igen szigorú figyelmeztetést is hallhatunk Jézustól. Röviden: Ne vedd Isten ajánlatát magától értetődőnek, természetesnek. Vizsgáld meg szíved — ne várj arra, hogy lelkészed vagy barátod majd rámutat a bajra. Egy langyos hívő mások előtt úgy tűnhet, mint aki tüzesen imádja az Urat, mert külsőségekben dicsőíti és mutatja vonzalmát Jézuhoz. Engedetlensége mindenki számára láthatatlan, Jézust kivéve.

Langyossá váltál? Vissza akarod nyerni az isteni szenvedélyt? Két szót mondok neked: Csak kopogtass. Aztán folytasd a kopogtatást. A szíved kedves számára — mert ezt mondta — és megígérte, hoy visszavezet önmagához. Még langyos állapotodban is kijelentette szeretetét. És figyelmeztetése szeretetének egy biztos jele.

Ébresszen fel ez az üzenet, nyissa meg füleid, hogy meghalld hívását: "Lépj be ezen az ajtón, amit kinyitottam számodra. Minden eszköz a rendelkezésemre áll, amire csak szükséged lehet. Azt szeretném, ha mellém ülnél és dicsőségemet élveznéd."

Ez a dicsőséges igazság ébressze fel szellemed — élessze fel szíved — és töltsön el szenvedéllyel, hogy újra az Úrért dolgozz. Ámen!

Isten gyönyörködik benned!

emese_kisfaludy — Tue, 12 Oct 2010 14:02:58 -0500

"Lenyúlt a magasból, és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem. Megmentett engem erős ellenségemtől, gyűlölőimtől, bár erősebbek nálam. Rám törhetnek a veszedelem napján, de az ÚR az én támaszom. Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem" (Zsoltárok 18:17-20).

Ebben a zsoltárban Dávid egy hatalmas szabadításra emlékszik vissza. Örült, mert az Úr megmentette őt az ellenségeitől. Saul vérdíjat tűzött ki a fejére és folyamatosan üldözte, arra kényszerítve Dávidot, hogy barlangokban, odvakban és szabad ég alatt aludjon.

Dávid azt mondta ezekről a sötét időkről: "Körülvettek a halál kötelei, pusztító áradat rettent engem. A sír kötelei fonódtak rám, a halál csapdái meredtek rám." De Isten mennydörögve jött a mennyből Dávid megszabadítására: "Lehajlította az eget, és leszállt, homály volt lába alatt...Dörgött az ÚR az égben, mennydörgött a Felséges jégesővel és tüzes parázzsal. ... Megmentett engem erős ellenségemtől, gyűlölőimtől, bár erősebbek nálam." (18:5, 10, 14, 18).

Az ellenség úgy közeledett, mint az árvíz. De Dávid képes volt ezt mondani: "Isten mennydörögve jött elő, hogy kimentsen az örvénylő vizekből. Kimentett minden bajból!"

Dávid ezt mondhatta: "Az oka annak, amiért Isten megmentett engem az ellenségeimtől - minden keserűségemből és a pokol erőitől - mert értékes vagyok számára. Az én Uram gyönyörködik bennem!" "Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem." (Zsoltárok 18:20).

Szabadításra van szükséged? Kéjvágyból, kísértésből, nehézségből? Értelmi, szellemi, érzelmi vagy fizikai problémából? A győzelemhez a kulcs számodra ez a vers. Isten gyönyörködik benned. Értékes vagy számára!

Az Énekek énekében az Úr ezt mondja a menyasszonyának: "Mily szép vagy és mily kedves, gyönyörűséges szerelmem!" (Énekek éneke 7:7).A héber szavak közül háromnak hasonló a jelentése ebben a versben: szép = értékes, kedves = kívánatos, és gyönyörűséges.

Ezek a szavak Jézus gondolatait írják le menyasszonyáról, ahogy a karjaiban tartja őt. Ránéz és ezt mondja: "Milyen gyönyörű, kedves és elragadó vagy. Értékes vagy számomra, ó szerelmem." Viszonzásul a menyasszony így dicsekszik: "Én szerelmesemé vagyok, és ő is utánam vágyódik.." (7:11). Ennek a jelentése itt: "Gyönyörrel telve fut utánam. Üldöz, mert annyira értékes vagyok számára."

Ugyanezek a gondolatok vonulnak végig a zsoltárokon is. "Az istenfélőkben gyönyörködik az ÚR, azokban, akik az ő szeretetében bíznak" (Zsoltárok 147:11). "Mert gyönyörködik népében az ÚR, győzelemmel ékesíti fel az elnyomottakat." (149:4).

Megpróbálhatlak meggyőzni arról, hogy Isten gyönyörködik benned, ha azt mondom: "Értékes vagy az Úrnak." Azonban te még mindig mondhatod: "Ez jól hangzik. De csak egy kedves gondolat."

Ez az igazság azonban sokkal több egy kedves gondolatnál. Ez a kulcsa a lelkedben dúló minden egyes harcból való szabadulásnak! Ez a titka az Isten békességébe való belépésednek, amit megígért neked. Addig, amíg magadévá nem teszed - amíg a szívedben alapigazsággá nem formálódik - nem leszel képes ellenállni az életedben bekövetkező próbatételeknek.

Ézsaiás kijelentést kapott arról, hogy Isten mennyire gyönyörködik bennünk. Így prófétált: De most így szól az ÚR, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: "Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg." (Ézsaiás 43:1-2).

Ézsaiás nem egy szó szerinti tűzről és vízről beszélt. Arról beszélt, amin az emberek szellemileg és értelmileg átmennek. Izrael abban az időben fogságban élt; az ő árvizeik a nehézségek voltak, a tüzeik a kísértések, a folyóik a próbatételek. Ezek mind a Sátán kísérletei voltak arra, hogy elpusztítsák Isten népét.

Az emberek saját bolondságuk és meggondolatlanságuk miatt voltak fogságban. De Isten egy megtört szívű prófétát küldött hozzájuk, aki így szólt: "Isten azt akarja, hogy elmondjam nektek, Hozzá tartoztok."

Most lehet, hogy éppen a saját örvénylő vizedben vagy. Talán elborít a nehézség vagy kísértés és azzal fenyeget, hogy elnyel.

Ezekből a bibliai példákból meg kell értened, hogy az Úr nem mindig csendesíti le a vizeket. Nem mindig állítja meg az áradást és nem mindig oltja el a tüzet. De ezt ígéri: "Veled együtt megyek át rajta. Ez a nehézség vagy körülmény nem fog elpusztítani téged. Nem fog felemészteni. Menj tovább, folytasd. A túloldalon úgy jössz ki, hogy én melletted leszek."

A három zsidó ifjúnak elég volt ezt hallania. Amikor a tüzes kemencébe bedobták őket, egy negyedik ember is velük volt: Jézus. Nem égtek meg. Sőt, még a ruhájuk és a hajuk sem lett füstszagú. Ezt a fajta szabadítást szeretné Isten megadni neked saját szellemi utadon.

Mi indítja arra Istent, hogy meg akarjon szabadítani? Talán az, hogy valamit tettél, amivel kiérdemelted ezt? Talán többet imádkozol? Több órát olvasod az Írást? Ez mind jó dolog. De Ézsaiás megkapta az igaz kijelentést erről: "Mivel drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek, azért embereket adok helyetted, életedért nemzeteket. Ne félj, mert én veled vagyok! Napkeletről visszahozom gyermekeidet, és napnyugatról összegyűjtelek." (Ézsaiás 43:4-5).

Isten ezt mondta Izraelnek: "Tűzön és vizen fogsz átmenni. De ne aggódj, én is veled megyek mindenen. És végül megszabadítalak, egyszerűen azért, mert az enyém vagy. Név szerint ismerlek. Szívem számára kedves vagy."

"Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék." (Efezus 2:8-9).

Nem számít, hogy mennyit küzdesz azért, hogy megtisztítsd magad. A testi valód Isten számára nem elfogadható; még csak nem is lehet megújítani. Minden testi dologgal a kereszt számolt le. Most tehát az új embernek kell előjönnie: a Krisztus szerint valónak. Az igaz hit abban gyökerezik, hogy Ő mit tett érted.

Mondhatod ezt is: "Ó, én azt el tudom, hinni, hogy Isten a hűséges pásztorokban gyönyörködik. Ők annyit időt töltenek az Igén elmélkedve és imádkozva. Azt is elhiszem, hogy az elöljárók kedvesek a számára. Szenvedéseken, próbatételeken, nehézségeken mentek át, és győztesként kerültek ki belőle."

"De nehezemre esik elhinni, hogy egy nehézségekkel küzdtő, elbukó keresztény, mint én kedves lehet Istennek. Inkább undorodnia kellene tőlem, hiszen az életem hol fent hol lent van. Olyan problémákkal nézek szembe, amiken láthatólag nem tudok keresztüljutni. Hiszem, hogy még mindig szeret engem, de biztosan csalódott bennem."

Kérlek értsd meg: Ézsaiás csodálatos próféciája a kegyelemről olyam embereknek szólt, akiket megraboltak, kifosztottak, csapdába csaltak, börtönbe küldtek - mindezt az ő saját bolondságuk és hitetlenségük miatt. Ezen a ponton mondta nekik Isten: "Most tehát - vétkeitek után - a remény üzenetét hozom nektek. Mindezt azért, mert az enyéim vagytok."

Soha nem fogom elfelejteni azt a fájdalmat, amit akkor éreztem, amikor az egyik tinédzser korú gyermekem odajött hozzám és bevallotta: "Apa, soha nem éreztem azt, hogy elégedett vagy velem. Soha nem éreztem, hogy méltó lennék a szeretetedre. Úgy érzem, mintha az egész életemmel csak visszahúználak. Biztos, hogy csalódtál bennem."

Soha egyetlen szó nem bántott annyira, mint ezek. Rögtön végigondoltam, hogy mit tettem, ami miatt a gyermekem így érez. Végül, miközben majd megszakadt a szívem, megöleltem síró gyermekemet. Ezt gondoltam: "Milyen szörnyű ez! Kimutattam a szeretetemet ennek a gyermekemnek. Hogyan hordozhat mégis ilyen hamis elképzelést önmagában ilyen hosszú ideje és szenved feleslegesen a bűntudattól és a nyomorúságtól?"

Ezt mondtam szeretett gyeremekemnek: "Mindig is fontos voltál számomra. Hiszen a szemem fénye vagy! Csak rád gondolok, és az egész lényem felvidul. Persze, csináltál bolondságokat néha, de ugyanezt tették a testvéreid is. De megbocsátottam. Igazán megbántad és nem gondoltalak ezek miatt kevesebbnek téged. Örömöt szerzel nekem. Az egész életemet boldoggá teszed. A szívem benned gyönyörködik!"

Az ördög meggyőzte ezeket a hívőket, hogy csalódást okoztak Istennek és soha nem tudnak megfelelni neki. Ezért egyszerűen nem fogadják el Isten szeretetét. Úgy élnek ehelyett, mintha Isten bosszúja leselkedne rájuk folyamatosan. Micsoda rettenetes módja ez az életnek! És mennyire fáj Istennek, amikor látja, hogy gyermekei így élnek.

Lehet, hogy egy szeretet nélküli, nemtörődöm családban nőttél fel. Talán apád, anyád, vagy testvéreid miatt úgy érzed, hogy nem érsz semmit. Soha nem érzeted, hogy különleges vagy fontos vagy valaki számára. Soha senki nem karolt át és mondta: "Szeretlek. Fontos vagy számomra. Büszke vagyok rád!"

Hány gyermek nőtt fel arra vágyakozna, hogy apjuk vagy anyjuk számára különleges legyen? Hány felnőtt küzd ma napjainkban a megfelelési kényszer miatt, mert soha nem érezték, hogy fontosak vagy gyönyörűségesek a szüleik szemében?

Az évek során a könnyekig meghatottak a kábitószerfüggő férfiak és nők szomorú gyermekkori történetei. Sokan azt mondták el nekem, hogy apjuk vagy anyjuk kigúnyolta őket és ezt ordította: "Semmire nem vagy jó! Semmire sem fogod vinni az életben." Úgy nőttek fel, hogy teljesen értéktelennek érezték magukat, mintha senkinek nem jelentetének semmit.

Ma az utcák tele vannak otthonról elszökött gyerekekkel, akiket mindenféle értékesség tudatától megfosztottak. Úgy érzik, senkinek sem fontosak. Ezért odaadják magukat az első embernek, akiről úgy érzik, hogy fontosak számára. A testüket striciknek, vágytól fűtött férfiaknak és nőknek, más tinédzsereknek ajánlják fel - bárkinek, akiről azt gondolják, hogy valamit jelentenek számára.

Ó, hála Istennek Jézusért! Számára mindig fontos vagy. Nem számít, hogy milyen családi életed volt és milyenek voltak a földi szüleid. Semmi sem hasonlítható a mennyei Atyád szeretetéhez. A születésed napjától kezdve fontos vagy számára!

A versben említett házasságtörő nő a Sátán. Azokra vadászik, akik fontosak Istennek. A Biblia eleven képekkel illusztrálja ezt a 4Mózes 13-14-ben. Izrael tizenkét kémet küldött ki, hogy kémleljék ki az Ígéret Földjét. Amikor negyven nap múlva a kémek visszatértek, tizen háromféle hazugságot hintettek el Isten népének szívébe:

"Túl sok ember lakik azon a földön. Túl erősek hozzánk képest."
"A városok falai túl magasak. Az erődítmények bevehetetlenek."
"Óriások laknak azon a földön, nem állhatunk ki ellenük. Mindennek vége."

Ezek a hazugságok megfélemlítették Izrael szívét. Az Írás azt mondja, hogy az emberek egész éjjel keseregtek: Ekkor az egész közösség elkezdett hangosan jajveszékelni, és sírt a nép egész éjjel. (4Mózes 14:1) Több mint kétmillió ember sírt, jajgatott - teljesen gyengeségeikre és hiányosságaikra koncentrálva. Hitetlenségből fakadó jajveszékelésük a mennyet ostromolta.

Szeretteim, az ördög ugyanezt a három hazugságot ülteti el Isten népében napjainkban: "Túl sok a próbatétel. A kísértés túl megterhelő. Túl gyenge vagy, hogy ellenállj az ellened törő erőknek."

Vizsgáld meg jól, pontosan a valóságot. Látod magadat a közepében? Volt már ilyen éjszakád - jajveszékeltél, mert démoni hazugságok árasztották el a szellemedet? Volt már, hogy így kiáltottál: "Elég volt! Nem bírom tovább! A bennem lévő falak soha nem omlanak le. Számomra vége. Elvesztettem a csatát."

Az Ige, amit Isten Izraelnek mondott, számunkra is szól: "Most azért, ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül, bár enyém az egész föld." (2Mózes 19:5). "Mert az ÚRnak, Istenednek a szent népe vagy te, téged választott ki az ÚR, hogy az ő tulajdon népe légy mindazon népek közül, amelyek a föld színén vannak." (5Mózes 14:2).

Biztos vagyok benne, hogy Izrael értékesnek érezte magát, miután az Úr először megmentette őket. Miután kihozta őket az egyiptomi fogságból, kettéválasztotta a Vörös-tengert és megmentette őket a fáraó hadseregétől, ezt kellett, hogy mondják: "Nézzétek milyen hatalmas csodákat tett az Úr értünk. Biztos, hogy szeret minket!"

Napjainkban a legtöbb keresztény ezt mondhatja Uráról és Megváltójáról: "Ó, igen, az Úr megmentett a bűntől. Nézzétek mi mindenből szabadított meg. Biztos, hogy fontos vagyok a számára!"

A kérdésem a következő: Mi történt? Pár év leforgása alatt sok keresztény olyanná vált, mint az ősi Izrael. Az élet minden problémája és nehézsége elérte őket, és azt gondolják: "Valamikor fontosak voltunk Isten szemében - elég fontosak ahhoz, hogy megváltson. De most, miután pár éve szolgáljuk Őt, csak ellenségeink eledeléül valók vagyunk."

Az így legyőzött hívők nem érzik többé, hogy Isten gyönyörködik bennük. Valójában sokan úgy hiszik, hogy Isten megtagadta őket. Amikor Izrael ezt mondta: "Csak szöcskék vagyunk az óriások szemében" valójában ezt mondták: "Isten úgy bánik velünk, mint gyámoltalan rovarokkal, amelyeket agyon fognak taposni. Az ellenség a földbe fog döngölni bennünket. Nem vagyunk jobbak, mint a bogarak."

Józsué és Káleb a kiküldött tizenkét kém egyike volt. De eltérően a többiektől reménnyel telve tértek vissza. Nem gyászolták a körülményeiket. Sőt, örvendeztek, miután kikémlelték a földet. Hittel és látással telve tértek vissza.

Látható, hogy Józsué és Káleb számára nyilvánvaló volt, hogy Isten szemében értékesek. Tudták, hogy Izrael fontos az Úrnak. Ez volt reményteli lelkületük kulcsa. Józsué ezt mondta: "Ha az ÚR kedvel bennünket, akkor bevisz arra a földre, és nekünk adja a tejjel és mézzel folyó földet." (4Mózes 14:8). Más szavakkal: "Mivel kedvét leli bennünk, a föld, úgy ahogy van, már a miénk."

Ugyanezt a kinyilatkoztatást kapta Dávid: "Lenyúlt a magasból, és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem - megmentett, mert gyönyörködik bennem." Hasonlóan, napjaink minden egyes győztes kereszténye ugyanezzel a kijelentéssel rendelkezik szerető mennyei Atyjáról: "Nem bukhatunk el. Minden ellenségünk préda számunkra, mert értékesek vagyunk az Úrnak!"

Isten Józsuéhez és Kálebhez intézett beszédében megjelenik hatalmas kegyelme is. Izrael lázadásban, hitetlenségben fetrengve töltötte az éjszakát, sírva, mintha Isten megtagadta volna őket. Végül választottak egy vezetőt, hogy vigye őket vissza Egyiptomba. De az Úr Józsuét és Kálebet küldte nekik, hogy mondják meg: "Az éjszakai meghátrálásotok, morgolódásotok és panaszaitok ellenére Isten kedvét leli bennetek. Tovább fog vezetni benneteket. Ne féljetek, mert értékesek vagytok a számára!"

Azonban van itt egy figyelmeztetés is. Izrael elutasította Isten üzenetét és nem hitték el, hogy mennyire értékesek az Ő szemében. Inkább a körülményeikre figyeltek - a gyengeségeikre és hiányosságaikra. A félelem eluralkodott rajtuk.

Végül Isten türelme elfogyott. Ezt mondta Izraelnek: "és ezt mondta az ÚR Mózesnek: Meddig utál engem ez a nép, és meddig nem hisz bennem a sok jel ellenére sem, amelyeket közöttük tettem?! Megverem dögvésszel, és elűzöm őket, de téged náluk nagyobb és erősebb nemzetté teszlek." (4Mózes 14:11-12).

Az Úr megbocsátott Izraelnek Mózes kedvéért. De nem kaptak engedélyt, hogy belépjenek a Ígéret Földjére. Ehelyett a pusztai vándorlásra lettek ítélve, egy olyan életre, amely folyamatos félelemből és romboló kétségekből állt. Röviden, megmenekültek és megbocsátott nekik Isten, de nyomorúságban maradtak. Elvesztették a remény, nyugalom és béke érzését, amely abból fakad, ha elfogadjuk, hogy mennyire különlegesek Isten szemében az Ő gyermekei.

Az egyetlen eset, amikor Isten türelme elfogy felénk, az az, amikor újra és újra visszautasítjuk az irántunk tanúsított szeretetét. Sok keresztény egy maga készítette pusztaságba fordul vissza napjainkban. Nincs örömük, nincs győztes életük. Ha rájuk nézel, azt gondolnád, hogy Isten évekkel ezelőtt megtagadta őket. Nem - egyszerűen csak átengedte őket saját panaszkodásuk és morgásuk következményeinek.

Istennek hála, Józsué és Káleb belépett az Ígéret Földjére. Zöldellő faként álltak Isten házában haláluk napjáig. Erővel és látással teljes emberek voltak, mert tudták, hogy értékesek Isten számára.

Te is értékes vagy az Úr számára minden problémád és hibád ellenére. Ugyanolyan zöldellő fa lehetsz Isten házában, mint Józsué és Káleb volt. Egyszerűen csak állj rá arra az igéretre, amelyet az Ige mond: "Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem." (Zsoltárok 18:20). Ez az igaz hit alapja!

Istenre várva

emese_kisfaludy — Tue, 29 Jun 2010 17:28:39 -0500

Úgy hiszem, kevés keresztény vallja magát türelmetlennek. Jézus legtöbb igaz követője beismeri, hogy még nem érte el azt a szintet, hogy olyan krisztusi legyen, mint szeretné. Azt is elismerik, hogy az életük egyes területein fejlődésre van szükségük. De kevés keresztény ismeri fel önmagában azt a fajta türelmetlenséget, amely természetét tekintve szellemi.

Apró dolog, de Isten leghűségesebb szolgáinak szívében is zavart okozhat. Ténylegesen sok hithű ember életére hatással van. Ahhoz, hogy ezt a fogalmat megértsük, hadd javasoljam azt, hogy ezt a türelmetlenséget tekintsük a büszkeség egy fajtájának. Ezt a meghatározást a Szentírásból veszem: "A büszkeség függetlenség, míg az alázat függőség"

Az a fajta büszkeség, amiről én beszélek, az, amikor türelmetlenül várjuk, hogy Isten a maga idejében és módján cselekedjen. A magunk kezébe akarjuk venni a dolgok irányítását. Szolgálattal töltött évtizedekkel a hátam mögött meg vagyok győződve arról, hogy ez az egyik legnagyobb kísértés, amivel minden igaz kereszténynek szembesülnie kell: amikor úgy tűnik, hogy Isten nem elég gyorsan dolgozik, akkor sietve cselekedni a magunk feje szerint.

Saul ezt a bűnt Gilgálnál követte el, Izrael feletti királyságának kezdetén. Sámuel próféta királlyá kente Sault, és ők ketten az Izraelt fenyegető hatalmas háborúról beszélgettek. Sámuel egyértelművé tette Saul számára, hogy ő az a férfi, akit Isten elhívott, hogy megszabadítsa a filiszetusok kötelékeitől Izraelt.

Amikor a háború már a küszöbön állt, Sámuel megparancsolta Saulnak, hogy várja meg őt, mielőtt elkezdi a csatát. Minden embernek Gilgálban kellett összegyűlnie, hogy az Úr iránymutatására várjanak és Sámuelre, aki ezt az iránymutatást Istentől hozza. Ezt mondta Saulnak: "Hét napig várj, amíg hozzád érkezem, és akkor majd tudtodra adom, hogy mit kell tenned." (1Sámuel 10:8).

Leegyszerűsítve, Istené kellett, hogy legyen a teljes irányítás. A filiszteusok elleni haditervet csak Ő adhatta meg. Sámuel az Úr hangját képviselte, és rajta keresztül Izrael természetfeletti, egyedülálló vezetést kapott volna. Isten maga alkotta meg Izrael haditervét és mutatta meg nekik, hogyan viseljenek háborút.

Így tehát Saulnak Gilgálban kellett várakoznia arra, hogy Sámuel megérkezzen az üzenettel. De a háború hamarabb megkezdődött, mint várták, amikor Saul fia, Jonatán legyőzte a filiszteusok előörsét Gebánál. Amikor ezt történt, Saul megfújatta a kürtöt, hogy összegyűjtse a népet Gilgálban.

Amíg várakozott, Saul egyre türelmetlenebbül várta Sámuel érkezését. A filiszteusok serege felvonult, de Isten parancsa szerint Saul nem csaphatott le rájuk, amíg Sámuel meg nem érkezik az Izraelnek szánt haditervvel.

Eközben az izraeli sereg pánikba esett. Kevesen voltak, vegyes csapat egyetlen szál kard nélkül. Csak balták és földműveléshez való szerszámok voltak náluk, az ellenség azonban 6000 lovasból, több ezer harcikocsiból és katonából álló sereggel sorakozott fel. Az izrealiták számára olyan soknak tűntek, mint a homok a tengerparton. Ahogy a hatalmas, jól felszerelt filiszteus hadsereg közelebb vonult, Saul emberei megrémültek. Hamarosan minden irányból elkeztek dezertálni.

Isten mindvégig tudta, hogy Izrael ebben a helyzetben lesz. Pontosan ez volt az a helyzet, amiről Sámuel Saullal beszélgetett, hogy felkészítse őt. Az ellenség számától és hatalamasságától függetlenül az izraelitáknak hitben össze kellett gyűlnie és Istenre várnia pontos iránymutatásért. Ez nem csak egyfajta várakozás volt, hanem "várakozás addig" - addig, amíg az üzenet megérkezik, amíg a mennyből való útmutatást meg nem kapják. Sámuel egyértelműen megmondta Saulnak: "Várj, amíg hozzád érkezem, és akkor majd tudtodra adom."

Ehelyett Saul határidőt szabott Istennek a cselekvésre. Nem jelentette ki, de volt egy határidő, amit a szívében elhatározott. Úgy döntött, hogy ha egy bizonyos időpontig nem érkezik fentről semmilyen útmutatás, akkor bármit megtesz, hogy megoldja a helyzetet.

"Azután várt hét napig, a Sámuel által meghatározott időig, de Sámuel nem érkezett meg Gilgálba, a nép pedig széledezni kezdett tőle. Akkor ezt mondta Saul: Hozzátok ide az égőáldozatot és a békeáldozatot! És bemutatta az égőáldozatot." (1Sámuel 13:8-9).

Saul türelmetlenül cselekedett, bűnt követett el, és papként viselkedve áldozatot mutatott be. Nem tudta, hogy Sámuel már épp az oda vezető út végén járt. Ahogy a próféta megérkezett, megérezte a Saul által bemutatott áldozat illatát és felháborította a király bűnös türelmetlensége.

Meg vagyok győződve arról, hogy Sámuel azért késett, mert Isten egyértelműen kijelentette neki, hogy pontosan mikor érkezzen meg. Amint látjátok ez Saul számára próbatétel volt, hogy elhiszi-e, hogy Isten megbízható. Kiderült belőle, hogy Saul türelmesen vár-e hitben, ha a dolgok nem menetrend szerint mennek.

A tény az, hogy Isten rendezte ezt így. Saulnak arról akart bizonyságot tenni, hogy Isten számára mindent alázattal alárendeljen, különösen sötét, nehéz időkben. De Saul megbukott a teszten. Az egyre rosszabbodó körülményekre nézett és az egész egyre reménytelenebbnek tűnt. A logika azt diktálta, hogy már túl késő, valamit tenni kell.

Bele tudod képzelni magad Saul helyébe? Szinte hallom, ahogy győzködi magát: "Ezt a bizonytalanságot már nem bírom tovább. Isten azért küldött, hogy az Ő munkáját végezzem, és kész is vagyok az életem adni érte. Tényleg itt kell ülnöm és nem tehetek semmit? Valamit tennem kell, különben vége mindennek. Ha nem cselekszem, minden irányíthatatlanná válik."

Saul égető szükségét érezte annak, hogy azonnal cselekedjen ebben a helyzetben. Végül a türelmetlensége legyőzte őt.

Be kell vallanom, hogy ez az a terület, ahol én is elbuktam néhányszor az Úrral való kapcsolatomban. Bizonyos esetekben nem vártam meg az útmutatást és a kezembe vettem a dolgokat. Egyszerűen nem szeretek gyámoltalan és ideges lenni. Ezt leginkább akkor éltem át, mikor visszaköltöztünk New Yorkba a 80-as években, hogy megalapítsuk a Times Square Gyülekezetet.

Miután évekig a tulajdonunkban volt egy ingatlan Texasban, újra ki lettem szolgáltatva a főbérlők és házfelügyelők kénye-kedvének. Amikor a dolgok nem működnek és várnom kell, akkor az türelmetlenné tesz. Egy ideje a Broadwayn béreltünk termet színház-tulajdonosoktól, és arra vágytam, hogy saját épületünk legyen. Így kiáltottam: "Uram, olyan sok mindent kell tenni New York-ban és olyan kevés az idő! Meddig kell még várnunk? Arra van szükségünk, hogy tégy valamit!"

Azonban Isten időről időre nagy türelemmel így válaszolt nekem: "David, bízol bennem? Akkor várj. Mindent megtettél, amit tudtál, maradj nyugton és meglátod a szabadításomat."

Bizonyára hallottátok már a mondást: "A hit legnehezebb része az utolsó fél óra." Ezt én is bizton állíthatom újra és újra szolgálati éveim alapján. A legmegpróbálóbb mindig a válasz megérkezése előtti közvetlen időszak. Éppen mielőtt Isten megadja a szabadítást. Akkor amikor elkezdünk elbátortalanodni és ellankadni. Ekkor hirtelen az a kísértés ér minket, hogy magunk tegyünk valamit. Ez összezavar minket és olyan tervekhez vezet, amik nem Istentől vannak.

Gondolkodj el Saul példáján, amikor ő cselekedett Isten helyett: "Alig végezte be az égőáldozat bemutatását, amikor megérkezett Sámuel. Saul eléje ment, hogy áldással köszöntse őt." (1Sámuel 13:10). Az isteni útmutatás már csak percekre volt. De Saul nem tudott várni.

Az ilyen helyzetekben sokszor hanyagsággal vádoljuk Istent. Saul is így tett, amikor türelmetlenül maga intézkedett. Tulajdonképpen ezt mondta: "Isten azért küldött, hogy az Ő tervét vigyem végbe. De most itt hagyott egyedül, hogy magam találjam ki, hogyan valósuljon meg. Arra lettem kárhoztatva, hogy itt üljek és várjak, de biztosan azt akarja, hogy cselekedjek. A dolgok kezdenek irányíthatatlanná válni. Hamarosan minden elveszik."

Lehet, hogy a saját gondolkodásodat is ez jellemzi az ilyen időkben. Mint Saul, mi is parancsot kaptunk, hogy várjunk az Úrra, maradjunk nyugton és nézzük, ahogy kimunkálja a szabadítást, hogy bízzunk abban, minden esetben tudja vezetni az utunkat. De amikor a belső határidő lejár, mérgesek leszünk Istenre és a saján fejünk után cselekszünk. Azzal, hogy megelőzzük őt, ezt jelentjük ki: "Isten nem törődik velem. Az ima és a várakozás nem hoz eredményt. A dolgok csak egyre rosszabbak lesznek. Nem lehet bízni a szavában."

Azonban Isten azzal a felelősséggel bízott meg bennünket, hogy imádsággal várjunk rá. Arra vágyott, hogy ezt hallja Saultól: "Az Úr megtartja amit ígért. Tudom, hogy Sámuelhez is hűséges és szól hozzá. Még soha egyetlen szó sem veszett kárba abból, amit ez a próféta kiejtett a száján. Most pedig, ahogy a hatalmas filiszteus hadsereg felénk vonul, nem fogok pánikba esni. Isten megmondta, hogy várjak az útmutatására - ezt is fogom tenni. Ha meghalok, úgy halok meg, hogy bízom az Úrban."

"Hadd lázadjon csak az egész seregem! Legyenek csak gyávák. Inkább Isten legyen igaz és minden ember hazug. Segítséget fog nekem küldeni. Ez nem az én harcom, hanem az Övé. Az az igazság, hogy ötletem sincs, hogyan lehetne legyőzni a filiszteusokat. Minden az Ő kezében van. Mindent pontosan úgy fogok csinálni, mint ahogy parancsolta nekem, és ezért várnom kell amíg megkapom az üzenetét. Cselekedni fog válaszul a szívem kiáltásaira."

A zavaró körülmények és a nehéz feltételek zavarodottságot eredményezhetnek. Az ilyen esetekben a türelmetlenségünk alapján így érvelünk: "Isten biztosan nem úgy értette, amit mondott nekem. Vagy a probléma Isten hangjának meghallásával van. Talán nem jól hallottam amit mondott. Az, amit tudok, annyi, amennyit mondott, és egyáltalán nem jön össze azzal amit látok.

Saul puszta logika és érvek alapján cselekedett, nem bizalomból. Hallgassuk csak meg azokat a kifogásokat, amelyeket Sámuelnek mondott arról, hogy miért cselekedett Isten előtt: "Saul így felelt: Amikor láttam, hogy a nép széledezni kezd tőlem, te pedig nem érkeztél meg a megállapított időre, de a filiszteusok már összegyűltek Mikmászban, azt gondoltam, hogy mindjárt rám törnek a filiszteusok Gilgálba, és én még nem esedeztem az ÚRhoz. Összeszedtem tehát magam, és bemutattam az égőáldozatot." (1Sámuel 13:11-12). Saul a saját kezébe vette a dolgokat, azt téve, ami érvei szerint az egyetlen lehetősége volt. Azonban szomorúra fordult minden.

A várakozás témája annyira fontos, hogy Isten Igéjében folyamatosan utalásokat találunk rá. Ézsaiás ezt írja: "Ezt mondják azon a napon: Itt van a mi Istenünk, benne reménykedtünk, hogy megszabadít minket. Itt van az ÚR, benne reménykedtünk, vigadjunk és örüljünk szabadításának! (Ézsaiás 25:9). "Soha, senki sem hallotta, fülébe nem jutott, szemével nem látta, hogy volna isten rajtad kívül, aki ilyet tenne a benne bízókért." (64:3).

Nagyon beszédes összehasonlítani Saul türelmetlenségét azzal, ahogy Dávid várta az Úr útmutatását. A Biblia lenyűgöző leírást ad arról, ahogyan Isten jól érthetően és különleges útmutatással szólt Dávidhoz:

"Később ismét fölvonultak a filiszteusok, és ellepték a Refáim-völgyet. Ekkor Dávid megkérdezte az URat, ő pedig ezt felelte: Ne szembe vonulj ellenük, hanem kerülj a hátuk mögé, és a szederfák felől vonulj ellenük. Majd ha lépések neszét hallod a szederfák teteje felől, akkor törj rájuk, mert akkor előtted megy az ÚR, hogy megverje a filiszteusok táborát."

"Dávid úgy tett, ahogyan az ÚR megparancsolta neki, és vágta a filiszteusokat Gebától egészen a gézeri útig." (2Sámuel 5:22-25).

Íme az igazi alázat: "Krisztus megalázta magát egészen a kereszthalálig." Jézus ezt mondta a tanítványainak: "Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az ő munkáját." (János 4:34). "Én önmagamtól nem tehetek semmit: ahogyan tőle hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem." (5:30). Leegyszerűsítve Krisztus ezt mondja: "Visszautasítom, hogy a magam kezébe vegyem a dolgokat. Arra várok, hogy minden útmutatást közvetlenül az Atyától kapjak."

Jézus megalázta magát és mindenben az Atyától tette magát függővé. János azt mondja, hogy ebben nekünk is Jézushoz hasonlóvá kell válnunk: "mert ahogyan ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban." (1János 4:17).

Krisztus minden igaz követője elmondta a szívében: "Egyedül csak az Úr tökéletes akaratát szeretném cselekedni." És itt van, ahol mindannyian eltévesztjük! Elkezdünk valami olyan után vágyakozni, ami jónak tűnik, logikusan hangzik, és tökéletesen egybevág azzal, amit úgy gondolunk Isten nekünk szán - de nem ez az akarata számunkra. Ez az egyik legnagyobb csapda, amellyel a keresztények szembesülnek: egy jó ötlet, ami nem Isten agyából származik.

Az ilyen dolgokban a legfontosabb kérdés amit feltehetünk magunknak: "A vágyam túlélné a keresztet?" Imádkozhatsz azért, hogy meglásd, a vágyad beteljesül-e, sőt még másokat is megkérhetsz, hogy járjanak közben érte. De valójában le akarod-e tenni a kereszt lábához ezt a vágyat vagy tervet és ott akarod-e hagyni? Meg tudnál-e halni a vágyad számára? Amikor Isten kinyilvánítja a tervét, békességed lesz. Isten útjai békességet és nyugalmat hoznak.

Hadd kérdezzem meg: Akarod-e ezt mondani az Úrnak: "Lehet, hogy nem az ördög az, aki meg akar állítani ennek a véghezvitelében. Lehet, hogy Te vagy az Uram. Tudom, hogy ha nem ez a Te akaratod, akkor számomra ártalmas lehet. De legalábbis eltérít engem a Te tökéletes akaratodtól és tervedtől az életemre. Csakis a Te akaratodra és a Te utadra vágyom az életemre vonatkozóan."

"Bizony, bizony, mondom néktek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak... Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját," (János 5:25, 28).

Szeretteim, keresztények ezrei kerülnek gondba, amikor "csendes, halk hangokat" hallanak, amelyek nem Istentől vannak. A hívők között napjainkban nagy a zavarodottság, mert nem haltak meg az önfejűség számára, hogy meghallhassák Isten igaz hangját. Igen, az Úr beszél a gyermekeihez. Csak akkor halljuk meg az Ő szent, tévedhetetlen hangját, ha hit által elfogadjuk azt, hogy az óemberünk Krisztussal együtt meg van feszítve.

Isten teljes függőségek akar. Ez azt jelenti, hogy teljesen megbízunk benne, hogy a jó dolgot a jó módon fogja cselekedni helyettünk. Ez pedig azt jelenti, hogy türelmesen várni kell rá, a nyugalom szellemiségével, nem idegeskedve.

"Légy csendben, és várj az ÚRra! Ne indulj fel, ha az alattomos embernek szerencsés az útja! Tégy le a haragról, hagyd a heveskedést, ne légy indulatos, mert az csak rosszra visz!" (Zsoltárok 37:7-8). A zsoltáros bölcs tanácsot ad: "Ne légy féltékeny azokra, akik sikeresnek tűnnek önmaguk érvényesítésében. Úgy tűnik lemondanak rólad, miközben te nem kapsz áldást. De nem kell emiatt aggódnod. Csak várj csendességért imádkozva amíg Isten kinyitja az ajtót. A türelem isteni munkát végez benned. Erőssé válsz az Úrban miközben hitben várakozol. Hagyd, hogy a türelem befejezze benned a tökéletes munkát."

Szeretteim, Isten útja nem a világ útja. Az egyetlen lehetőség, hogy isteni megtapasztalást szerezzünk az az, hogy türelmesen várjunk Rá hitben. Ez a fajta isteni megtapasztalás csak azok számára válik lehetővé, akik közösségben vannak az Úrral: "mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet;" (Róma 5:3-4).

Isten egyenlővé teszi az örömteli türelmet és a hosszútűrést azzal, hogy "méltónak találtassukk előtte."élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek az Isten ismeretében. Erősödjetek meg minden erővel az ő dicsőségének nagysága szerint a teljes állhatatosságra és az örömmel viselt hosszú tűrésre. (Kolossé 1:10-11, kiemelés tőlem).

Miközben hitben várjuk, hogy cselekedjen, bíznunk kell abban, hogy hallja a szívünk kiáltásait: "Vegyetek példát, testvéreim, a szenvedésben és a türelemben a prófétákról, akik az Úr nevében szóltak. Íme, boldognak mondjuk azokat, akik tűrni tudtak a szenvedésekben. Jób állhatatosságáról hallottatok, és láttátok, hogyan intézte a sorsát az Úr; mert igen irgalmas és könyörületes az Úr." (Jakab 5:10-11). Istent mélyen megérintik a könnyeink és sóhajtozásaink. Hallja a sírásunkat.

Krisztus csodálatos ígéretet hagyott számunkra ezekre a sötét napokra, amelyekkel ma szembenézünk. Azt mondja mindazoknak, akik felveszik a keresztjüket és követik Őt: "Mivel megtartottad állhatatosságra intő beszédemet, én is megtartalak téged a kísértés órájában, amely el fog jönni az egész világra, hogy megkísértse azokat, akik a földön laknak" (Jelenések 3:10).

Jézus ezt mondja: "Igaz maradtál akkor is, amikor próbára tett a világ. Örömteli módon vártad, hogy kimunkáljam a dolgokat. Most, hogy zűrzavar uralkodik mindenhol és a világot teszem próbára, megőrizlek ettől. Már bebizonyítottad, hogy bízol bennem, jöjjön bármi!"

Az utolsó idők ragyogó tanúbizonyságai Krisztusról alázatos emberek lesznek, akik számára Isten hűségesnek bizonyult. Nem csak ezt vallják: "Mindent Isten irányít", hanem a valóságban is megengedték számára, hogy az életüket irányítsa. És körülöttük mindenki látja ezt! Bizonyságtételük szépsége sokakat az Úrhoz vonz. Bizonyságtételük pedig a következő: "Nem fél a rossz hírtől, erős a szíve, bízik az ÚRban." (Zsoltárok 112:7). Ámen!

Az istenfélő ember megformálása

emese_kisfaludy — Fri, 12 Feb 2010 16:11:05 -0600

Három olyan emberről szeretnék beszélni, akiket Isten nagy mértékben használt - és arról, hogy milyen módon használta bukásukat arra, hogy isteni tulajdonságot alakítson ki bennük.

Manapság sokat hallunk sikerről és arról, hogy miképpen lehet sikeresnek lenni. A Biblia szerint a siker egészen mást jelent. Ha megvizsgáljuk azokat akiket Isten használt nemzedékük felébresztésére, látni fogjuk, hogy a fájdalom, a szomorúság, a kínlódás és a kudarc voltak az eszközök.

Gondolj csak az istenfélő Jóbra. Az indítékai miatt bukott el. Büszke volt saját jóságára, ezt mondta: “Soha nem bántottam senkit. Igazságosan éltem.” És tényleg, ha olvassuk Jób könyvét, csodálkozhatunk azon, hogy hogyan kedvelhette ennyire Isten ezt az embert büszkesége ellenére. Igaz, hogy Jób istenfélő volt, de nagyon is meg volt győződve saját igazságosságáról.

Beszéljünk most Dávidról. Ő erkölcsileg elbukott, mégis Isten hatalmas emberévé vált. Dávid tettei nemzedékeket zavart össze. Hogyan volt lehetséges, hogy ez az ember aki ennyire istenfélő volt, mégis olyan borzasztó erkölcstelenséget követett el? Hogyan lehetséges, hogy valaki aki olyan mélyre zuhant, mint Dávid, mégis a végén a Szent Írás Isten saját szíve szerinti emberének nevezte”?

Végül, gondolj Péterre. Ez az ember elbukott küldetésében. Péternek határozott látása és elhívása volt; ő volt az akire Jézus rábízta királyságának kulcsait. De ugyanakkor ez az ember zokogva végezte, miután megátkozta és megtagadta szeretett Mesterét. Eme hatalmas kudarc ellenére Péter új emberré vált, és mint Isten szószólója szolgált a Szent Szellem kitöltése alkalmával pünkösdkor, az újszövetségi gyülekezet megszületésekor.

Mi a közös vonás Jézus követőiben? Ha azt kívánjuk, hogy életünket Isten megérintse, milyen belső küzdelemmel találjuk szembe magunkat? És mik azok az erők és feszültségek amiket Isten arra használ, hogy igazságosságot teremtsen bennünk? Ne merjünk így imádkozni: “Használj engem Jézus” vagy “ Uram helyezd rám a kezedet”, csak ha hajlandóak vagyunk szembenézni azzal, ami ezután bekövetkezik.

Sok történetet olvastam múltbeli és napjaink misszionáriusairól. Gondolhatnád, hogy ezek az értékes emberek állandóan érezték Isten szeretetét, erejét és örömét. Nem így történt. Történetük sok szomorúsággal, elkeseredéssel, még hűtlenséggel is telve volt, mint például Jákob esetében. Történetük nem kalanddal, hanem könnyekkel telt volt. Olvasunk olyan szentekről akik álomba sírják magukat és kétségbe esve kiáltanak: “Bűnös vagyok! Képtelen vagyok igazságos maradni, mindig bűnbe esek. Hogyan tud Isten használni egy ilyen embert mint én vagyok?”

Ha őszintén vágyunk arra, hogy megismerjük az istenfélelmet kialakító erőket, Gecsemáné kertjébe kell mennünk - röviden Jézushoz , aki a példánk. Mindazokat az erőket amelyek Jób ellen törtek, megtalálhatjuk Gecsemánéban is Krisztus ellen. Ugyanúgy, az ádáz csábító aki felkereste Dávidot a háztetőn ugyanaz volt, aki felvitte Jézust a templom csúcsára, hogy ott elpusztítsa Őt. És a Pétert kínzó erők ugyancsak azok, amelyek Gecsemánéban Megmentőnkkel hadakoztak. Meg kell értenünk: Krisztust minden erőtlenségünk megérintett és hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben. Nincs olyan megpróbáltatás, amellyel Ő ne küzdött volna.

Legyen világos: Krisztust megérintette minden erőtlenségből fakadó érzelmünk. Nincs olyan próbatétel számunkra, amellyel ő nem nézett szembe.

Minden Istent szolgáló, igazi ember megkapja a szenvedés poharát előbb vagy utóbb. Gondolj Krisztus imájára a kertben: “Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint Te.” (Máté: 26:39)

Jézus teljes szolgálatának célja az Atya akaratának beteljesítése volt. Valójában életének utolsó három éve alatt minden amit tett, a Kálváriára mutatott. Végül pedig Gecsemánéban, bármi is volt abban a pohárban amit kiivott, nagy vér cseppeket szült homlokára. Sírva kiáltott: “Istenem, ha egyáltalán lehetséges vedd el ezt a terhet rólam; túl nehéz számomra, inkább tüntesd el.”

Amikor Jóbnak lett a pohár felszolgálva, ő is sírva kiáltott: “Fájdalmamban nem látok, sebeimet könnyekkel mosom.” Amikor Dávid kiitta a poharát, az ágya úszott a könnyeitől. Ezt mondta, “Szívem és csontjaim fájdalomban merülnek el.” Mindkét ember hangjában hallom Jézus saját szavait: “Uram, ha egyáltalán lehetséges engedd meg hogy ez a pohár eltávozzon tőlem.”

Nem ismerem a te fájdalmad poharát. Némely hívők évekig imádkoztak, hogy eltávozzon tőlük a pohár. Ne gondold, hogy nem hiszek a gyógyításban, mert hiszek, de ugyancsak hiszek a gyógyító szenvedésben. Dávid így tanúskodott: “Mielőtt nyomorúság ért, tévelyegtem, de most megtartom beszédedet” (Zsoltárok 119:67) Nem szabad azt gondolni, hogy minden fájdalom vagy megpróbáltatás az ördög támadása.

Szintén nem szabad azt hinni, hogy megpróbáltatásunk mindig az életünkben lévő bűnből ered és ezért az Úr ítélete van rajtunk. Dávid másképpen látta a dolgot: ha nem lett volna része a szenvedésben, nem kereste volna az Urat.

Szóval, Isten szerinti ember akarsz lenni? Akarod, hogy Isten keze rajtad nyugodjon? Figyelemeztetlek, hogy a fájdalom poharát fogod megkapni. Könnyeiddel fogod áztatni ágyadat. Nem annyira a fizikai fájdalom miatt, hanem mert például barátaid megvetnek, visszautasítanak. Sokszor szülők éreznek ilyen fájdalmat, amikor gyermekeik szívüket megtiporva elidegenednek tőlük. Vagy amikor házastársak között magas kőfal épül.

Oh, az ezekkel járó tragikus nehézségek, nyugtalanság, álmatlan éjszakák - jól tudva, hogy Isten léte valóság, hogy Szent Szellemében jársz, hogy szereted Jézust minden erőddel... mégis innod kell a fájdalom poharát.

Nem tudunk elfutni ettől a pohártól. Bolondság lenne azt hinni, hogy ha Jézust követjük, csak boldogság fogja életünket kísérni. A Szentírás azt mondja, hogy “Teljes örömnek tartsátok, amikor különféle kisértésbe estek...” De azt is mondja, “Sok baj éri az igazat...” Habár Isten megígérte, hogy kiszabadít minket szenvedéseinkből, mély fájdalmat okoznak amint át kell rajtuk menni.

Péter megpróbálta a szenvedést emberileg elkerülni. Jézusnak Gecsemánéban lényegében azt mondta, “Mester, nem kell neked átmenni mindezen. Visszatartom ellenségeidet, míg te elmenekülsz.” Sok keresztény hasonló állásponton van és próbálják a szenvedést visszatartani Péterhez hasonlóan. Ezek kardot rántanak megpróbálnak elfordulni a szenvedéstől, “Nem kell ezzel szembesülnöm, az én Istenem jó Isten!”

Hiszem, hogy Isten hűséges, de Jézus megmutatja nekünk, hogy nem lehet elfutni a fájdalom poharától. Megparancsolta Péternek: “Tedd hüvelyébe kardodat! Vajon nem kell kiinnom azt a poharat, amelyet az Atya adott nekem?” (János 18:11)

Ha bízol Abban, Aki felszolgálja neked ezt a poharat - ha meglátod a célját a szenvedéseid mögött - akkor képes leszel kiinni. Talán éget, megbélyegez, megsebez, de ne félj, mert Apukád tartja a poharat. Nem halált iszol, hanem életet!

Jézus ezt mondta a Gecsemáné kertjében: “Szomorú az én lelkem mindhalálig.” El tudod képzelni Isten Fiát elszenvedni azt a zavaros éjszakát? Vajon nem tudta, hogy Övé lesz a győzelem a pokol és halál felett? Nem volt belső érzése a vezetettségről és végzetét illetőleg, hogy az Atya vele volt? Kellett, hogy lássa prófétai szemeivel, hogy ez az óra el fog érkezni. Még a tanítványainak is megmondta, “Nem leszek veletek sokáig.”

Ismert mondás keresztények generációi óta, hogy a hit legnezebb része az utolsó fél óra. És szeretném ehhez hozzá tenni, hogy a zűrzavar éjszakája mindig pontosan a győzelem előtti utolsó percekben érkezik el, mielőtt a sötétség világosságá válik. Másszóval: pont mielőtt Sátán minden ereje megtörik, a zavar pusztító éjszakájával fogsz szembe állani.

Abban az órában úgy fog látszani számodra mintha minden irány és cél eltűnt volna. Isten Szelleme akire addig támaszkodtál mintha elpárolgott volna. Jób ezért sírt amikor mondta: “Ha kelet felé megyek, nincs ott, ha nyugat felé, nem veszem észre. Ha északon működik, nem látom, ha délre fordul ott sem láthatom, csak Ő tudja milyen úton járok...”

Dávid is sírt a zavar éjjelén: “a sötétség elborított, szemeimmel mintha feketeségbe néznék.” Péter pedig arra kényszerült, hogy Mesterét átkozza.Kiáltása hasonló sok keresztény sírásához: “Miért én?”

Jób ugyazt vallotta mint Péter: “Nem bíztam magamban és nem takartam el bűneimet. Őszinte voltam; megtartottam becsületességem. Hát miért én? Miért kell ezzel a zűrzavarral szemben állnom? Miért kell szenvednem?”

Ez igaz sok mai, síró hívőről: “Uram, nem csaptam be senkit. Elkerülök minden becstelenséget. Hát hol van a vezetésed? Miért élek ebben a zavaros sötétségben? Képzeld el Dávidot, egy nagy nemzet erős királyát amint Nátán próféta szembesítette bűnével.

El tudod képzelni Dávid rémületét, amikor megértette bűnét és bűne világoságra került? Először Dávid nem ismerte fel az embert aki a gonosz dolgokat elkövette Nátán elbeszélésében. Ténylegesen Dávid három zsoltárt írt erről a zavaros sötét időről, próbálva megérteni, hogy miért tett ilyen bolondságot. Csak azt tudta mondani, “Túl nehéz megérteni, bűnöm elárasztott! Miért velem kellett ennek történnie? Miért én?”

Sokan a keresztény egyházban olyan erkölcsi bűnökkel küzdenek, mint Dávid. És saját éjszakájuk sötétségében kérdezik: “Isten miért történik ez velem? Csak téged kerestelek szívemben, amikor a bűnöm legyőzött engem. Lelkem megtört emiatt, nem értem az egészet.”

Egy percig se gondold, hogy akit Isten csodálatosan használt azelőtt, választ tud adni erre. Jól ismerem az érzést amikor az isteni csenddel szembesül a zűrzavar éjszakáján. Jól tudom milyen érzés az, amikor egy ilyen zavaros időszakon kell átmenni, látható vagy érezhető írányítás nélkül. Minden eddigi mintám a vezetésről és tisztánlátásról használhatatlanná vált és egyszerűen nem láttam az utat. Már csak sírni tudtam: “Uram, mi történt? Nem tudom merre kell mennem.”

Mindannyian előbb vagy utóbb szembekerülünk ezzel az éjszakával. De hála Istennek, ez az időszak is elmúlik. Az Úr vágya az, hogy megtisztítsa ösvényünket.

Jézus felsírt Gecsemánéban, “Istenem, Istenem miért hagytál el engem?” Micsoda hihetetlen szavak Jézusnak, Isten Fiának ajkáról. Hasonlót hallunk Jóbtól is, “Isten kegyetlen lett hozzám.” Ugyancsak Dávid kérdezte, “Isten elfeledte kegyelmességét? Elvette irgalmát tőlem?” És Péter, félre húzódva a főpap udvarában a tűz mellett, keserűen kijelentette, “Nem ismerem azt az embert!”

Az igazság az, hogy amikor az egyedüllét óráján megyünk át, nincsenek barátok, akik megértenék helyzetünket. Úgy érezzük, hogy Isten elfordult tőlünk. Kérdezük magunkban, “Hogyan lehetséges, hogy Isten levegye kezét rólam és elfodítsa arcát az Ő szeretettjétől egy időre?” A Biblia válasza erre, “Isten elfordult tőle, hogy megpróbálja és meglássa, mindazt, ami a saját szívében van.”

Őszintén mondom, hogy Jézus soha nem volt valóságosabb nekem mint az ilyen időben. Mégis mondhatom, hogy semmilyen borzalom nem hasonlít ahhoz amikor imáink nem hatolnak át a mennyeken, mintha az ég rézből lenne. Ilyenkor csak félelem és üresség létezik. Szívünk felkiált, “Istenem, hol vagy?”

Idegenül hangzik ez? Soha nem álltál szemben ilyen krízissel életedben? Akkor nem voltál Gecsemánéban. Isten magáról mondta a sötét órában, “Haragomban egy pillanatra elrejtettem előled arcomat,” de azt is megígéri, “de hozzád való hűségem nem szűnik meg.” És ugyanígy lesz gyermekeivel, kinyújtja kegyelmét felénk, az egyedüllét idejében.

Jób így összegezte ezt az egyedüllét órájában, “csak Ő tudja, milyen úton járok. Ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok.”

Dávid, a sötét óra zavarában kijelentette, “Uram, kegyelmes tetteidről éneklek örökké, felemelem hangom hogy dicsőítselek.”

Pünkösdkor, Péter felülemelkedett kudarcán és olyan prédikációt adott, mely átal ezrek megtértek egy óra alatt. Ez volt az az apostol akit Jézus választott, hogy kihirdesse a világnak, “ez az, amiről Jóel prófétált.”

Tudjuk, hogy ezek felszentelt szolgái voltak Istennek. Az Úr elfogadta Jób igazságosságát... Dávidot kiválasztotta bátyjai közül... és Jézus saját maga mutatott Péterre és mondta neki: “Jöjj és kövess engem.” Mégis mindezek a szeretett, választott szolgák olyan hatalmas megpróbáltatásokon mentek át, amelyek emberileg majdnem elviselhetetlenek voltak.

Eszembe jut egy régi gospel dal sora: “Állva valahol az árnyékban, megtalálod Jézust.” Szeretteim, az én harcaim nem az otthonomban vannak. Szeretem a felségemet és csodálatos gyermekeim és unokáim vannak. Csatáim nem a barátaimmal vannak; ezrek a világon megbecsülnek. Csatám szintén nem a hitemmel vannak; soha nem szerettem az Urat jobban mint ma, és soha nem vágytam utána erősebben életemben mint most.

Hadd mondjam el, hol csatázom. Minél többet imádkozom, “Uram, használj engem”, annál jobban érzem az ellenség hadait felvonulni ellenem. Minél erősebben kérem az Urat, hogy az emberek megtérjenek Jézushoz - minél inkább küszködök imáimmal és hűséges tanúvallomással az emberek megtéréséért - annál erősebben érzem Jézushoz hasonlóan összezúzva magamat. És mégjobban sírok, “Oh Uram, ha szárnyaim lennének, elszállnék. Akkor elmenekülnék a fájdalom poharától, a lelkem megpróbáltatásától. Istenem, nem bírom elviselni.!”

Mégis, mint Jób, Dávid és Péter a múltban, tudom hogy kiben hiszek.

Lehet, hogy most a fájdalom keserű poharát kell megkóstolnod. Talán a zűrzavar sötét éjszakájában élsz, borzasztó egyedüllétben. Sürgetlek, hogy tégy úgy, mint a fent említett emberek legsötétebb órájukban és állj hittel. Mondd mint ők: “Ezért szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincseit megőrizze arra a napra.”

Talán nincs örömöd vagy béességed jelenleg a lelkedben. Valójában továbbra is összezavarodott a lelked. Ha így van, gyökerezz meg az Igében. Ne próbáld átgondolni, hogy mi lesz, mi fog történni. Csak egy út lehetséges és ez az út a Gecsemánén át halad. “Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás.”

Sok kedves Krisztusban lévő hívő elmondja szomorú történét elvesztett kedveseiről, hosszantartó szomorúságról, végtelen bajokról. Gyakran úgy tünik, hogy a bajok soha nem múlnak el és ténylegesen emberileg reménytelennek tűnnek. Számukra az élet állandó fájdalom, egy pár pillanat boldogsággal itt-ott. Néha kérdőre vonják az Urat, “Vége lesz valaha ennek a sötét éjszakának? Ez lesz a sorsom egész életemben?”

Kedveseim, biztosak lehettek, hogy Isten nem felejtett el titeket. Minden könnyeteket üvegekben őrzi. Évekkel ezelőtt, amikor először prédikáltam ezt, egy kedves nőtestvér Krisztusban odajött hozzám és mondta, “Pásztor, amikor ma reggel idejöttem, boldog és gondtalan voltam. De amikor elkezdtél beszélni a fájdalom poharáról mélyen a lelkemben elkezdtem sírni. Férjem elhagyott és gyermekeim élete teljes felfordulásban van. Elrejtettem fájdalmamat, de az igazság az, hogy a lelkem kifáradt.” Imádkoztunk, kérve Istent hogy erősítse meg hitét és felbátorodott szívvel ment el, mert tudta, hogy kiben hisz.

Kedves szentek, csatátokban legyen Jézus az életetek öröme és reménye. Engedjétek meg neki, hogy annyira megváltoztassa szíveteket, hogy az élet körülményei nyomasszák a lelketeket. Isten legértékesebb munkáját ilyenkor végzi, és ilyen időkben változtat minket. Ilyen idők után akármi is fog következni, mindig felül fogtok kerekedni és “jobbjánál fogtok ülni a mennyekben”. Ti vagytok hihetetlen szeretetének tárgya!